A piac kincsei

Lilla nagyon szerette a szombat reggeleket. Minden héten egyszer, zöldhajnalban édesanyja forró kakaóval és vajas kaláccsal ébresztette, és míg a többiek békésen aludtak, addig ők csöndben-derűsen megreggeliztek, gumicsizmát húztak, fonott kosarat fogtak és elindultak a piacra.

Minden szombaton az Öreg pajta környéke felpezsdült és vidám forgataggá alakult. Az asztalkák, melyek a hét többi napján csupaszon fáztak a reggeli levegőben, ezen a napon csodálatos, színes portékák alatt görnyedtek, a döngölt föld pedig sárrá lett a sok csizmás láb alatt, kiváltképp hajnali esők után. A városka piacán szombatonként minden megtalálható volt, amire csak vágyni lehetett. Szépen fénylő, mázas edények, hosszúnyelű fakanalak, melyeket sokszor ott helyben farigcsáltak nagybajszú bácsik, hatalmas üveg aranyló mézek, mellettük méhviaszos gyertyák, színes vászontáskák és horgolt sálak, olcsó kabátok, használt könyvek, régi gépalkatrészek, antik gyertyatartók, nénik, hónuk alatt óriási kakasokkal, nem messze tőlük kosarakban örvénylő sárga pelyhes kiskacsák és csibék, Lilla kedvencei, megint távolabb lavórban csapkodó pontyok, savanyúságos hordók, tejet-sajtot árusító telt háziasszonyok, és persze az elmaradhatatlan lacikonyhás, aki már reggel hatkor messzire legyezte a sülő kolbász finom illatát.

Lilla a reggeli piactúrákon nem győzte kapkodni a fejét. Legszívesebben minden bódénál, asztalkánál, leterített szőnyegnél megállt volna pár percre bámészkodni, s csodálkozva vette észre magán, hogy hirtelen emésztő vágy fogja el, hogy látszólag teljesen haszontalan dolgokkal rakja tele fonott kosarát. Legjobban a kiskacsákért fájt a szíve, legszívesebben tucatjával hordta volna haza őket, hogy egész nap élvezhesse apró, aranyló lényüket.

Persze Lilla anyukája nagyon ritkán vett kiskacsákhoz hasonló, izgalmas dolgokat. Sokkal kevésbé csipogó, ám annál finomabb kincsek után túrta fel a piac színes-zajos világát. Különleges, harsogó zöldségekért, roppanó héjú gyümölcsökért, finom húsú gombákért. S valóban, az itt vásárolt padlizsánnál finomabbat, almánál frissebbet, paradicsomnál illatosabbat sehol sem lehetett találni a város környékén.

Ám ezen a szombaton Lilla édesanyja nem elégedett meg a színes paprikákkal és pelyhes szőrű őszibarackokkal. Egészen a piac mélyére fúrta magát mit sem törődve hangos kofákkal és csábító portékákkal. Lilla ámulva és izgatottan követte. Végre-valahára, végtelennek tűnő bolyongás után úgy tűnt, hogy megérkeztek céljukhoz.

Pöttöm bácsika még pöttömebb standja előtt álltak meg. Az asztalka szinte elveszett a hatalmas forgatagban, mert sem színes gyümölcsök, sem érdekes régiségek, sem pedig illatos sütemények nem voltak rajta. Hanem papírzacskók. Rengeteg, fehér papírzacskó, rajtuk visszafogott betűkkel szerény írás. A kislány egy csöppet csalódott volt.

A piac kincsei

– Jó reggelt, jó reggelt kicsi lány! – nevetett Lillára a bácsi, míg édesanyja lelkesen válogatni kezdett a zacskók közül. Lilla félénken lépett közelebb.

– Csókolom, mit tetszik árulni?

A bácsika kacsintott egyet.

– Amit én árulok, az értékesebb az aranynál is! Ide nézz! – mondta, s azzal kinyitotta az egyik papírzacskót. Lilla belekukkantott, és eltátotta a száját. A papírzacskóban parányi pontok zizegtek, apró, kerek…

– Magok?

– Úgy bizony, kisasszony, csodálatos, különleges, ritka magok!

Lilla kíváncsisága rögvest felébred.

– Tessék mondani, mitől olyan különlegesek ezek a magok?

– Ezek a magok olyan növényektől származnak, melyek sose láttak még se vegyszert, se műtrágyát. Sőt, jobbat mondok: ezeknek a vetőmagoknak a nagyszülei sem ismerik a rovarirtószereket! Bio, vagy ökológiai vetőmagnak is nevezhetjük őket. Tudod, kislány, ezen a piacon sokan árulnak biozöldséget és – gyümölcsöt, de ha megkérdeznéd, hányan használtak természetes, nem vegykezelt növénytől származó vetőmagot, igen elcsodálkoznál! Pedig igen sokat számít az, milyen anyagból dolgozunk. Én olyan növényeket nevelgetek, melyeknek nincs szüksége műtrágyára és permetre, mégis szép termést hoznak. A célom azonban nem az, hogy befőttnek vagy lecsónak adjam el őket, hanem hogy a magjukat továbbadhassam olyan háziasszonyoknak és gazdáknak, akik igazi biokertet szeretnének létrehozni.

– Hű, sose gondoltam volna, hogy ennyit számít a magok eredete! – csodálkozott el a kislány, s már nem papírzacskókat látott maga előtt, hanem apró kincses zsákokat. – És tessék mondani, nehéz ilyen magokat termeszteni?

– Sok odafigyelés és nagy türelem kell hozzá – mondta a bácsi, – de meglátod, ha elülteted a magokat, és hetekkel később learatod a termését, rájössz, hogy megérte gondozni és várni. Ennél finomabb paradicsomot, paprikát vagy tököt sehol másutt nem fog kóstolni!

Közben Lilla anyukája befejezte a vásárlást, s már indult is volna tovább a következő standhoz. A bácsi mosolyogva intett búcsút, majd az utolsó pillanatba egy apró, felirat nélküli zacskót nyomott Lilla kezébe.

– Ültesd el őket, és várj türelmesen! Meglátod, neked lesz a legszebb veteményesed az egész városban.

Lilla pedig boldogan szorította magához a kincses zsákot, és arra gondolt, bármilyen növény is fog kikelni a magokból, különleges és vélhetően nagyon finom is lesz.

 

˄