Egy nap a Dunánál

Tünde rajongott az önkéntességért. Akkor látszott a legboldogabbnak, amikor egy jó ügy érdekében munkálkodhatott fáradtságot és időt nem sajnálva. Ezt a szenvedélyét szívesen osztotta meg Lillával is. Lilla pedig akkor volt a leglelkesebb, ha a jó ügy a természetről és az állatokról szólt.

Az egész azzal kezdődött, hogy Bence bácsi, a nagyszerű erdész és kitűnő horgász szörnyen szidta a dunai fürdőzőket, kirándulókat, horgászokat és úgy egyáltalán bárkit, aki a folyó közelébe tévedt.

– Halmokban! – csapott a családi asztalra ingerülten, mire a vasárnapi rántott húsok szép szaltót vetettek. – Halmokban áll a szemét a stégeknél! Egész délelőtt nem volt kapásom, csak csupa műanyagba, szatyorba és palackokba akadt a horgom! Kétlem, hogy ezek után lenne hal a Dunában.

Lilla szülei legtöbbször csak hallgattak és hümmögve bólogattak ezekre a kitörésekre: mégis mit tehetnének? Csak nem csaphatják agyon az összes dunai szemetelőt! Lilla azonban, miközben egy fél rántott húst óvatosan az asztal alá csempészett Galagonyának, komolyan elgondolkozott Bence bácsi aggodalmain. A szemetes folyópart nem csak nekik, arra járó embereknek zavaró, a folyó mentén lakó állatok még inkább megsínylik a hulladékhegyeket. Otthonuk, életterük esik áldozatul a felelőtlen környékbelieknek.

Az ötlet, hogy közös erővel tisztítsák meg a folyópartot Tünde fejéből pattant ki másnap az iskolában.

– Épp a Duna megtisztítására vállalkozik az a kezdeményezés is, amiről a napokban hallottam. Az egész Olaszországban kezdődött, a Pó folyó és mellékágainak szeméttelenítésével. Az ötlet az, hogy önkéntesek segítségével szedjék össze az elszórt hulladékot parton és vízben; olyanokkal, akik nem csak féltik a folyót, de ismerik is: kajakosokkal, sportolókkal, diákokkal és mindenkivel, aki szívesen tölti szabadidejét a vízparton. Ugyanerre vállalkoztak lelkes magyar sportolók és önkéntesek a Duna partszakaszainak megtisztításában. Szerintem ehhez mi is csatlakozhatnánk!

Lillának nagyon megtetszett az ötlet. Már csak az a kérdés, hogyan verbuválják össze az önkénteseket. Végül Galagonya mentette meg a helyzetet, aki szerint a folyó lakóinak, a vadkacsáknak, hódoknak és vidráknak is segítségét kérhetik az ügyben. Egy délutánon keresztül beszélgettek halakkal, madarakkal és emlősökkel, Lilla pedig fényképeket készített róluk és élőhelyükről. A fotókból Csongor plakátokat szerkesztett a számítógépen, amiket aztán a város ezer helyén kiragasztottak: iskolában, óvodában, boltokban és éttermekben.

Május első szombatját választották a nagy folyótakarító megmozdulás napjának. Lilla egész családja, Csongor, Tünde, Galagonya és legközelebbi barátaik ott vártak a bogárzümmögős, illatos májusi időben. A Duna vize fehéren izzott a visszavert napsugaraktól.

– Tünde, szerinted biztosan eljönnek?

A tündérszép, szőke lány arca ragyogott.

– Lilla, az önkéntességnek hatalmas ereje van! Főleg, ha egy olyan jó ügyről szól, mint a természet megóvása és a környezet megtisztítása. Meglátod, el fognak jönni.

Először Bence bácsi érkezett. Mögötte hosszú sorban hallgatag, napcserzette horgászok, halasvödrök helyett szemeteszsákokkal és kesztyűkkel kezükben. Utánuk érkeztek a kajakosok, akik ezúttal nem a verseny vagy a sport kedvéért, hanem a folyó megtisztításáért szálltak vízre. Majd jöttek az iskolások, rengetegen, szinte minden osztályból látott Lilla ismerősöket. Aztán családok, természetjárók, jószívű idős nénik és bácsik, cserkészek és még ki tudja, ki mindenki. Egy idő után számolni se tudták.

– Látod? – súgta Tünde boldogan, mikor a mosolygós, lelkes csapat munkához látott. Megbolydult a Duna-part, megbolydult a folyó, mindenütt szemét után kutató kezek, jóllakott szemeteszsákok, nyüzsgő emberek voltak láthatók. Mire a nap lement, rá sem lehetett ismerni a tájra. Az addig halmokban álló hulladéknak nyoma sem volt, helyette vidrák és madarak motozása, bogarak zümmögése töltötte meg a késő délutáni csendet.

– No – dörmögte Bence bácsi elégedetten, – ugye megmondtam? Mennyit számít egy szombat!

Lilla fáradtan, de derűsen bólintott.

– Mennyit számít az összefogás!