Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

„Szeretnék egy gulipánt!”

„Szeretnék egy gulipánt!”

Lilla ötös témazárót írt matematikából.

Nagy szó ez, főleg úgy, hogy kis hősünknek nem a matek volt az erőssége. Szeretett számolni, szerette a tanárnőt, csak hát a házifeladatok tűntek valahogy borzasztó nehéznek. Ha Katica néni magyarázott, minden érthetőbbnek látszott. Amikor egyedül görnyedt a lap fölött… no, az maga volt a borzalom. De erre a dolgozatra nagyon sokat gyakorolt, és meg is lett az eredménye.

Nagy volt hát az öröm, Édesanya és Édesapa is roppant büszke volt Lillára. Úgy gondolták, megérdemelne valami aprócska ajándékot… csak hát az ’aprócska ajándék’ mást jelentett a lányka, és mást édesanyáék elképzelésében.

− Mit szeretnél, Kicsim? – tette fel a várva várt kérdést a játékbolt kapujában Édesanya. Lilla szemében lelkes fények gyúltak. Nem sokat habozott:

− Egy gulipánt!

Szülője szeme óriásira tágult. Ilyet aztán nem fognak kapni egyik üzletben sem.

A harmadik b osztály a héten a szikes tavakról beszélgetett környezettan órán. Lillát nagyon lelkesítette a téma, de a csúcspont az volt, mikor említésre került az a bizonyos csodálatos gulipán. Már a neve is nagyon viccesen csengett, no de mikor meglátta a fotókat az ívelt csőrű, hosszú lábú, fekete-fehér madárról, megdobbant a szíve. Egyszerre volt szép, megható, komikus, lenyűgöző… Így hát mikor édesanyja a kívánságáról kérdezte, akarva-akaratlan is kibukott belőle a titkos vágy, habár tudta, szert tenni egy ilyen madárra nem is olyan egyszerű. De nem is lehetetlen!

Lilla nem keseredett el azután sem, hogy szülei elmagyarázták: a gulipán Magyarországon fokozottan védett madár, nincsenek sokan hazánkban, s azok is csak a szikes tavak vidékén élnek, leginkább az Alföldön. Így hát bármennyire is ügyes volt matematikából, ilyesféle házikedvence nem lehet. A kislány azonban úgy okoskodott, ha náluk is lennének szikes tavak, a gulipánok nagyon szívesen odaköltöznének akár az ő kertjükbe is. Az ötlet remek volt, már csak meg kellett valósítani. Környezettanból jól megjegyezte: újdonsült kedvence a szikes tavak sós vizében keresi a táplálékát, ívelt csőrével kaszálva a vízfelszínen gyűjtöget. Sós víz… mi sem egyszerűbb, mint egy sós vizű gulipánnyaralót létesíteni a kertben. Hozzá is fogott a nagy munkához, ásott egy széles, mély gödröt a homokozóban, majd teleengedte vízzel. Csalódottan állapította meg, hogy ez a huncut talaj a harmadik próbálkozásra is magába szívja a nedvességet, és a tó újra és újra sáros pocsolyává szomorodik. Gondolt egy nagyot, s kavicsokat gyűjtött, majd szépen kibélelte velük a tavacska alját. Így már legalább félig meg tudta tölteni. Ekkor jött a dolog lényege: a só. Szépen elcsente a konyhaszekrényből a sótartót, majd egy elégedett mozdulattal belezúdította a pocsolyába. Tessék: most már szikes is. Köré ültetett pár fűcsomót, hogy hangulatosabb legyen, aztán büszkén beletörölte földes kezeit a nadrágjába és lecsüccsent remekműve mellé. Várta a gulipánokat.

„Szeretnék egy gulipánt!”

Eltelt fél óra, majd még egy. Lilla kezdett aggódni. Úgy hitte, a sós víz szagára a környék összes gulipánja boldogan sereglik majd a számukra készített szeretetotthonba. De csak nem jöttek. Föltűnt viszont Galagonya.

− Szervusz Lilla! – szökkent át a nagy, zöld bundás kutya a kerítésen. Jókedvűen odaügetett a mélabúsan ücsörgő kislány mellé. Körbeszimatolta a tavacskát, ám amikor belefetyelt, kellemetlen meglepetés érte.

− Pfuj! Ez sós! – ráncolta az orrát undorodva.

− Nem is a tiéd! – mondta morcosan a kislány. – A gulipánokat várom!

Galagonya rögvest átlátta a helyzetet.

− Lilla, ebben a tóban nincs helye a gulipánoknak. Tudod, a szikes tavak nem csak sósak, de lúgosak is. Sokkal bonyolultabb összetevőik is vannak, mint a só és csapvíz. De a legfontosabb, hogy a szikes tavak élővilágát főleg apró rákok alkotják, amik eledelül szolgálnak a te gulipánjaidnak is, és azok bizony nem akármilyen sós vízben élnek. Épp ezért is annyira veszélyeztetett ez a madárfaj; hazánkban az ember sok helyen megszüntette, elmocsarasította ezeket a tavakat, így a gulipán élőhelye visszaszorult.

− De hát hogy lehet, hogy az Életőrzők nem tesznek semmit? – kérdezte a kislány kétségbeesetten. – Miért nem védik meg a gulipánokat?

− Ne félj, rajtuk is segítünk! – magyarázta Galagonya és büszkén hátracsapta füleit. – A Hortobágy Természetvédelmi Egyesület rengeteget tett a szikes tavak helyrehozataláért. Gátakat építettek az Alföldön, hogy a víz ne károsítsa a falvakat, s az emberek se zavarják meg a gulipánok és társaik életét. Már egyre több madár tér vissza a szikes tavakhoz, és a te kedvenceid szépen sokasodnak. Sőt, ha gondolod, meg is látogathatjuk őket!

Lilla boldogan ugrott fel a sós pocsolya mellől. Galagonya lehasalt, hogy minél könnyebben felkapaszkodhasson a hátára, ott aztán jól megmarkolta a selymes, zöld bundát és behunyta a szemeit. Az Életőrző eb nagyot vakkantott, majd zúgás támadt a kislány körül. Mikor pedig elcsitultak a szél zajai, s kinyitotta a szemeit, ott álltak a Hortobágy tengernagy síkságán. Előttük zöld fű hajladozott, tavak szikráztak a fényben, visszatükrözve az ég óriás búráját. A gyönyörű kékségben pedig gulipánok gázoltak, minden lépésnél kaszálva egyet a vízen, szűrve a szikes tavak apró rákocskáit.

Lilla kívánni se tudott volna szebbet.