Crosskovácsi Sport és Környezetvédő Egyesület

Nagykovácsi

Bátorítsd, vond be, ösztönözd!

Önkéntesekkel kapcsolatos kihívásokra keres választ a Crosskovácsi projektje

Elnyert összeg: 17 400 euró

Erasmus+

Nagykovácsi a hazai hegyikerékpár-sport fellegvára. A festői faluban évente megrendezett Crosskovácsi mountain bike maraton a nemzetközi Inter-mountain Series versenysorozat része. A verseny sikeres megrendezésének záloga az önkéntesség – az Erasmus+ által finanszírozott ENI-projekt célja éppen ezért a lebonyolításban oroszlánrészt vállaló fiatal önkéntesek kompetencianövelése. Nagy Enikő projektmenedzserrel az önkéntességről és a nemzetközi kapcsolatépítés fontosságáról beszélgettünk Nagykovácsiban. 

A Budai-hegység talán legszebb településére tartunk: a hegyekkel körülölelt zsákfalu összetartó közössége büszke „nagykovácsiságára”, a település természetközeli mindennapjainak fontos része a helyi sportélet, így nem véletlenül büszkék arra a Crosskovácsi Sport és Környezetvédő Egyesület (SKE) által megrendezett mountain bike maratonra, amely az elmúlt években nemzetközi hírnévre tett szert.

A falu főutcáján található takaros könyves kávézóba beszéltük meg találkozónkat Nagy Enikővel, aki Nagykovácsiba költözése óta, bő tíz éve áll kapcsolatban a Crosskovácsival. Mint mondja, elsősorban önkéntes szerepet tölt be az egyesületben, a nevezéseknél a háttér megteremtésében segédkezik, újabban pedig a projektek koordinálásáért, a nemzetközi kapcsolatok építéséért és fenntartásáért felel. Az elmúlt évtizedben nagy tapasztalatot szerzett oktatási jellegű Erasmus+-projektek pályázatírásában és lebonyolításában, így adta magát, hogy a Crosskovácsi kapcsán is megpróbálkozzanak az Erasmus+ sportkiírásaival.

Crosskovácsi Sport és Környezetvédő Egyesület
Nagy Enikő projektkoordinátor

A Crosskovácsi SKE lett a koordinátora a Bátorítsd, vond be, ösztönözd elnevezésű (angol betűszóval ENI) projektben, amelyben rajtuk kívül még három – egy cseh, egy osztrák és egy szlovák – partner vesz részt. A pályázat határozott igényből született. A nagy múltra visszatekintő Crosskovácsi évről évre egyre erősebben támaszkodik az önkéntesekre, többek között a helyi fiatalokra. Mint azt Enikő elmondja, az önkéntesek segítenek az előkészítésben, a lebonyolításban és az utómunkálatokban is. – Egyrészt lényeges, hogy megtartsuk őket, másrészt nemcsak megtartani szeretnénk őket, hanem fejleszteni is motivációjukat, hatékonyságukat. Fontosnak tartjuk, hogy az önkéntesek átlássák a versenyszervezés folyamatát, és rendszerben gondolkodjanak, de azt is, hogy akár váratlan helyzetekben hatékonyan fel tudjanak lépni – hangsúlyozza a projektmenedzser. – Már egy korábbi projektben tartottunk nekik szervezői képzést, az ENI-t viszont céltudatosan azért hoztuk tető alá, hogy fiataljaink külföldi versenyekre eljutva tapasztalatot szerezhessenek és cserélhessenek a helyi önkéntesekkel.

A Crosskovácsi évek óta jó kapcsolatot ápol a másik három partnerrel – mindannyian tagjai az Inter-mountain Series (IMS) nemzetközi versenysorozatnak, amely négyország hét mountain bike maratonját foglalja magába. Az ENI-projekt célja, hogy elősegítse az egyesületek közti párbeszédet és az aktív együttműködést, valamint a fiatal önkéntesek tapasztalatcseréjét. A projekttől a cseh-magyar-osztrák-szlovák projektcsapat azt reméli, hogy az utaztatott önkéntesek tényleges, újszerű tudással gazdagodnak, amelyet aztán saját közegükben tovább is adnak majd, így hosszú távon az egyesületek hatékonyabban tudnak versenyeket szervezni.

Enikő szerint az önkénteseket nem kell lasszóval fogni. Jönnek maguktól – vagy a sport iránt érzett szerelemből, vagy mert együtt lenni jó buli, vagy mert pontosan tudják, hogy egy csomó mindent meg lehet itt tanulni. Az az önkéntes, aki szívvel-lélekkel részt vesz egy sportesemény lebonyolításában, felnőttként könnyebben fog verseny- vagy rendezvényszervezésbe fogni. Emellett az önkéntesség az egyesületeknek is létfontosságú: állami támogatás híján, a nevezési díjakból, szponzorációs támogatásokból gazdálkodhatnak, de önkéntesek nélkül veszteségesek lennének a rendezvényeik, így nagy szükség van társadalmi támogatottságra.

<
>

A projektben természetesen a többi partner is utaztatja majd a saját önkénteseit, így Nagykovácsiba is érkeznek majd cseh, osztrák és szlovák fiatalok. Akik a Crosskovácsin elindulnak, gyakran mondják, hogy ez az egyik legjobban megszervezett mountain bike maraton: a visszajelzések alapján jók a pályák, egyértelműek a kijelölések, tiszták a nevezési és egyéb feltételek, a rajt- és célterület szépen rendezett, és hatékonya kommunikáció is. – Az IMS-be is úgy kerültünk bele, hogy az egyik szlovák versenyző, aki az osztrák és cseh versenyeken is szokott indulni, eljött hozzánk, és annyira tetszett neki a Crosskovácsi, hogy „beprotezsált” minket a nemzetközi sorozatba – meséli Nagy Enikő. – Az egyesületek között korábban a kommunikáció csak e-mailen folyt. Nem nagyon volt lehetőségünk személyesen találkozni, nem volt sem pénz, sem idő utazásra. Ez a projekt most arra is lehetőséget ad, hogy leüljünk, tárgyaljunk, együtt gondolkodjunk a projekt hónapjai alatt, így sokkal hatékonyabban fejlesszük nemcsak saját versenyeinket, hanem az egész Inter-mountain sorozatot is – mondja. – Ha a sportprojekt bizonyos költséghatár alatt van, akkor viszonylag egyszerű a pályázás folyamata, a projektmenedzsment és az elszámolás, így ebben a szegmensben mindenkit arra bíztatnék, hogy pályázzon. Ezekben az „emberszabású”, kis léptékű sportporjektekben olyan egyesületek is könnyűszerrel részt vehetnek, melyeknek korábban nem volt hasonló tapasztalata – zárja szavait a nagykovácsi ENI projektmenedzsere.

˄