NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Veszélyes pihenőhely

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Veszélyes pihenőhely
Hát a fákra ki vigyáz?
A sasok legjobb barátja
A troli visszatér
Veszélyes pihenőhely

Ha az ember nem figyeli, észre sem veszi, hány és hány vezeték szeli ketté az eget. Városban, falun, mezőn és hegyek között… a fekete madzagok mindenütt ott vannak, vékony szálú testükön naponta sok száz voltnyi áram fut végig. S hiába ember építette elemek, legtöbbünk szemében úgy simulnak bele a tájba, mintha magból, víz és nap hatására nőttek volna ki a földből; hisz mindig is voltak, mindig is lesznek.

Lilla is így tekintett a villanypóznákra, és a medvecukor-fekete, hosszú vezetékekre. Mindig voltak, mindig lesznek… egy idő után meg sem látta őket. Azonban azzal, hogy életőrzővé vált, a villanyzsinórok komolyan foglalkoztatni kezdték.

Először a szalakóta balesete keltette fel a figyelmét. A kék tollú, tündérszép madár rászállt egy villanypóznára, s az áramütés csaknem a szárnyába került. Azután jöttek a parlagi sasok… hiába fenséges urai a hazai egeknek, egy véletlen ütközés, egy rosszul választott pihenőhely azonnal végezhet velük. Gólyák, akik egy rosszul megválasztott fészekrakó helyen életüket kockáztatják. Túzokok… az óriási termetű madarak szívesen tartózkodnak földközelben a magas növésű fűbe vagy kendertáblákba rejtőzve, de súlyuk ellenére könnyen és biztosan repülnek pont a villanyvezetékek magasságában. Minden évben sok-sok példány leli halálát ezekben az ütközésekben.

Most pedig jött Galagonya híre az áram ütötte kerecsensólyomról.

A madár egyike volt azon sólymoknak, akik az életőrzőknek hála különleges jeladókkal lettek felszerelve. Ezek aprócska, gyufás skatulya méretű dobozkák, melyeket a madarak hátára erősítenek, hogy onnan szolgáltassanak adatokat a hordozóik életéről, vonulásukról, táplálkozásukról, fészkelésükről. S ha a jelek egyszer megdermednek, s nem moccannak többet, fészket ver az aggodalom az életőrzők szívében… csak nem történt valami? Így találtak rá arra az elpusztult kerecsenre is egy villanyoszlop tövében. A sólyom minden bizonnyal pihenőhelyet keresett az oszlop tetején, ahol szárnyaival megérintette a fedetlen vezetékeket. Az aprócska testből sokkal kisebb mennyiségű áram esetén is elszállt volna az élet.
Lilla aznap este megkönnyezte az ismeretlen sólymot, és közben Görbecsőrékre gondolt, a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban fészkelő kerecsen családra. Bár szinte biztos volt, hogy az elpusztult madár nem a Görbecsőr-szülők egyike volt, azért ragaszkodott hozzá, hogy másnap délután meglátogassák barátaikat. Galagonya azonnal beleegyezett.

Veszélyes pihenőhely

Szerencsére ok nélkül aggódtak: a sólyomcsalád remekül volt, három kis fiókájuk már erős, szépen fejlett tollazatú fiatallá serdült, közel volt az első zsákmányszerző órák ideje. Az elpusztult társról azonban ők is hallottak.

– Sajnos elért minket a hír – sóhajtott Görbecsőr papa. – Nem ismertük a sólymot, de az eset akár itt is történhetett volna. Nem egyszer kaptam magam azon én is, milyen jó lenne megpihenni egy-egy ilyen oszlopon. Magas és biztos kilátóhelynek tűnik, ahonnan jól szemmel lehet tartani az ürgéket. Szerencsére engem még egyszer sem csapott meg áram.

– De az én öcsémet igen! – vijjogott közben Görbecsőr mama. – Épp elrugaszkodott volna az oszlopról, mikor megérintette a vezetékeket. Szerencsére túlélte, de hetekig kellett lábadoznia a madárkórházban. A kicsiknek is ezerszer elmondom, hogy villanyoszlopra nem telepszünk, ám ha nincs fa a közelben, sokszor kénytelenek vagyunk kockáztatni.

A pár elhallgatott, és búsan lecsüggesztették fejüket. Galagonya úgy látta, mindjárt agyonnyomja őket a bánat, így gyorsan közbeszólt.

– Lassan más lesz a helyzet – vakkantotta. – Az életőrzők egyre több oszlopot tesznek madárbaráttá, másutt pedig a föld alá viszik a vezetékeket. Sőt! Új, mesterséges fészkeket is telepítenek, hogy biztonságosabbá váljon a költés, és a hegyvidéki sólymok is visszatérhessenek a tágas pusztákra.

A kerecsen mama hálás pillantást vetett Lilláékra.

– Köszönjük, életőrzők! Meglátjátok, nem lesz hiába a sok fáradság és munka! A fiaim nemsokára kirepülnek, jeladót kapnak, majd hosszú kóborlásra indulnak a nagyvilágban. A bolyongás, kalandozás után pedig visszajönnek ehhez a fához, a mi fészkünkhöz közel; párt keresnek, majd költeni kezdenek. A sólymok visszatérnek, és egyre többen szelik majd a hazai egeket!

Lilla, napok óta először őszinte és boldog mosollyal felelt Görbecsőrné jóslatára.

– Úgy legyen!

 

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat