A Down-szindrómás személyek munkavállalásáért!

Erasmus+

A Down-szindrómás emberek képesek jól beilleszkedni a társadalomba, és képesek az önálló munkavégzésre is. Ez azonban nem csak a saját felkészültségükön múlik, de a munkahelyen, a munkatársakon, a vezetőkön és a közgondolkodáson is. A ValueAble Erasmus+-projekt mindezen kihívásokat egy komplex programmal egyszerre válaszolja meg. Gruiz Katalinnal, a Down Alapítvány elnökével beszélgettünk.

A ValueAble Erasmus+-projekt a Down-szindrómás személyek foglalkoztatását, illetve munkavállalását támogatja a nyílt munkaerőpiacon, kimondottan a vendéglátóiparban. Üzenetértékű az is, hogy az EU immár harmadszor támogatja – ugyanis korábban már kétszer is nyertek a ValueAble projekttel. A három egymást követő támogatás lehetővé tette, hogy a megalapozó projektből egy komplett rendszert fejlesszenek ki a résztvevők és azt a gyakorlatban meg is valósítsák egyszerre 6 országban.

Az utolsó hároméves projekt-szakasz 2019-ben indult, a projektötlet azonban már huszonöt éve fontos téma. A Down Alapítvány indulásakor, az első lakóotthon létrehozásakor már felmerült, hogy akik viszonylag önállóan élnek, 'normál' munkahelyen is dolgozhatnának. Már akkor megpróbálták felkészíteni az Alapítvány támogatásával lakóotthonokban élő értelmi fogyatékos embereket arra, hogy megtanulják a munkafolyamatot és be tudjanak illeszkedni egy munkahelyre, de rá kellett jönniük, hogy ez nem elég, mert a munkatársak, a főnök, a közgondolkodás felkészítése is szükséges. A mai napig megszenvedik azt a tényt, hogy a megvalósulás nem csak rajtuk és ügyfeleiken múlik.

A fogyatékossággal élő emberek képességei és akarata kevés, mert a körülmények – a család és az iskola – nem készíti fel őket az önálló életvitelre. A fogyatékosság nem csak azt jelenti, hogy valaki egy rendellenséggel születik, hanem azt is, hogy a körülmények nem engedik, hogy mindenki máshoz hasonlóan éljen, funkcionáljon, így beletanul a fogyatékos státuszba. Az Alapítvány feladata a készségek megszerzésében nyújtott segítségen kívül a bátorítás és az önbizalom megszerzése, hogy a fogyatékos személyek is kezükbe vehessék saját sorsukat, meghozhassák saját döntéseiket. Az Alapítvány támogató rendszere nem csak a fogyatékos embereket célozza, hanem a támogató szakembereket, mentorokat is, hogy valóban úgy és abban támogassák az ügyfelüket, mentoráltjukat, amire szükségük van az önálló életvitelhez, munkavégzéshez. A legnagyobb kihívás a munkahelyek felkészítése, ezért a szakembereknek tudatosan kell keresniük a kritikus pontokat, és egyénre és helyzetre szabott megoldást kell találniuk minden egyes esetre.  Mindezt együtt célozza a ValueAble projekt.

Felkészítik, mentorálják az értelmi fogyatékos személyt; tréningezik, felkészítik a leendő munkatársakat a kiválasztott munkahelyen és tanácsot adnak a fogadó munkahely vezetőinek, döntéshozóinak. A munkakört adaptálják a jelölthöz, akit jó darabig napi szinten kísérnek, folyamatosan jelen vannak, kísérik az önállósodását, majd fokozatosan elengedik a kezét. De sosem hagyják magára, később is rendszeresen mentorálják, és ha szükséges moderálnak az esetleges problémák megoldásához. Tréningeket szerveznek az ottani dolgozóknak trénerek és pszichológusok bevonásával, tanácsadást nyújtanak a vezetőnek.

A munkatársaknak, akik korábban nem dolgoztak együtt fogyatékos munkatárssal nincs tapasztalatuk a megfelelő kommunikációban, abban, hogy hosszú távon hogyan viszonyuljanak értelmi fogyatékos munkatársukhoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kezdeti lelkesedést követően azt gondolják, hogy "magától" is megoldódnak a problémák, de ez sokszor nem így van. Ezekben a helyzetekben az alapítványi mentor szakembernek nagy szerepe van: a felmerülő problémákat időben észre kell venni és orvosolni.

Sok vezetőnek gondot okoz ennek a fajta munkahelyi diverzitásnak a menedzselése. Pedig, ha jól menedzselik a helyzetet, hasznos lehet a munkaközösségbe illesztett fogyatékos ember, aki a korlátai ellenére is elvégzi a munkát szorgalmasan és pontosan. Ha rendezett, kiszámítható a környezet, a körülmények, képesek jól dolgozni, a közösség hasznos tagjaként működni.  De a kiszámíthatatlanság, a rendezetlenség, a közlekedési problémák és a segítőkészség hiánya akadályozza őket. Ha ezek a környezeti és szolgáltatási problémák nem léteznének, akkor az értelmi fogyatékos emberek is szabadon mozoghatnának és bizonyíthatnák a mindenki mással együtt folyó életvitel létjogosultságát. Ez a fajta "szabad élet" a fogyatékos emberre nagy feladatot és felelősséget ró, de legtöbbjük ezt szívesen vállalja és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy úgy élhessen, mint bárki más, nem pedig egy intézetbe bezárva.

Tény, hogy a Down-szindrómás személyek képességei, tanulási képességeik, döntéshozataluk korlátozott – hiszen többnyire a középsúlyos értelmi fogyatékos kategóriába tartoznak –, de nagyon jól szocializálódnak, a munkahelyükön is jól beilleszkednek, alkalmazkodnak, így az adott cégnél még „bezzeg ember” is lehet belőlük. Ezért is a ValueAble projekt első számú célcsoportja a Down-szindrómás munkavállalók. Számukra a projekt komoly küldetés, hiszen, ha egy kávézóban egy Down-szindrómás viszi ki a kávét, akkor egyszerre jeleníti meg a vendégek számára mindazt, amit a ValueAble projekt is képvisel: a képességet és az értéket. Amire a projekt címe is utal: Value – érték és Able – képes.

A vendéglátóiparban háromszoros hatása van a „közösségbe való bedobásnak”, mert a munkatársak és a vezető mellett a vendégkör is megtapasztalja, hogy a munkavállalás nehéz szituációjában is képesek jelen lenni a Down-szindrómás vagy más értelmileg akadályozott emberek. Az inkluzív életnek pedig – amelyet az Alapítvány minden szinten támogatni próbál – egyik legnehezebb területe a foglalkoztatás.

A konzorciumvezető olasz partnerrel a Down Alapítványnak komoly közös pályázói és szakmai múltja van, számos projektet valósítottak már meg együtt.

A ValueAble projekt keretében munkagyakorlatot szerveznek más országokba Down-szindrómás gyakornokoknak és mentoruknak. Kialakult egy olyan szállodákból és éttermekből, kávézókból álló hálózat, melynek tagjai nemcsak egyetértenek, de tesznek is a közös cél érdekében: hogy mindenki dolgozhasson, kereshessen, teljes életet élhessen, és mindezt köztünk és velünk valósíthassa meg. Ezek a vendéglátóhelyek három célt szolgálnak: gyakorlóhelyként gyakornokokat fogadnak, munkahelyként foglalkoztatnak fogyatékos embereket, és szakmai berkekben hirdetik ezt a lehetőséget, újabb tagokat szerveznek be a hálózatba. A projektbe bevont olasz és portugál szállodaláncoknál olyan gyakorlott stáb működik, mely a tudásátadásban, az útmutatók és protokollok elkészítésében is élen jár. Így a magyar projektpartnerek is megtapasztalhatták, hogy más országokban, hogy működik a gyakornoki rendszer és az inkluzív foglalkoztatás.

Magyarországon jelenleg tizenkét olyan mentoráltunk van, akik vagy már dolgoznak munkaszerződéssel vagy gyakornoki idejüket töltik valamelyik vendéglátóipari cégnél (szálloda, kávézó, bár, büfé stb.). Ezek nem „védett”, tehát nem fogyatékos emberek számára teremtett munkahelyek, hanem ezeken a helyeken a fogyatékos embernek kell alkalmazkodnia a valós körülményekhez. A projekt keretében az alkalmazó cég európai bejegyzett – a vállalástól függően különböző fokozatú – ValueAble védjegyet kap, melynek használatától pozitív hozadékot várnak, olyan vevőkört, melynek döntését pozitívan befolyásolja az a tény, hogy a szálloda, vagy az étterem, kávézó, ahova jár, tolerálja a másságot, munkatársai maguk közé fogadják és lehetőséget biztosítanak egy fogyatékos ember számára. Az ilyen szolgáltatótól a vendégek több odafigyelést, jobb kiszolgálást remélhetnek.

A program során kidolgozott tréning-protokolloknak köszönhetően más szervezet is be tud kapcsolódni a célcsoport előkészítéstől és a lehetséges munkahelyek feltérképezésétől kezdve mindabba az összetett munkába, amit az Alapítvány végez.

A magyarországi jelenlegi Valueable hálózati tagok: BB'z Bar & Grill, Caviar & Bull, Empathy Cafe & Bistro, Ízlelő Éttermek és Good Karma, illetve tárgyalunk a Marriott Hotellánccal. Az európai tagokat tartalmazó katalógus itt található: https://www.valueablenetwork.eu/valueable-catalogue.

A Down Alapítvány munkatársai bíznak abban, hogy Magyarországon is egyre motiváltabbak és együttműködőbbek lesznek a cégek és így mind több lesz a „ValueAble” hálózat tagja, hogy a fogyatékos emberek tudásából és akarásából valódi érték teremtődhessék.

˄