Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Élményakadémia Közhasznú Egyesület

Budapest

Több van benned, mint gondolnád!

Kényelmi zónánkból kibillentve, szokatlan élményeknek kitéve mutatjuk csak meg igazán, hogy milyenek is vagyunk valójában. A szokatlan, akár extrém helyzetekben, amelyekben muszáj határozottnak, kooperatívnak és nyitottnak lennünk, nem bújhatunk el hétköznapi álarcunk mögé. Ahhoz, hogy őszintévé váljunk környezetünkkel, két dolog kell: egyrészt időre van szükség ahhoz, hogy felfedjük önmagunkat, másrészt pozitív visszajelzésre van szükségünk, hiszen bátorítás híján inkább hajlamosak vagyunk visszahúzódni csigaházunkba, mint megnyílni társainknak.

Komfortzónájukból csalogatják ki a résztvevőket az Élményakadémia “tapasztalati tanulás” programjai. Már a mottójuk is lényegre törő:  „Több van benned, mint gondolnád!” – legyen szó akár hegymászásról, erdei expedícióról vagy alacsony- és magaskötél-eszközök használatáról, ezek a közösségi programok a szakemberek szerint tényleg közelebb visznek önmagunkhoz, másokhoz és a környezetünkhöz.

– Célcsoportjaink igen eltérőek: iskoláknak és hátrányos helyzetű, intézményi gyerekeknek szervezünk programokat valamint szakember- és tréner képzést, ezen felül nonprofit és profitorientált cégeknek nyújtunk szolgáltatásokat – mondja Juhász Zsuzska, az Élményakadémia ügyvezetője. Manapság visszatérő igény a vállalatoktól a hatékony kommunikációra, csapatmunkára való nevelés, ezért a tréningeken olyan szituációkat teremtenek, ahol mindez gyakorolható. Helyszín tekintetében a vadregényes magyar és erdélyi tájakra esküsznek az egyesület trénerei.

Élményakadémia
Juhász Zsuzska projektvezető: A vadregényes magyar és erdélyi tájakra esküsznek az egyesület trénerei

Tíz éve pályáztak először Európai Uniós programban, egy partnerszervezet hívta fel figyelmüket a lehetőségre. A sikeres projekt keretében magát az egyesületet is fejlesztették: szervezetépítés, -átvilágítás és vezetői coaching kapott helyet a projekt lebonyolításában.

Többek közt a korábbi erős hazai és külföldi kapcsolatok eredményezték a Tavaszi Szél sikerességét is – a romániai Outward Bound, a dévai Szent Ferenc Alapítvány romániai szervezete, a Rákospalotai Leánynevelő Intézet vezetősége és munkatársai vesznek részt a projektben.  A 2015 januárjában indult projekt a gyermekotthonban nevelkedő fiatalokat célozza meg, akik felnőve igen rossz körülményekkel kerülnek ki a világba: önértékelési problémákkal, viselkedési és személyiségzavarokkal, tanulási nehézségekkel küzdenek, az egyéb függőségekről nem is beszélve. A program egyrészt képzést nyújt az intézeti dolgozók számára, másrészt a fiatalokban olyan kompetenciákat erősít meg, amely segíti őket felnőtt életüket önállóan elkezdeni és aktívan részt venni a társadalom életében.

Aki járt már hasonló tréningen, tudja, hogy egy idő után tényleg megnyílik, beszél magáról, és érzékennyé válik mások (legtöbbször a saját környezetének) problémái iránt. – Sok intézeti gyerek, vagy mélyszegénységből érkezett roma fiatal akar visszamenni a saját csoportjához, és ott foglalkozásokat tartani, vagy máshol önkéntes munkát vállalni. Tavaly nyáron volt egy nevelőotthonból jött lányunk, akit volt hogy a rendőrségről szedtünk össze; elküldtük Európai Önkéntes Szolgálatra Hollandiába egy megbízható partnerszervezetünkhöz, azóta csak jó hírek jönnek felőle, rengeteg terve van és sok mindent tanul a saját működéséről – idézi fel az élményeit Juhász Zsuzska. 

ÉlményakadémiaAz egyesület mottója: „Több van benned, mint gondolnád!”

Az Élményakadémia a jövőben továbbra is hátrányos helyzetű fiatalokkal és cégekkel szeretne foglalkozni, rengeteg ötlet van még a tarsolyukban. Fontos tanulságként az ügyvezető hozzáteszi: az önismereti, csapatépítő tréningek szervezése mögött hatalmas háttérmunka áll, az egyesület munkatársainak 110 százalékban bele kell tenniük magukat. Ez sokszor fárasztó, áldozatos munka, és csak akkor lehet sikeres, ha előbb önmagukkal kerülnek harmóniába.