A Bátorító Csapat
―
Lilla világéletében tudta, mi akar lenni: természetvédő. Mióta pedig Galagonya jóvoltából Életőrzővé vált, ezen elhatározása mindennél szilárdabb lett. Barátaival sokat álmodoztak már arról, milyen is lesz az, ha felnőttek lesznek: Misi autószerelőként, Janka cukrászként, Peti úszóedzőként képzelte el magát, s mindannyiszor egymás szavába vágva találgatták, mi is vár rájuk a felnőtt életben. Aztán egy nap új kislány érkezett az iskolába.
A lányt Magduskának hívták és szokatlanul csendes, barna hajú, álmatag-kék szemű, törékeny kislány volt. Lilla első pillantásra megkedvelte, mert halk szavai mögött csupa jóérzés lakozott. El is határozta, hogy beveszi kedvenc játékukba. Mikor pedig ebéd szünetben Misi, Janka, Peti és Lilla összeültek beszélgetni, Magduska is velük tartott. Először mindenki elmondta az új játszópajtásnak a szabályok szerint, hogy miért is választotta az adott hivatást. Janka szereti a sütiket, Misi rajong az autókért, Peti pedig a legjobb úszó az iskolai csapatban.
− Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, Magduska? – tette fel a végső kérdést Misi. A kislány lesütötte szemeit és megvonta vállait.
− Nem tudom.
A gyerekek összenéztek. Hát így nem igazán megy a játék.
− És mi az, ami érdekel? – próbálkozott Lilla kedvesen. Magduska újfent cipője orrát kezdte fixírozni.
− Semmi.
− Hát képzeld el magad valaminek! – biztatta Janka.
− Nem tudom.
Hajjaj… nagyon úgy tűnt, Magduska nemcsak kimarad a játékból, de maholnap ki is zárják a szabályok. Lilla ezt nagyon nem szerette volna. Ráadásul szörnyű volt belegondolni, hogy a kislánynak fogalma sincs arról, mi érdekli igazán. Így aztán nem csoda, hogy egyetlen játékba sem szívesen kapcsolódott be. Lilla mindenképp segíteni akart rajta, ennek érdekében pedig másnap, az első adandó alkalommal felkereste Tündét. A szép, szőke hajú lány az első percben megértette a problémát, s feszülten figyelt kis barátnője minden egyes szavára. Végül lelkesen felkiáltott.
− Van egy ötletem, Lilla! Szervezzünk Magduskának egy Bátorító Csapatot!
− Micsodát?
− Bá-to-rí-tó Csa-pat! – szótagolta Tünde − Hallottál már az „elveszett generációról”?
Lilla a fejét rázta.
− A nénikém azokat a fiatalokat nevezi így, akik az iskolából kikerülve nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem tudják, mit szeretnének csinálni, mihez fogjanak, hol dolgozzanak, vagy álmaik munkahelyét mégis merre keressék. A nénikém egy olyan szervezetben dolgozik, ami ezeknek a fiataloknak a felkarolásával foglalkozik. Egy különleges oktatás révén segítenek fejleszteni a képességeiket, kibontakoztatni tehetségeiket, eldönteni, merre is induljanak el. Magduskának is erre lenne szüksége!
Lilla kezdte érteni a dolgot. Kell egy csapat, aki bátorítja és segíti Magduskát, hogy kitalálhassa, miben is jó igazán. A két lány azon nyomban megbeszélte a részleteket.
Másnap az ebédszünetben egész falka gyerek csapott le a gyanútlan Magduskára, élükön Lillával. Kis hősünk ott kezdte a bátorítást, hogy kedvesen a lánykába karolt, és elvezette a nagy akció színhelyére, a játszótérre. Ott már minden készen várta őket.
− Magduska! – kezdte Tünde az oktatást. – Mi mind biztosak vagyunk benne, hogy te is nagyon jó vagy valamiben. Azért vagyunk itt, hogy kitaláljuk, mi is lehet az!
Magduska riadtan pislogott, ám a Bátorító Csapatot semmi sem tarthatta már vissza. Hozzá is láttak. Elsőként Janka vállalkozott arra, hogy egy könnyű kókuszgolyót segítsen összeállítani az egyik asztalkán, de Magduskának nem volt kedve a ragacsos süteménytésztában turkálni. Utána Misi magyarázta meg egy rajzon a kerékcsere fortélyait, de a kislány inkább virágokat rajzolgatott a még üres lapokra. Azután Lilla mesélt neki a madarak téli etetésének fontosságáról, ám a lányka rögtön összekeverte a különböző madárfajokat. S így ment ez tovább a kasszás nénitől kezdve a cirkuszi idomárig, végig próbálva megannyi foglalkozást, kutatva a lányka képességeit. A Bátorító Csapat egyre fáradt, s végül már akkora kavarodás uralkodott a próbák helyszínén, hogy Magduska észrevétlenül elillanhatott. Elsőként Lilla vette észre az eltűnését, s azon nyomban a keresésére indult. Nem kellett sokáig bolyongania, a játszótér egy félreeső padján talált rá, egy óriási diófa árnyékában. A kislány elmélyülten magyarázta két kis óvodásnak a betűk mibenlétét egy szép, színes mesekönyv segítségével. Lilla szája széle magasra emelkedett, amint végignézett a gyorsan tanuló gyerekeken, s a kedves szóval magyarázó Magduskán. Örömében nagyot kiáltott:
− Magduska, tudom már, hogy miben vagy tehetséges!
A kislány riadtan tekintett föl a könyvből.
− Tényleg? Én még mindig, igazán nem tudom, miben is lehetnék jó. Nem érdekelnek sem a madarak, sem az autók… inkább játszom a kicsikkel. Épp a betűket tanuljuk− motyogta zavartan. Aztán elhallgatott, mert az egyik kis óvodás rángatni kezdte ruhaujját.
− Taníts meg olvasni Magduska! – nyafogta, s mérgesen pillantott Lillára, aki érkeztével elrontotta remek kis játékukat. Ám ekkor már az egész csapat köréjük sereglet, Lilla arca pedig ragyogott a boldogságtól. Felállította a még mindig zavarban lévő kislányt a padra, hogy mindenki jól lássa, aztán elkiáltotta magát.
− Bátorító Csapat! Kiderült, miben is jó igazán Magduska! Egy vérbeli tanító néni!
A gyerekek öröméljenzésben törtek ki, Magduska arcára pedig ámulat ült ki. Valóban, ezt szereti
igazán, kisgyerekeket okítani! Megvan, miben tehetséges! Megvan, mi is akar nagykorában lenni! Tanító néni!
A csapat tapsolt és ünnepelt, Magduska végtelenül boldog volt, Tünde és Lilla pedig összekacsintottak. Csodálatos érzés volt segíteni új barátnőjükön, s közben rájöttek, milyen fontos is Tünde nénikéjének munkája. Elvégre senkit sem hagyhatnak elveszni, hisz mindenki jó valamiben. Épp csak egy kis bátorításra van szüksége.