Sós, mint a tenger

Lilla nem igazán értette, miért kell akkora hűhót csapni egy kettévágott tó miatt, még ha az szikes is. Mégis, Galagonya olyan izgatottan beszélt a Böddi-székről, mintha tényleg rendkívüli dolog lenne a tó vízszabályozása. De miért? Addig-addig furdalta a kíváncsiság, míg végül úgy döntött, elkíséri barátját a terepszemlére.

Gyönyörű helyre érkeztek, egyenest a Kiskunság szívébe, ahol a széles pusztán csak a madarak és a szél zaja hallatszik. A szemet gyönyörködtető zöldet csak itt-ott törték meg szürkés, fehéres foltok. Lilla már tudta, hogy ezek a talajra kiült só nyomai, mely a szikes vidék eltéveszthetetlen ismertetőjelei. Ez a só teszi különlegessé a vidék földjét és vizeit, ezért nőnek itt olyan virágok, mint sehol másutt, mint a magyar sóballa vagy a magyar sóvirág, ezért laknak a vízben sószerető rákocskák, és ezért látogatják a tavat különlegesebbnél különlegesebb madarak.

Mint például az a madár, amit a tóhoz érve Lilla először megpillantott. Első ránézésre gólyának tetszett, fekete-fehér tollruhája, egyenes csőre, no meg az, hogy a vízben gázolt eleség után, is ezt erősítette. A lányka nem habozott, azonmód ráköszönt:

– Hahó, Gólyaúr!

A madár felkapta a fejét, és kíváncsian indult el a szárazra. A kislány meglepetésére azonban az egész olyan volt, mint egy bizarr álom: a part felé közeledve egyre több látszott vékony lábaiból, melyek annál hosszabbnak tűntek, minél közelebb sétált. Mikor pedig a szárazra ért, a kislány végre megcsodálhatta a pipaszár végtagokat, melyek legalább kétszer olyan hosszúak voltak, mint viselőjük. A madár egyszerre nyújtott furcsa, vicces és meghökkentő látványt.

– Bocsánatát kérem; én nem gólya vagyok, hanem gólyatöcs – mondta elegáns komolysággal.

Lilla még mindig azokat a hihetetlen hosszú, meghökkentő vékony lábakat figyelte.

– Miért ilyen hosszúak a lábai? – mire észbe kapott, ki is mondta, ami a fejében járt. A gólyatöcs azonban nem jött zavarba.

– Ah, hát észrevette őket, kedves kisasszony. A lábaimra vagyok a legbüszkébb: olyan hosszúak, hogy a tavak mélyebb részeire is besétálhatok, míg társaim kénytelenek a part közelében kotorászni.

Ezt hangsúlyozandó néhányszor behajlította és kinyújtotta lábait, majd toppantott is párat a díjnyertes darabokkal.

– Nagyon szépek! – bólogatott Lilla túlzott udvariassággal, jóvátéve az előbbi megjegyzését. – És biztos megkönnyíti a rákocskák halászását.

A gólyatöcs komoran biccentett.

– Úgy bizony! De muszáj is, mert az utóbbi időkben nagyon megváltozott a tó vize. A dédpapám még arról mesélt, hogy a só a tollaira is ki-kiült egy sikeres vacsora után, most pedig szinte édes a víz, a rákocskák megfogyatkoztak, a fészkelőhelyeket pedig benövi a nád.

Lilla nagyokat pislogott.

– De hát hogyan lehet édes egy szikes tó vize?

– Sok-sok éve egy csatornát építettek itt, mely épp a Böddi-szék közepén fut keresztül. A célja a belvíz elvezetése volt, ám az édesvíz egy-kettőre elkezdte hígítani a tó természetesen sós vizét. Megjelent a nád, mocsarasodni kezdett a vidék és megváltozott a táj arca, a víz elédesedéséről nem is beszélve.

Lilla fejében végre világosság gyúlt.

– Hát ezért kell egyesíteni a tavakat, és megszüntetni a csatornát! Máskülönben addig hígul a tó sós vize, mígnem elveszti minden szikes jellegét!

A gólyatöcs bólintott.

– Bizony, most már sokat tesznek azért, hogy visszaállítsák a táj eredeti arcát. Kiirtják a nádat, a legelőkre pedig szamarakat és marhákat hoznak, hogy karban tartsák a puszta növényeit; így mi is szívesebben fészkelünk itt, és talán hazatérnek az elszármazott madarak. Sőt, a sós víz idehívja sok messzi barátunkat is; mint a laposcsőrű víztaposót, aki egyenesen a Jeges-tenger partjairól látogat el hozzánk. Nem csoda, hogy jól érzi itt magát, hisz gondoljon csak bele, kisasszony, a Böddi-szék bármelyik tengerrel vetekedhet! 

Sós, mint a tenger

Lilla elmosolyodott a büszke madárka láttán, s hirtelen nem is tűntek olyan komikusnak hosszú lábai. Hozzátartozott a gyönyörű tájhoz, mint a sötétszürke víz, a fehér sófoltok, a lilán nyújtózó agárkosbor, és a zöldellő messzeség.

– Sós, mint a tenger, és szép, mint amennyire szép csak egy szikes puszta lehet – mosolygott a kislány, és megérezte, hogy a gólyatöcs nem reménykedik hiába. Böddi-szék meg fog maradni ilyennek, mert a hozzá hasonló különleges, ritka és varázslatos helyek nem pusztulhatnak el.

˄