Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Budapesti Egyesület a Nemzetközi Sportért

Folk UP! Tánccal az egészséges életmód felé

A 2020. január 1-jén indult, 18 hónapos időtartamú projekt koncepciója, hogy a néptánc egészségmegőrző mozgásforma, és mint olyan kiválóan alkalmazható, hiszen a néptáncolás nemcsak egészséges, de szórakoztató szabadidős tevékenység is a fiatalok és a felnőttek számára egyaránt - jobb alternatívát kínál a megszokott ülő életmódhoz képest - avat be a részletekbe Garamvölgyi Bence Budapesti Egyesület a Nemzetközi Sportért elnöke.

A Folk UP! projektet megvalósító Erasmus+ kis együttműködési partnerség közép-kelet-európai országok közötti regionális együttműködés, mely során a partnerországok megosztják egymással a nemzeti táncaikat, kultúrájukat. Mind a négy partnerszervezet elkötelezett a sport társadalmi értékének megőrzése és terjesztése mellett.

A projektindító találkozót 2020. február 14–16. között tartották Budapesten. Az eseményen kiválasztottak két néptáncot minden országból – ez az öt partner vonatkozásában 10 nemzeti táncot jelent, amelyeket tréningeken mutattak be egymásnak. A tánc érzékenyítő szerepet tölt be, képes az előítéletek oldására is. Egymás néptáncainak megismerése előmozdítja a kultúrák közötti párbeszédet, ezt erősíti, hogy a résztvevők a táncok mellett egymás hagyományos népviseleti ruháit is megismerik.

Budapesti Egyesület a Nemzetközi Sportért

A projekt részeként tudatosságnövelő tevékenységeket (például ifjúsági cseréket) is megvalósítanak, valamint legalább 32 helyi workshop is megvalósul (országonként legalább 8). Terveztek egy ifjúsági csereszerű táncfesztivált is Törökországban, annak érdekében, hogy a résztvevő fiatalok megtapasztalják a sport és a kulturális tevékenységek nagyszerű keverékét, valamint az egészséges életmód, az erkölcsi értékek és az európai identitás előmozdítását a tánc révén.

A projekt során létrehoznak egy kézikönyvet, amely részletesen bemutatja a néptáncokat mind történetük, mind szabályaik szempontjából, valamint egy videókatalógust, amelyben rögzítik a táncokat, így biztosítják, hogy a kollekció mind digitálisan, mind papírformában megtekinthető marad.

Budapesti Egyesület a Nemzetközi Sportért