Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Magyar Diáksport Szövetség

Budapest

Mozgásba hozzák Európa diákjait

Cooper-teszt, négyütemű fekvőtámasz, kötélmászás, medicinlabda dobás. Nem is kell folytatni, már több generációnyi tömeg érzi a fülledt tornaterem műbőr szőnyegének szagát, a zsámolyt a keze alatt, és így tovább. 2012-ben azonban szemléletváltás történt a testnevelés oktatás módszertanában – a mindennapos testnevelés bevezetése mellett tartalmilag is.

SHA.P.E: javaslatok a testnevelés-oktatás megújítására

Az új Nemzeti Alaptantervbe is belefoglalt szakmai koncepció részletes kibontásában fontos szerepet játszott a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), amely testnevelés területén meglévő szakértelmét, tapasztalatát uniós pályázaton is sikerrel kamatoztatta. A vezetőség időben felismerte ugyanis, hogy több okból is nyerő helyzetben lehetünk az unió egyik legfrissebben hatáskörbe vont területén, a sportban: – Magyarország élen jár abban, hogy alaptantervbe foglaltan régóta és átfogóan foglalkozik a testnevelés oktatás tartalmával, ráadásul a 2015-ös tanévtől kezdve minden évfolyamon napi szinten kötelezővé teszi azt. Az MDSZ által kidolgozott, a diákok fizikai állapotát mérő Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) is egyedi, hiszen világviszonylatban is csak nagyon kevés tisztán egészségközpontú fittségi tesztrendszer létezik. Sok országban általános tanítók és tanárok tanítják a testnevelést, és van ahol még testnevelő tanári szakma sincs, nem hogy olyan továbbképzések, mint amilyet a közelmúltban több mint 8000 magyar testnevelő tanárnak szerveztünk meg országszerte – magyarázza a szövetség zuglói székhelyén Molnár László szakmai igazgató. – Ambiciózus módon ezért arra gondoltunk, hogy jó lenne megnézni, hogyan szabályozzák a testnevelést más tagországokban, másrészt meglévő tapasztalataink alapján uniós szinten alkalmazható javaslatokat tehetnénk a testnevelés módszertanára. Ez adta a SHA.P.E. projekt kiindulópontját – folytatja.

Magyar Diáksport SzövetségMolnár László szakmai igazgató: arra gondoltunk, hogy jó lenne megnézni, hogyan szabályozzák a testnevelést más tagországokban, másrészt meglévő tapasztalataink alapján uniós szinten alkalmazható javaslatokat tehetnénk a testnevelés módszertanára

A 297.120 euróval támogatott SHA.P.E. sikere a jókor, jó helyen tipikus esete. Brüsszel csak 2007 – a Lisszaboni szerződés elfogadása – óta foglalkozik uniós szinten sporttal, mondja a szakmai igazgató. Ekkortól kezdve tartozik uniós hatáskörbe a sport, mint szakpolitika, amelyet átfogóan közelít meg Brüsszel: beletartozik az élsport, a szabadidős testmozgás, a diáksport és az iskolai testnevelés is. Az azóta eltelt időben születtek meg az első ajánlások arról, hogyan is lenne érdemes a sportot, közte a fizikai aktivitást és a testnevelést népzerűsíteni és tartalmilag fejleszteni az unió szerint ahhoz, hogy ne műanyag élelmiszereken elhízlalt, civilizációs betegségekben szenvedő harmincasok adják az európai polgárság derékhadát néhány év múlva. Komolyabban és mélyebben 2012-2013 fordulóján kezdtek el dolgozni Brüsszelben az egészség-fejlesztő testmozgás koncepciójának (HEPA) előmozdításán. A 2014-2020-as ciklusra aztán az Erasmus+ program részeként már ehhez kapcsolódó pályázatokat is kiírtak.

Magyar Diáksport Szövetség

Ekkor kértek és kaptak labdát a magyarok. – Latba vetettük időközben kiépült nemzetközi kapcsolatainkat, magunk mellé állítottunk négy (litván, holland, görög, német) partnert, és arra vállalkoztunk, hogy megismerjük egymás tanterveit, elveit és gyakorlatait, ebből következtetéseket vonunk le, és javaslatokat fogalmazunk meg a minőségi testnevelés-oktatás európai keretrendszerére. A cél az, hogy a köznevelést már a közeli jövőben – lehetőség szerint minden tagállamban – egészségtudatos, jövőorientált életvezetésre képes generációk hagyják el – foglalja össze a lényeget Molnár László.

A Magyar Diáksport Napja

Az MDSZ addig sem áll meg a javaslatoknál: egy további jó magyar gyakorlat uniós szintű megvalósítására is támogatást kaptak. Kilencedik éve szervezik meg a Magyar Diáksport Napját több tízezer diákot megmozgatva, amelyet 2015-ben már Bulgáriában és Lengyelországban is megrendeznek a nemrég elnyert 238.675 euró támogatásnak köszönhetően.

Magyar Diáksport Szövetség
A cél az, hogy a köznevelést már a közeli jövőben egészségtudatos, jövőorientált életvezetésre képes generációk hagyják el

A kiterjesztett sportnap tapasztalatát szintén módszertani eszközcsomagban összegzik, hogy a magyar ötletből létrejövő Európai Diáksport Napja a jövőben minél több országban szólhasson az egészségtudatosságról, a minőségi testmozgásról.