Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Széchenyi István Egyetem

A látvány hangja

A történet mesében

Dr. Wersényi György, a Széchenyi István Egyetem akusztikai szakterületen dolgozó villamosmérnöke már régóta foglalkozik a látássérültek hallásának vizsgálatával. Egy korábbi kutatásában arra kereste a választ, hogy vajon a látáskárosultak jobban hallanak-e, mint a látók. Virtuális valóságban hangtereket szimulált, és a kísérletben résztvevőknek meg kellett jelölniük a hangforrás irányát. Az eredmények azt mutatták, hogy a hangokra való érzékenységben nincs különbség, viszont a hangforrás helymeghatározása a vakoknak ment jobban.

Követték egymást az események, a kutatás híre konferenciákon, cikkekben terjedt tovább, dr. Wersényi György pedig eljutott Izlandra a Norvég Alap és az EGT államok közös pályázatának segítségével. Itt megismert egy éppen formálódó Horizon 2020 projektet, amit az izlandiak a Bukaresti Egyetemmel együtt készítettek elő ugyancsak a vakok tájékozódásának fejlesztésére. Hamar bevonták a magyar felet is, így született meg a Sound of Vision partnerség, kiegészülve további lengyel és olasz tagszervezetekkel.

Széchenyi István Egyetem
Dr. Wersényi György már régóta foglalkozik a látássérültek hallásának vizsgálatával

A 2015-ben indult projekt elsődleges feladata, hogy a rendelkezésre álló három év alatt előállítson egy működő prototípust, ami a képet hanggá tudja átalakítani. Ehhez a konzorcium „vision” csapatának munkájára van szükség. A román fél viszi ezt a részt, képfeldolgozási eljárást fejlesztenek egy olyan 3D kamerával, amely a felismert objektumoknak az irányinformációját (térbeli elhelyezkedését) is tárolja.

Itt veszi át a folyamatot a „sound” csoport, amelybe bekapcsolódik a Széchenyi Egyetem is. Informatikusokkal kiegészülve azon dolgoznak, hogy az azonosított objektumokhoz hangokat rendeljenek és a hangforrások irányát meghatározzák. Első körben meg kellett határozni, mennyi objektumot fog felismerni az eszköz. – Lehetetlen minden tárgyhoz hangot kapcsolni, hiszen a vakok kognitív terhelése is véges, ezért leszűkítettük a számot húsz-harmincra – részletezi az előkészületeket dr. Wersényi György.

A projekt elsődleges feladata, hogy három év alatt előállítson egy működő prototípust

Fontos szempont, hogy az eszköz felhasználóbarát is legyen, nem szabad idegesítő zajokat alkalmazni (kivéve az alarm jelzésnél) és az sem mindegy, milyen hangosak a beérkező üzenetek. Mivel a vakoknak muszáj hallaniuk az utca zaját, a fejhallgató használatát eleve kizárták. Jelen pillanatban az eszköz egy fejre csatolható sisakból, egy szemüveghez hasonló kamerából és három, fül köré rögzített kisméretű hangszóróból áll. Mindezt egy mini számítógép működteti. Dr. Wersényi György itt hozzáfűzi: kritikus pontja a projektnek, hogy milyen hardverhez kapcsolják a szerkezetet. Nem lehet túl nagy és feltűnő, ugyanakkor alkalmasnak kell lennie komplex számítások elvégzésére.

Az első prototípust már megalkották, most a tesztelésen és a vakok számára kidolgozott tréninganyag létrehozásán van a hangsúly. Először látókkal kísérleteznek, a vakokat – akik egyébként nagyon együttműködők – csak a folyamat végén fogják bevonni. A szakértő elmondja, a látássérültek kirekesztettnek érzik magukat a társadalomból és örülnek bármilyen segítségnek, amivel kiléphetnek saját, zárt világukból. Ha sikerül elérhető áron piacra vinni a terméket, a Sound of Vision valóra válthatja álmukat.