Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Család vagy óvoda?

Család vagy óvoda?

Lilla kistestvére, Lóci nagyon szeretett óvodába járni. Sőt, az egész család nagyon szerette azt, hogy Lóci ovis, mert a kisfiú sokkal vidámabb, nyitottabb és bizony, sokkal hangosabb is volt, mióta a héten öt napot legjobb barátaival tölthetett egy halom gyönyörű játék, és egy hatalmas, csodaszép kert társaságában.

Ez azonban nem volt mindig így. Lilláék édesanyja olyannyira berzenkedett az ovi gondolatától, hogy csak azért íratta be Lócit, mert három éves kortól kezdve minden gyerek számára kötelező. Ennek ellenére Lilla anyukája úgy lépett be az intézmény kapuján, mint aki minden harcra kész gyermeke védelmének érdekében. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem kellett harcolni.

Család vagy óvoda?

Az óvónéni, aki fogadta őket, végtelenül kedves volt, ám ugyanakkor tapasztalt is. Lilla anyukája elkezdte kipakolni az SOS joghurtokat és zacskónyi nápolyikat éhhalál esetére, miközben kétségbeesetten szorongatta Lóci kezét. Fanni néni azonban kedvesen megkérte, hagyja fiacskáját csatlakozni a játszó gyereksereghez, mert majd kibújik a bőréből a színes kismotorok láttán, addig pedig igyanak meg az irodájában egy finom teát. Édesanyjuk, vonakodva bár, de beleegyezett. Később, a finom, gőzölgő feketetea felett Fanni néni ahelyett, hogy Lóci leendő anyahiányáról beszéltek volna, egészen váratlan dolgokat kezdett kérdezni.

─ Kedves Anyuka, vagy ha hívhatom Ágnesnek, kedves Ágnes! Ön szeretett óvodába járni?

Ágnes, alias Lilla és Lóci anyukája kerekre tágult szemekkel bámult Fanni nénire, s hirtelen válaszolni sem tudott a kérdésre. Csak nyelt egy nagyot, megköszörülte a torkát, majd habogni és hebegni kezdett. Ezt a kérdést az elmúlt harminc évben senki sem tette fel neki.

─ Hát ami azt illeti… azaz igazság… én… én utáltam az óvodát! ─ bökte ki végül elvörösödve. ─ Úgy éreztem, a szüleim csak azért adnak be, mert a terhükre vagyok, a csoportvezető pedig egy szikár, szigorú nő volt, aki szörnyen leszidott, ha nem aludtunk délután.

Fanni néni megértően biccentett.

─ Én sem szerettem annak idején ovisnak lenni, de azt pontosan tudtam, milyen óvodába szerettem volna járni. Azért is lettem óvónő, hogy megmutassam a szülőknek és a gyerekeknek, hogy az itt eltöltött három-négy év jó és fontos; hogy szeretettel és tudással fordulunk a gyerekhez. Senkit sem szidunk össze, ha nem alszik délután, vagy ha sírós a délelőttje, mert hiányzik a család, ám ezekre a dolgokra megoldást is szeretnénk találni. Mi, a CSEPP projektben részt vevő óvodák hiszünk abban, hogy igazán jól nevelni csak a szülőkkel együttműködve lehet. Ezért hát ne féljen, hogy elszakítjuk Öntől Lócit, vagy, hogy rossz dolga lesz itt… Mindent meg fogunk tenni, hogy szeresse az óvodában töltött időt, és minden nehézséget és örömöt is megosztunk majd Önnel. Bízzon bennünk, nekünk nem csak az ovi, de a család is első helyen áll. Ha együtt, közösen dolgozunk, ez a három év az Ön és az én ovis tapasztalataimmal ellentétben egy nagyon szép és hasznos szakasza lesz Lóci életének. Lenne kedve közösen dolgozni ezen?

Lóci édesanyja képzeletben leengedte az élesre fent bárdokat, kardokat és mindennemű fegyvereket, mert belátta, hogy itt valóban nincs kivel harcolni. Itt csak együttműködni lehet, mert Fanni néninek és a CSEPP óvodáknak valóban fontos, hogy a család és ovi közti kapcsolat ép, teljes és egészséges legyen.

─ Nagyon szeretnék ─ mondta mosolyogva, az asztalra téve a kiürült teásbögrét, s vele együtt minden berzenkedését és ellenállását. Úgy látta, Fanni nénivel az első és legfontosabb pontban már egyezik a véleményük. Mindketten a legjobbat akarják Lócinak.