NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Túzokmenyegző

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Veszélyes pihenőhely
Hát a fákra ki vigyáz?
A sasok legjobb barátja
A troli visszatér
Búvárlabdacs bevetésen
Mert énekelni jó
Amit nem szabad elfelejteni
Túzokmenyegző

– Tudod, mi a dürgés?

– Hát persze! Félek is tőle, ha jön a vihar.

– Jaj, kicsi lány! Nem dörgés, dürgés!

Lilla zavartan pislogott Galagonyára, és kezdett rájönni, hogy hiába vallott színt, Galagonya nem a rettegve rettegett égzengésre gondolt. A madárhatározót lapozgatták, és mivel barátja épp akkor adta fel ezt a rejtvényt, mikor a fényes oldalakon egy óriási, barnás-fehéres tollazatú madár tűnt fel, sejteni kezdte, hogy a megfejtés valamiképp ebben a pulykaszerű jószágban rejlik.

– Köze van ehhez a… túzokhoz? – betűzte ki a madár nevét. Galagonya elégedetten vakkantott.

– Jó gondolat! Dürgésnek hívjuk azt a különleges hanghatást, amit a fácán- és túzokkakasok adnak párzáskor. A túzok násztánca ráadásul nagyon szép, érdemes lenne ellátogatnunk…

Végig sem tudta mondani, a csillogó szemű Lilla már kapaszkodott is fel a hátára.

– Induljunk!

 

Galagonya nem teketóriázott, egyenesen a dévaványai túzokrezervátumba vitte kis barátját. A lányka, mint minden alkalommal, ha egy újabb állatot ismerhetett meg, most is teljes lázban égett. A rezervátum felé közeledve egyre izgatottabban csacsogott.

– Nagyon daginak tűnik ez a túzok!

– Valójában nem dagadt, csak nagy testű – felelt bölcsen Galagonya, és behúzta pocakját. – Ő Európa legnagyobb testű röpképes madara.

– Képes repülni?

– Bizony! Jól és gyorsan repül, és sajnos épp ezért veszélyesek rá a villanyvezetékek.

Lilla előtt megjelent a kép, ahogy az óriás madár helyet foglal a villanyzsinóron verebek és fecskék között.

– Mert leszakad alatta, ha ráül?

– Nem – válaszolt az eb rendíthetetlen türelemmel–,  azért, mert repülés közben beleütközik. Sajnos szegény túzokunk, amilyen jól szárnyal, olyan rosszul lavírozik. Ezért az életőrzők kitalálták, hogy a föld alá viszik a kábeleket, így azok nem csúfítják a tájat és nem okoznak baleseteket sem.

Lillából már majdnem kiszakadt a lelkes ujjongás a szuper ötlet hallatán, mikor megpillantotta a túzokokat. A hatalmas, fehér-barna tollruhás madarak láttán azonban a lélegzete is elállt. Csak egy sóhajtás szakadt ki belőle:

– De szépek!

Az óriási madarak peckesen járkáltak föl-alá a füves puszta hatalmas égboltozata alatt. A tojók kicsit kisebbek és szerényebbek voltak, barna öltözetük mint egy visszafogott, nyakig zárt ruhácska. Okos, fekete szemük érdeklődve csillant a jövevények felé. Mikor pedig az egyik jószág szárnyra kapott, Lilla szája tátva maradt a fenséges jelenség láttán.

– Hogyhogy nem találkoztam még túzokokkal? – kérdezte a zöldbundás ebhez fordulva. – Csodaszép madarak!

– Szépnek szép, de sajnos az egyik leginkább veszélyeztetett madárfajunk; ezért sem akadhatsz össze vele akárhol. Nem csak a villanyvezetékek, de a mezőgazdasági gépek használata, a nagy ragadozószaporulat, vagy a turisták zavaró látogatásai is megnehezítik a túzokok fennmaradását. A különböző földművelő gépek tönkreteszik a fészkeket, a rókák és borzok pedig a tojásokra és fiókákra veszélyesek. Különösen azért nehéz megvédeni őket, mert csupán két tojást raknak, azt is évente egyszer. Az életőrzők azonban jó időben fogtak össze a túzokok védelméért: a vadászokat és mezőgazdászokat együttműködésre buzdítják, és odafigyelésre tanítják, a vezetékeket föld alá viszik, a turistákat pedig rendezett túrákon vezetik végig, ahol csodálhatják, de nem zavarják a madarakat.

Túzokmenyegző

Lilla csakhamar megértette, mi is vonzza turisták sokaságát a túzokokhoz akkor is, ha ezzel nem mindig tesznek jót. Miközben beszélgettek, az egyik tarka tollú, óriási hím lassan átalakult. Torokzacskója megnőtt, tollai felborzolódtak, bajusztollacskái az égnek meredtek. Faroktollait a hátára simította, fejét hátraszegte, s szárnyait kifordítva, finoman lebegtetve kezdte meg tipegős nászi táncát. Olyan volt, mint egy gyönyörű, fehér szirmú, kibomló rózsa. Udvarlása nem csak a tojókat, de a kislányt is elkápráztatta. Aztán felhangzott a halk, buffanó hang, mely az összes barna ruhás túzokmenyecskének szólt.

– Ez lenne? – suttogta Lilla elbűvölten.

– Ez bizony! – bólintott büszkén Galagonya. – Ez a dürgés.

Lilla később, nagylánykorában is úgy tartotta, hogy a legszebb menyegző, amin valaha is részt vett, a dévaványai túzokok dürgése volt.

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat