Csak egy kupac
―
Mi ronthat el egy szép, kora tavaszi délutánt?
Lilla egy pillanatra úgy gondolta, az égvilágon semmi. Ragyogó kék ég alatt sétálgatott Galagonyával, körülötte rügyet bontó, virágzó fák, bogárzsongás és madárcsivitelés.
– Tizennyolc. Csak a Csalán utcában hét, ez eddig a rekord! – szólt a kislány elégedetten, és pipált egyet a kezében tartott jegyzettömbön.
– Nem is tudom, mikor volt utoljára egy utcában hét rigófészek – bólintott Galagonya derűsen. – Még a Zivatar utcai fasort látogassuk meg, tavaly ott is fészkelt egy nagyobb család.
Ám ahogy kimondta, az életőrző csodakutya fájdalmas képet vágott és elfintorította az orrát. Akkor már Lilla is érezte azt a nyálkahártya-szaggató bűzt, ami egyértelműen az utca végén kígyózó, fehér füstoszlophoz tartozott.
– Hát ez meg micsoda?
Futva siettek a tett helyszínére. Ahogy közelebb értek, Lilla szeme is könnyezni kezdett, a torkába pedig valami szörnyű, kaparó érzés költözött. Köhögve, harákolva léptek oda a füstöt okádó kupachoz. Az összehányt darabokból álló szeméthalom lassan, szenvedve próbált égve maradni; a nedves kerítésléceket, zöld ágakat, rég nem használt zsákokat és darabokra esett bútordarabokat hisztérikus igyekezettel nyaldosták a kékes-lilás lángok.
– Ki képes ilyesmire? – hörrent fel a kislány, és mintegy hívásra, megjelent a kupac mellett egy magas, nyegle kamaszfiú kék munkásnadrágban, kormos arccal, talpig porosan. Kezében egy nagy halom dohos rongyot tartott azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy ezt is a kínlódva pislákoló kupacra hajítsa. Galagonya, még mielőtt bármit is mondhatott volna, felvakkantott és megvillantotta fehér fogait. A fiú összerezzent és azon nyomban elejtette a ruhakupacot.
– Hé, töpszli, fogd meg a kutyádat! – kiáltott Lillára idegesen. – Amúgy meg mit keresel itt? Szimatolunk-szimatolunk? Iszkiri, amíg szépen mondom!
– Itt én kérdezek! – válaszolt szigorúan a lányka és keresztbe fonta karjait. Galagonya kitartó morgással ült le mellé. – Mégis mit művelsz itt? Nem tudod, hogy a szemétégetést büntetik? Szörnyű károkat okozol a környezetnek és súlyosan szennyezed a levegőt!
A kamasz megvonta a vállát.
– Ennyi csak, ez a kupac, fél óra és leég, észre sem lehet venni. Amúgy meg, ha a légszennyezésről akartok papolni, menjetek a gyárakhoz, ott sztrájkoljatok! – tette hozzá indulatosan. – Az, amit ők csinálnak, az bizony környezetszennyezés! Ez itt csak egy kis füst.
– Nagyon nagy tévedés! – szólalt meg hirtelen az életőrző csodakutya, aki különben mindig kínosan ügyel arra, hogy más emberek előtt ne leplezze le magát. A fiú rögvest elfehéredett, és Lilla biztos volt benne, hogy ennél jobban már nem félhet barátjától.
– Csupa olyan hulladékot próbálsz meg itt eltüzelni, amelynek égésével számtalan káros anyag szabadul fel és kerül a levegőbe. Festett, lakkozott fadarabok, korhadt anyagok, műszálas zsákok és csupa veszélyes szemét. A levegő szennyezettségének legfontosabb kiváltó oka a lakossági tüzelés, épp az olyan felelőtlen szemétégetők miatt, mint te!
A fiú döbbenten hápogott.
– Egy… egy… egy beszélő kutya!
Galagonya hátracsapta füleit.
– Te pedig egy nagyképű kölyök vagy, aki épp szennyezi a környezetet! Én a helyedben nem mutogatnék.
A kamaszgyerek elvörösödött, de nem a haragtól, hanem a szégyentől. Megdörgölte kormos arcát.
– Jól van, na, apám mondta, hogy lomoljam ki a kertet, a szemetes meg egykettőre megtelt. Mégis, hova tudnám eltakarítani ezt a sok vicket-vackot? Gondoltam elégetem, észre se lehet majd venni. Csak hát nem igazán ég…
– Mert nem igazán éghető anyagok – mondta Galagonya kicsit enyhültebben. – Megértjük, hogy nem direkt csináltál ekkora bajt. Szerencsére egyre több az tájékoztató, ismeretterjesztő program Magyarországon, ami segít eligazodni, mit szabad, és mit nem szabad tenni a levegő tisztaságának megőrzéséért. Az ilyen tájékoztatások épp azért szólnak sokszor egyenesen a lakosságnak, mert ha hiszed, ha nem, tényleg a felelőtlen égetők és a szeméttel fűtők okozzák a legnagyobb károkat.
A fiún látszott, hogy nagyon bánja már az egész égetés-ötletet. Gyors mozdulatokkal némi homokot szórt egy vödörből a kupacra. A kékes-lilás lángok elaludtak.
– Már csak abban segítsetek, hova tegyem ezt a sok szemetet?
Lilla arca felderült.
– Tudod, három nap múlva lomtalanítás lesz a városban, egy nagy kukásautó körbejár és összeszedi a limlomokat és vackokat. Ami pedig még nem szemét és használható, azt eladhatnátok a vasárnapi bolhapiacon!
A fiú megdörgölte kormos arcát, majd hálás pillantást vetett a kislányra.
– Nem is olyan rossz ötlet, töpszli!