Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

Budapest

Az ökológiai vetőmagok elterjesztéséért

Más Horizon 2020-projektek kapcsán már bemutattuk hazánk egyetlen, kifejezetten fenntartható gazdálkodással foglalkozó, önálló intézményét, az ÖMKi-t (róluk szóló cikkeink itt érhetők el), amely azért jött létre 2011-ben, hogy gyakorlatias kutatási eredményekkel támogassa a hazai ökológiai gazdálkodás fejlesztését. Munkájukat 2019 februárjában a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Környezet Védelméért oklevéllel is elismerte.

Korábbi projektjeikben is a genetikai sokféleség megőrzéséért dolgoztak, a LIVESEED-projekt pedig kifejezetten erre fókuszál. Célja az ökológiai növénynemesítés és vetőmaghasználat fellendítése; 2021-től az unió lehetővé teszi majd az úgynevezett heterogén szaporítóanyagok, vagyis az uniform fajtáknál sokkal diverzebb genetikájú populációk ökológiai vetőmag-kereskedelmét is.

– A hazai gazdák még nincsenek kellően felkészülve arra a nyitásra, amit az unió hamarosan életbe lépő ökológiai rendelete jelent. 2021-től már nemcsak a hagyományos fajtavizsgálaton átment növényfajták magjai lesznek elérhetőek kereskedelmi forgalomban, hanem úgynevezett heterogén szaporítóanyagok is, amelyek azonban kizárólag ökogazdálkodásból származhatnak. Ezzel a lehetőséggel élhet minden hazai vetőmagtermesztő gazda, aki szeretne belépni az ökológiai termékek egyre bővülő hazai és világpiacára - mutat rá a projektben végzett munka fontosságára dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

Ökológiai Mezőgazdasági KutatóintézetDr. Drexler Dóra az ÖMKi-nek is otthont adó óbudai Selyemgombolyító udvarán

Mint elmondja, sok – egyébként ökotudatos – hazai fogyasztó nem tudja, hogy az általa vásárolt biozöldség, -gyümölcs, -gabonaféléből készített termék milyen növényfajtákból készült, a szaporítóanyaguk ökogazdálkodásból származik-e, hiszen a vetőmagok eredete nincs a vásárlók számára is elérhető módon nyomon követve. Probléma az is, hogy kevés a gazdák számára könnyen elérhető ökovetőmag, és kifejezetten ökológiai gazdálkodás számára, ökológiai módszerekkel nemesített hazai fajta is alig akad. Ráadásul ökológiai fajtavizsgálatokat egyelőre csak az ÖMKi on-farm-hálózata végez Magyarországon, a hivatalos állami fajtavizsgálatnak nem része az ökológiai gazdálkodásban való tesztelés, pedig a növények ökológiai körülmények között eltérően viselkednek.

Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

Az ÖMKi-nek már van működő rendszere ahhoz, hogyan nyerhető hasznos információ ökológiai körülmények között termesztett növényfajták tulajdonságairól. On-farm kutatói hálózatunk a hazai ökológiai gazdaságokban megvalósuló innovatív kísérletek, köztük fajtatesztek rendszere. A LIVESEED során ehhez hasonló megoldásokat keresünk a partnerországokban, és ajánlásokat fogalmazunk meg kialakításukra. Emellett kiemelt szerepünk van az ökológiai nemesítés és vetőmaghasználat fontossága mint alapvető üzenet közvetítésében, terjesztésében – foglalja össze az ÖMKi szerepét a 18 ország 49 partnerét összefogó LIVESEED-ben dr. Drexler Dóra, a projekt hazai koordinátora.

Az ÖMKi a LIVESEED mellett – párhuzamosan – több nemzetközi kutatási projektben (a Diversifoodról itt olvashat) külön is kutatja a tájfajta ősgabonák újbóli elterjesztésének esélyeit, vizsgálja a termesztésükkel és felhasználásukkal kapcsolatos tapasztalatokat, valamint az ökológiai nemesítésükben rejlő lehetőségeket. 2019 júniusában sikeres találkozót is szerveztek a témáról a Felvidéken, több mint hetven kutató, molnár, gazda és pék részvételével.

Nézze meg a találkozóról készült videóriportot:

– Az elfeledett tájfajták és a gazdálkodókkal együttműködésben indított részvételi nemesítés még kihasználatlan erőforrások hazánkban. Alternatívát jelenthetnek a kedvezőtlen körülmények között termelőknek, miközben egészséges alapanyaggal látják el a pékeket, az ökogazdálkodók számára pedig fontos piaci lehetőséget jelenthetnek a jövőben – összegzi a gabonákra fókuszáló LIVESEED-találkozó fő üzenetét dr. Drexler Dóra.