Európa Jövője Egyesület

Kecskemét

Egy nyelvet beszélnek

A múlt sérelmei helyett a jövő lehetőségei a kecskeméti zenei találkozón

Elnyert összeg: 40 000 euró

Creative Europe

Fiatal zenészek, énekesek és táncosok lepték el Kecskemét utcáit a 2016 júliusában megrendezett Európa Jövője Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozón. Az esemény a Youngsters United in Music (YUM) kezdeményezés része, mely három európai fesztivál együttműködésében megvalósuló projekt. A nagyszabású rendezvény a Creative Europe forrásaiból valósult meg, a konzorcium hazai tagja, az Európa Jövője Egyesület 40 000 eurót kapott a kivitelezésre.

Hatalmas élmény lehet Kecskeméten gyereknek lenni. Kétévente ugyanis a város fesztiválközponttá válik, és a kontinens minden szegletéről érkeznek kisebbek-nagyobbak az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozóra. A vendégek helybeli családoknál laknak kilenc napon át, ajándékképpen elhozzák saját országuk kultúráját, amit persze meg is osztanak egymás között – színi, zenés, vagy éppen táncos előadásokon. Az internacionális „ki mit tud” így aztán sok – akár életre szóló – barátságot, együttműködést szül, annál is inkább, mert a vendéglátók gyerekeit a külföldi résztvevők visszahívják a következő évben.

Európa Jövője Egyesület
Farkas Gábor, az egyesület elnöke már a háta mögött tudhat tizennégy sikeres találkozót

Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke már a háta mögött tudhat tizennégy sikeres találkozót. Érkezésünkkor nem kis büszkeséggel mutatja az iroda falát díszítő fesztiválposztereket huszonhat évre visszamenőleg. – Szükség van arra, hogy javítsuk a rólunk gondolt képet, meg kell mutatnunk, hogy Kecskemét abszolút képes egy európai szintű esemény lebonyolítására – fejti ki ars poetica-ját a szervezet elnöke. Az Európa Jövője Egyesület munkája nem maradt honorárium nélkül: az EU 2006-ban az Európai Civil Díjjal tüntette ki őket.

<
>

A legjobb híd a zene – fotó: Bús Csaba

A sikerek, elismerések mellett a kialakult nemzetközi kapcsolatok vezették Farkas Gábort és csapatát a Creative Europe Programhoz. Különösen jó viszonyba kerültek a Neerpelti Ifjúsági Zenei Fesztivál rendezőivel, akik felvetették a közös pályázás ötletét. Harmadiknak becsatlakozott a konzorciumba egy szlovák tag, akik Pozsonyban menedzselnek kórustalálkozót. A három fesztiválszervező partner társulása elsőre nem ért célt, de mikor pályázati anyagukat kibővítették az unióhoz csatlakozó országok fiataljainak meghívásával, Brüsszel rögtön elfogadta a Youngsters United in Music (YUM) projektet.

Európa Jövője Egyesület
A fesztivál plakátjai a kecskeméti egyesület irodájában

A YUM keretében megrendezett három zenei fesztivál lehetőséget ad a fiataloknak, hogy megismerjék egymást, és ehhez a legjobb híd a zene. A szerteágazó hagyományokat ápoló, és gyökeresen különböző élethelyzetből jövő gyerekek egy ilyen eseményen nem a múlt sérelmeit, vagy az államok közti politikai nézeteltéréseket helyezik előtérbe, hanem éppen a közös jövő lehetőségeit.

Mindezt idén júliusban személyesen is megtapasztalhatták Kecskeméten; a fesztiválra egész Eurázsiából, huszonhárom országból jöttek az ifjú muzsikusok, a szibériai Jakutföldtől egészen a Man-szigetig. A csatlakozásra váró országokból Szerbia, Montenegró, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Törökország mutatta be zenéjét és évszázados hagyományait. A reggeltől estig tartó zenés előadásokat, workshopokat, hangszerbemutatókat profi koncertek, táncházak, vagy éppen tűzzsonglőr produkciók tarkították.

Európa Jövője Egyesület
Almási Krisztián programkoordinátor: a fesztiválra nemcsak fiatalok, hanem hivatásos zenészek is érkeztek

Almási Krisztián, a program kecskeméti koordinátora hozzáfűzi, a fesztiválra nemcsak fiatalok, hanem idősebb, hivatásos zenészek is érkeztek, ők kurzusokat tartottak az érdeklődőknek. A találkozó egy hamisítatlan európai piknikben csúcsosodott ki, melynek keretében a résztvevők a közeli parkerdőben sportversenyeket, vetélkedőket rendeztek, persze egy össznépi örömzenéléssel egybekötve.

Európa Jövője Egyesület
Farkas Gábor és Almási Krisztián

Farkas Gábor számára a legnagyobb öröm, mikor látja a különböző nemzetiségű fiatalokat együttműködni akár a zene, akár a tánc egyetemes nyelvének segítségével. Ezt az irányt szeretné megtartani a jövőben is, és ismét pályázna közvetlen brüsszeli forrásra, ezúttal konzorciumvezetőként olasz-szerb partnerekkel.

˄