NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Görbecsőr és Szépkarom

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Veszélyes pihenőhely
Hát a fákra ki vigyáz?
A sasok legjobb barátja
A troli visszatér
Búvárlabdacs bevetésen
Mert énekelni jó
Amit nem szabad elfelejteni
Görbecsőr és Szépkarom

Ha valakinek titkos feladata van, mint Lillának, sem éjjel, sem nappal nem ülhet tétlen. Erre lassan kezdett rájönni a kislány is, főleg, hogy Galagonya a legváratlanabb pillanatokban látogatta meg: vacsora után kopogott orrával az ablakon, farkcsóválva futott oda hozzá az iskolaudvaron, vagy délután beugrott a kertbe egy kis beszélgetésre. Sokat mesélt neki a természetvédelemről, amit Lilla tátott szájjal, lelkesen hallgatott. Néha a szalakótáról is hírt kapott: egyre jobban van, szépen gyógyul, s már egész sokat repked.

Aztán egyik reggel Galagonya farkcsóválva tette fel mancsait az ablakpárkányra. Lilla épp fésülködött, de barátját látva rögvest az ablakhoz sietett.

− Lilla! Van kedved kirándulni egyet?

− Hova? – kérdezte a lányka izgatottan, de válasz nélkül is tudta: menne, mint a szél!

− A Fertő-Hanság Nemzeti Parkba, meglátogatjuk a Görbecsőr és Szépkarom családot!

Hogyan lehet a legegyszerűbben egyik helyről a másikra utazni? Hát Galagonyán! A kislánynak csak fel kellett kapaszkodnia a bundás kutyahátra, jól megmarkolnia a sima, puha szőrt az eb nyakán, s már indulhattak is.

− Most hunyd be a szemed! – mondta az Életőrző. Lilla engedelmeskedett. Galagonya keményen megvetette mancsait a földön, majd egy fülsiketítőt vakkantott. Zúgás, szél süvítése, s mikor egy perccel később a kislány kinyitotta a szemeit, már a Fertő-Hanság lápos, sík vidékén álltak. Gyönyörű volt a táj, vizek csillogtak mindenfelé, nádasok hullámzottak, fák sötétlettek a távolban, messze pedig az Alpok tornyosult fehér hósapkában. Lilla alig hitte el, mi történt vele. Talán varázslat? Ám nem volt ideje kérdezősködni, Galagonya már meg is indult az egyik gubancos kis facsoport felé.

Görbecsőr és Szépkarom

− Kiket keresünk? – kérdezte a kislány felvéve a kutya lépéseinek ritmusát.

‒ Először a Szépkarom családot látogatjuk meg, a parlagi sasokat. Itt laknak a legmagasabb fa legmagasabb csúcsán.

Valóban, a legmagasabb fa legmagasabb csúcsán ott volt egy széles, nagy fészek, ahonnan két kis pelyhes sasfióka kukucskált kifele. Hirtelen árnyék takarta el a napot, és egy hatalmas, méltóságteljes ragadozó ereszkedett le a legközelebbi ágra.

− Zsákmánygazdag napot, kedves Szépkaromné!  − köszöntötte Galagonya illendően a parlagi sast.

Szépkaromné biccentett.

− Zsákmánygazdag napot! Jó látni Téged, Galagonya! Ki a barátod?

− A legfiatalabb Életőrzőnk, Lilla!

‒ Csókolom! – köszönt megilletődve a kislány.

Nem sűrűn volt még sasoknál vendégségben. A madár barátságosan villantotta rá barnás ragadozószemét.

− Hogy vannak a fiókák? – kérdezte Galagonya.

Fentről lelkes csipogás tört fel, és a kis sasfiókok újfent kikukucskáltak a látogatókra. Szépkaromné szigorú pillantást vetett rájuk.

− Remekül vagyunk, köszönjük! Hála az Életőrzőknek, egyre nő az ürgék száma, a segítségetekkel jóllakathatjuk a kicsinyeket, és nekünk sem kell éheznünk.

Lilla kérdőn pislogott Galagonyára. Azt hitte, a sasok a veszélyeztettet madarak, s nem az ürgéket kell menteni.

− Tudod Lilla – fogott bele a magyarázatba az eb −, a mezőgazdasági munkálatok miatt egyre kisebb az ürgék élőhelye, s így ők maguk is egyre kevesebben vannak.

− Ha pedig ők fogynak, mi is fogyunk! – szólalt meg egy éles hang, s pár pillanattal később egy kerecsensólyom szállt Szépkaromné mellé. A két ragadozó madár egy szemvillantással üdvözölte egymást.

− A nevem Görbecsőr – szólt a sólyom −, a közelben fészkelünk a párommal, s nekünk is fiókáink vannak. Hasonló zsákmányokra vadászunk, mint a parlagi sasok: hörcsögre, pocokra, de leginkább ürgére. Mikor kezdtek eltünni az ürgék, mi is félni kezdtünk; mivel etessük majd a kicsinyeinket? Ám az Életőrzők elhatározták, hogy a védelmünk érdekében a zsákmányul szolgáló rágcsálókat is megóvják. Segítenek, hogy egyre többen legyenek. Ha pedig sok az ürge, sok lesz a sas és sok lesz a kerecsensólyom is! Szerencsére már érezzük a változást, több a táplálék, s így több fiókát tudunk majd etetni.

Lilla elgondolkozva gyönyörködött a sas és sólyom kettősében. Milyen szépek, hatalmasak, erősek. Éles csőr, óriás szárny, veszélyes karmok… S mégis, biztonságuk és jólétük ezektől az apró rágcsálóktól függ. Az ürgék védelme egyenlő a veszélyeztetett ragadozó madarak védelmével. A kislány mérhetetlen büszkeséget érzett magában: az Életőrzők munkája hihetetlenül fontos, és ő hozzájuk tartozhat!

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat