NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Lőtér, béke, gyurgyalag

Mesék
Nadrág a zokniban
Időutazás mindenkinek
Űrutazás papíron
Együtt a zenében
Szolga helyett barát
Regranulátum
Lilla és az energiatudatosság
Csodahabbal az erdőtüzek ellen
A szennyvíziszap második élete
Lilla digitális története
Röplabda a homokon
Jusson is, maradjon is
Halmacskaty életre kel
Adatbázis ─ a lehetőségek tárháza
A LEDjobb fényforrás
Család vagy óvoda?
Hulladékkal a vizek tisztaságáért
Sportos iskola
Menzai maradék mentés
Csongor története
Programozott gondolat
Ősbúzából őspogácsa
Névnapi mozi
A remény színe
Amit nem szabad elfelejteni
Mert énekelni jó
Búvárlabdacs bevetésen
A troli visszatér
A sasok legjobb barátja
Hát a fákra ki vigyáz?
Veszélyes pihenőhely
Sós, mint a tenger
Bányaseb és gyógyulás
Túzokmenyegző
Lőtér, béke, gyurgyalag
Surrogás
Vadludak városa
Az élő holtág
Pazar vagy pazarló?
Kriszti és a városontúl
Amit nem érdemes megszelídíteni
Pettyek a lapon
Hasznos hulladék
Cukor nélkül édesebb?
Meggymag és a zongora
Kaszó kincsei
Ég és föld között
Képek hangban
Hová visz a lefolyó?
A puszta hősei
A bogártudós
Valami bűzlik
Barát vagy ellenség?
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Ragadozó, nem kártevő!
Kincset érő magvacskák
Levelek, sünik, lábnyomok
Hazatérni szabad
A Bátorító Csapat
Hősök két és négy lábon
A fészektolvajok
Lóci színházba megy
Csodaalga
Hortobágyi halvacsora
„Szeretnék egy gulipánt!”
A szuperszemüveg
Görbecsőr és Szépkarom
Utcaszínház
Konrád és a járógép
Jó anyag a műanyag?
Egy kedves vipera
Az Életőrzők
A tündérmadár
Lőtér, béke, gyurgyalag

Lilla nem igazán rajongott a fegyverekért. Az ok egyszerű volt: nagyon szerette az állatokat; számtalan bundás, tollas, pikkelyes, két és négylábú, szárnyas, uszonyos barátja volt szerte a vidéken, s végigfutott hátán a hideg, ha arra gondolt, hogy ezek a kedves élőlények akár csak véletlenül is puskacső elé kerülhetnek. Még Bence bácsi vadászfegyverét is utálkozva, jó messziről figyelte.

Galagonya tisztában volt Lilla ódzkodásával, épp ezért ragaszkodott hozzá, hogy kis barátnője elkísérje a győrszentiváni lőtérre. Aki először hallani sem akart az egészről.

– Ne légy nyuszi! – nógatta az életőrző csodakutya.

–Egy lőtér? Ahol puffogtatnak? Eszem ágában sincs!

–De hát olyankor megyünk, amikor nincs puffogtatás!

A kislány azonban konok maradt.

–Nem! Utálom a puskákat!

Galagonya ekkor olyan cselhez folyamodott, amelyről biztosan tudta, megtöri barátnője ellenállását.

– Csak azért akartalak elvinni, mert találkozóm van a gyurgyalagokkal. De ha nem, hát nem, te tudod.

Gyurgyalagok? Lillában felködlött a madárhatározó egyik sokat forgatott, jócskán meggyűrögetett, számtalanszor megjelölt oldala. A képeken színes tollú, kedves formájú madárkák üldögéltek, nevük minden kiejtésnél bájosan gördült egyet. Gyurgyalag. Másként nevezve méhészmadár vagy piripió, aki egyébként a szalakótaalakúak családjába tartozik, tehát szegről végről a tündérmadarak rokona. Fészkét löszfalakba vájt üregekbe építi, ide rakja fehér, gyöngyszerű kis tojásait. Kedvelt zsákmánya a méh. Ritka, fokozottan veszélyeztetett madár, és Lilla még sohasem találkozott vele.

– Várj Galagonya! – sietett az épp elballagó eb után, majd épp csak egy szempillantásnyi vívódás után így szólt.

– Veled megyek!

Galagonya hátán ülve pár perc alatt bárhová eljuthat a szerencsés utas; ez is annak a varázslatnak a része, mely a kutya bundáját zölddé, szavait pedig emberi beszéddé alakítja. A kislány épp csak behunyta szemeit, és már ott is voltak a füves, homokos, egy-egy bokorral, fácskával tarkított pusztán.

Lilla, bár bevallottan felcsigázta a gyurgyalagok jelenléte, azért némi gyanakvással és enyhe félelemmel kászálódott le a bundás kutyahátról. Pedig a táj nem hasonlított lőpályához, legalábbis olyanhoz semmiképp, amilyet a kislány elképzelt magának. Puskaporos levegő helyett burjánzó természet, madarak és tarka lepkék zsongása, hímporos jókedv és derű a nyári nap fényében. Nem olyan messze löszös homokdomb magasodott, oldalában ezer apró lyukacska, melyekből ki-be sereglettek a színes tollú, szorgos madarak.

– Gyurgyalagok! – kiáltotta a kislány, s márt rohant is a dombocska felé. Galagonya nem titkolt elégedettséggel ügetett utána.  A madarak régi ismerősként üdvözölték.

– Galagonya! Galagonya! De jó, hogy ismét látunk! Ki az új barátunk? – csivitelték, és egyikőjük Lilla vállára telepedett, aki alig kapott levegőt a csodálattól és meghatottságtól.

– Szervusztok! – vakkantotta az eb vidáman. – Ő itt Lilla, egy új életőrző-palánta. Azért jöttünk, hogy megkérdezzük, rendben zajlik-e  a költés, nem zargatnak-e kirándulók, szemetelők…

– Minden rendben, minden rendben, köszönjük-köszönjük! Sok kis tojás lakik a dombban, vigyázunk rájuk és vigyáznak ránk, sok a bogár, szép időnk van, minden rendben - minden rendben… – felelgették egymás szavába vágva. Lilla teljesen összezavarodott.

– Miért a kirándulóktól féltek? – kérdezte a vállán tollászkodó, sárga, kék, vörhenybarna kismadártól. – Miért nem a puskáktól? Lövészektől? Katonáktól?

A gyurgyalag csodálkozva pislogott.

– Puska? De hát minket nem bánt a puska! Akik idejönnek durrogtatni, csak gyakorolnak! A lőtér jó hely, fészkelni kiváltképp, hisz nem jöhet ide akárki! A durrogtatók vigyáznak, hogy ne szemeteljenek, és a fészkeinket se zargassák, ellenben a salakmotorosok és a hulladéklerakók… ők igazán veszélyesek. Meg a kirándulók! Ide kíváncsiskodnak, sőt, van, hogy bele is világítanak az üregeinkbe. A hulladéklerakók pedig itt hagyják a sok szemetet, hatalmas halmokban … de az életőrzők sokat tesznek azért, hogy ne háborgassanak minket idegenek. Azért is maradhatott meg ilyen szép, nyugodt helynek a miénk, mert elzárták a kíváncsiskodók elől.

Lőtér, béke, gyurgyalag

Lilla elcsodálkozott. Fel sem merült benne, hogy a lőtér szép, békés hely lehet, az pedig még kevésbé, hogy éppen lőtérsége okán maradhatott meg háborítatlannak. A lövészek nemhogy nem durrantják le a gyurgyalagokat, de azért dolgoznak, hogy senki se árthasson nekik.

Galagonya elégedett somolygással ült a lányka oldalára.

– No, félsz még a lőterektől?

Lilla megfontoltan válaszolt.

– Nem szeretem a puskákat, de kedvelem a békés durrogtatókat, főleg, ha megvédik a természetet.

Ebben pedig nem kis elismerés szólt a győrszentiváni lőtér életőrzőinek.

 

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Cookie-tájékoztató| Kapcsolat