NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
A láthatatlan szöcskeegér

Mesék
A láthatatlan szöcskeegér
Stresszes növények
Egy nap a Dunánál
Kicsi testek az űrben
Nadrág a zokniban
Időutazás mindenkinek
Űrutazás papíron
Együtt a zenében
Szolga helyett barát
Regranulátum
Lilla és az energiatudatosság
Csodahabbal az erdőtüzek ellen
A szennyvíziszap második élete
Lilla digitális története
Röplabda a homokon
Jusson is, maradjon is
Halmacskaty életre kel
Adatbázis ─ a lehetőségek tárháza
A LEDjobb fényforrás
Család vagy óvoda?
Hulladékkal a vizek tisztaságáért
Sportos iskola
Menzai maradék mentés
Csongor története
Programozott gondolat
Ősbúzából őspogácsa
Névnapi mozi
A remény színe
Amit nem szabad elfelejteni
Mert énekelni jó
Búvárlabdacs bevetésen
A troli visszatér
A sasok legjobb barátja
Hát a fákra ki vigyáz?
Veszélyes pihenőhely
Sós, mint a tenger
Bányaseb és gyógyulás
Túzokmenyegző
Lőtér, béke, gyurgyalag
Surrogás
Vadludak városa
Az élő holtág
Pazar vagy pazarló?
Kriszti és a városontúl
Amit nem érdemes megszelídíteni
Pettyek a lapon
Hasznos hulladék
Cukor nélkül édesebb?
Meggymag és a zongora
Kaszó kincsei
Ég és föld között
Képek hangban
Hová visz a lefolyó?
A puszta hősei
A bogártudós
Valami bűzlik
Barát vagy ellenség?
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Ragadozó, nem kártevő!
Kincset érő magvacskák
Levelek, sünik, lábnyomok
Hazatérni szabad
A Bátorító Csapat
Hősök két és négy lábon
A fészektolvajok
Lóci színházba megy
Csodaalga
Hortobágyi halvacsora
„Szeretnék egy gulipánt!”
A szuperszemüveg
Görbecsőr és Szépkarom
Utcaszínház
Konrád és a járógép
Jó anyag a műanyag?
Egy kedves vipera
Az Életőrzők
A tündérmadár
A láthatatlan szöcskeegér

Galagonya nagyon ritkán engedi meg Lillának, hogy éjszakai bevetéseire elkísérje. Úgy tartja, hogy egy ennyi idős kislánynak kilenc óra után már ágyban a helye, és nem életőrző utakon hidegben, fagyban, esőben, szuroksötétben. Erre jók az olyan „ügynökök” mint Galagonya, akit a természet vastag, puha, meleg bundával látott el. Ha azonban Magyarország legritkább emlőséről van szó, a kislányt nem lehet otthon tartani. Pláne, ha ezt az emlőst csíkos szöcskeegérnek hívják.

Alkonyatkor indultak el a borsodi mezőségek párás, harmatos nyárestjébe. Óvatosan, szinte lábujjhegyen haladtak a vadvirágos réteken át, ám Lilla legnagyobb csodálkozására nem ez a gyönyörű terület volt jövetelük célja. Régi, elhagyott tanyák romjai közé tartottak.

– Galagonya! Miért hívják a szöcskeegeret szöcskeegérnek? Mert úgy ugrik, mint a szöcske? – kérdezte suttogva Lilla, miközben poros, gazos úton gyalogoltak leomlott épületek és bozótos kertek között.

– Azért, mert szöcskére vadászik, habár alig nagyobb, mint zsákmánya – válaszolta a zöldbundás eb.

– És valóban senki sem látta még?

– De, azért vannak tanúk, csak nagyon kevesen. Nyolcvan évig senki sem találkozott vele, csak nyomokból tájékozódtunk.

Lilla egyre inkább azt érezte, igazi nyomozásban vesz részt.

– Akkor honnan tudod, hol keressük?

Galagonyának nem jutott ideje válaszra, mert a következő pillanatban egy fehér tollú villanás után megtermett gyöngybagoly landolt a hátán.

– A köpetünkből – mondta derűsen. – Mellesleg szívesen! – tette hozzá.

Lilla majdnem hanyatt esett a döbbenettől, Galagonya azonban úgy tűnt, hozzá van szokva a lépten-nyomon hátán leszálló madarakhoz.

– Szervusz Gyurka!

– Szervusz Galagonya! – csattintotta össze csőrét a holdarcú bagoly. Ezután a még mindig döbbent Lillához fordult. – Szia életőrző kislány!

– Szia bagoly… akarom mondani, Gyurka… ne haragudj, de jól értettem, hogy te megeszed Magyarország legritkább emlősét?

A gyöngybagoly unottan forgatta meg kerek fejét.

– Egér egér, zsákmány zsákmány. Ugyanakkor a bagolyköpet remek tájékozódási pont a kutatóknak; egy olyan kisemlős létezéséről, előfordulásáról, amely csak éjjel aktív, télen téli álmot alszik, s egyébként is borzasztóan ritka, rengeteget árul el.

Lilla belátta, hogy a gyöngybagolynak igaza van. Mégis, ahogy egyre többet megtudott a csíkos szöcskeegérről, egyre több kérdés vetődött fel benne.

A láthatatlan szöcskeegér

– Azt meg tudjátok mondani, miért sodródott a kihalás szélére ez a faj?

A bagoly újfent egyenesen és egyszerűen válaszolt.

– Miattatok!

Ám még mielőtt a kislány igazán a szívére vehette volna a dolgot, Galagonya gyorsan közbevágott.

– A baj az, hogy az emberek nem tisztelik különösebben a gyepeket. Egy öreg, sűrű erdő vagy tisztavizű folyó megőrzésére inkább törekednek, a gyepeket azonban csak gazos-füves területnek nézik: építkeznek rajta vagy beszántják. Pedig az olyan állatoknak, mint a szöcskeegér, nyugalom és ideális élőhely szükséges. Épp az ilyen értéktelennek tűnő bogáncsos-gazos utakat és mezőket szeretik. Szerencsére mostanában indult egy hatalmas összefogás a magyar gyepek védelméért és fenntartásáért. A magyar kutatók nemcsak arra figyelnek, hogy megőrizzék ezeket a területeket az emberek kártékony tevékenységétől, de a különféle gyepes területek igényeihez alakítják a megőrzési technikákat is. Épp ezért van még remény a csíkos szöcskeegér, a földikutya és a többi veszélyeztetett, itt lakó faj megmentésére.

Gyurka pedig, mintegy végszóra, megvillantotta aranyos, sárgás lámpásszemeit.

– Itt vannak.

S valóban, apró lábak motozása verte föl a kabócahangú estét. Lilla zseblámpájának fényében pedig kis, csíkos hátak villantak fel, mögöttük valószínűtlenül hosszú, vékony farkinca. A láthatatlan csíkos szöcskeegér megmutatta magát.

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Cookie-tájékoztató| Kapcsolat