NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Veszélyes pihenőhely

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Veszélyes pihenőhely
Hát a fákra ki vigyáz?
A sasok legjobb barátja
A troli visszatér
Búvárlabdacs bevetésen
Mert énekelni jó
Amit nem szabad elfelejteni
Veszélyes pihenőhely

Ha az ember nem figyeli, észre sem veszi, hány és hány vezeték szeli ketté az eget. Városban, falun, mezőn és hegyek között… a fekete madzagok mindenütt ott vannak, vékony szálú testükön naponta sok száz voltnyi áram fut végig. S hiába ember építette elemek, legtöbbünk szemében úgy simulnak bele a tájba, mintha magból, víz és nap hatására nőttek volna ki a földből; hisz mindig is voltak, mindig is lesznek.

Lilla is így tekintett a villanypóznákra, és a medvecukor-fekete, hosszú vezetékekre. Mindig voltak, mindig lesznek… egy idő után meg sem látta őket. Azonban azzal, hogy életőrzővé vált, a villanyzsinórok komolyan foglalkoztatni kezdték.

Először a szalakóta balesete keltette fel a figyelmét. A kék tollú, tündérszép madár rászállt egy villanypóznára, s az áramütés csaknem a szárnyába került. Azután jöttek a parlagi sasok… hiába fenséges urai a hazai egeknek, egy véletlen ütközés, egy rosszul választott pihenőhely azonnal végezhet velük. Gólyák, akik egy rosszul megválasztott fészekrakó helyen életüket kockáztatják. Túzokok… az óriási termetű madarak szívesen tartózkodnak földközelben a magas növésű fűbe vagy kendertáblákba rejtőzve, de súlyuk ellenére könnyen és biztosan repülnek pont a villanyvezetékek magasságában. Minden évben sok-sok példány leli halálát ezekben az ütközésekben.

Most pedig jött Galagonya híre az áram ütötte kerecsensólyomról.

A madár egyike volt azon sólymoknak, akik az életőrzőknek hála különleges jeladókkal lettek felszerelve. Ezek aprócska, gyufás skatulya méretű dobozkák, melyeket a madarak hátára erősítenek, hogy onnan szolgáltassanak adatokat a hordozóik életéről, vonulásukról, táplálkozásukról, fészkelésükről. S ha a jelek egyszer megdermednek, s nem moccannak többet, fészket ver az aggodalom az életőrzők szívében… csak nem történt valami? Így találtak rá arra az elpusztult kerecsenre is egy villanyoszlop tövében. A sólyom minden bizonnyal pihenőhelyet keresett az oszlop tetején, ahol szárnyaival megérintette a fedetlen vezetékeket. Az aprócska testből sokkal kisebb mennyiségű áram esetén is elszállt volna az élet.
Lilla aznap este megkönnyezte az ismeretlen sólymot, és közben Görbecsőrékre gondolt, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban fészkelő kerecsen családra. Bár szinte biztos volt, hogy az elpusztult madár nem a Görbecsőr-szülők egyike volt, azért ragaszkodott hozzá, hogy másnap délután meglátogassák barátaikat. Galagonya azonnal beleegyezett.

Veszélyes pihenőhely

Szerencsére ok nélkül aggódtak: a sólyomcsalád remekül volt, három kis fiókájuk már erős, szépen fejlett tollazatú fiatallá serdült, közel volt az első zsákmányszerző órák ideje. Az elpusztult társról azonban ők is hallottak.

– Sajnos elért minket a hír – sóhajtott Görbecsőr papa. – Nem ismertük a sólymot, de az eset akár itt is történhetett volna. Nem egyszer kaptam magam azon én is, milyen jó lenne megpihenni egy-egy ilyen oszlopon. Magas és biztos kilátóhelynek tűnik, ahonnan jól szemmel lehet tartani az ürgéket. Szerencsére engem még egyszer sem csapott meg áram.

– De az én öcsémet igen! – vijjogott közben Görbecsőr mama. – Épp elrugaszkodott volna az oszlopról, mikor megérintette a vezetékeket. Szerencsére túlélte, de hetekig kellett lábadoznia a madárkórházban. A kicsiknek is ezerszer elmondom, hogy villanyoszlopra nem telepszünk, ám ha nincs fa a közelben, sokszor kénytelenek vagyunk kockáztatni.

A pár elhallgatott, és búsan lecsüggesztették fejüket. Galagonya úgy látta, mindjárt agyonnyomja őket a bánat, így gyorsan közbeszólt.

– Lassan más lesz a helyzet – vakkantotta. – Az életőrzők egyre több oszlopot tesznek madárbaráttá, másutt pedig a föld alá viszik a vezetékeket. Sőt! Új, mesterséges fészkeket is telepítenek, hogy biztonságosabbá váljon a költés, és a hegyvidéki sólymok is visszatérhessenek a tágas pusztákra.

A kerecsen mama hálás pillantást vetett Lilláékra.

– Köszönjük, életőrzők! Meglátjátok, nem lesz hiába a sok fáradság és munka! A fiaim nemsokára kirepülnek, jeladót kapnak, majd hosszú kóborlásra indulnak a nagyvilágban. A bolyongás, kalandozás után pedig visszajönnek ehhez a fához, a mi fészkünkhöz közel; párt keresnek, majd költeni kezdenek. A sólymok visszatérnek, és egyre többen szelik majd a hazai egeket!

Lilla, napok óta először őszinte és boldog mosollyal felelt Görbecsőrné jóslatára.

– Úgy legyen!

 

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat