Kicsi testek az űrben
―
Lilla egy szép, meleg, tiszta, nyári estén átlátszó műanyag dobozba ropit, háztartási kekszet és gumicukrot csomagolt. Külön-külön, természetesen. A termoszra, amibe édesanyja friss, meleg hibiszkuszteát készített még egyszer jól rászorította a kupakot. Így ni. Elfojtott egy ásítást és legyűrte a kísértést, hogy kedvenc, zöld csíkos kispárnáját is a hóna alá kapja. Végül a csemegék és egy teljesen tiszta jegyzetfüzet társaságában kilépett a kert párás, nyárillatú sötétjébe.
Csongor már várta a kertkapuban, hátán hatalmas csomag, mellette nagyokat ásító apukája.
– Készen állsz?– kérdezte komoly arccal.
Lilla vigyázzba vágta magát.
– Készen!
– Akkor gyerünk! Fedezzünk fel egy kisbolygót!
A távcsövet az utca végén húzódó, selymes füvű mezőn állították fel kabóca- és tücsökzene, denevércsevegés kíséretében.
Köröttük koromszínű feketeség, igazi, csillagnézős nyáréjszaka. Csongor papája elhevert mellettük az erre a célra hozott kockás pléden, és megígérte, hogy nem fog elaludni. Ebben mindenki erősen kételkedett.
– Pontosan mit is kell figyelnünk? – kérdezte Lilla, és belehunyorgott a távcsőbe.
– A többi csillag előtt mozduló fényes pontokat. De vigyázz: ne legyen se üstökös, se műhold, se repülőgép; csak a kisbolygókat jegyezzük le!
– Pontosan mik is azok a kisbolygók? – tette fel az újabb kérdést Lilla. Tartott tőle, hogy nem lesz belőle amatőr csillagász, lévén, hogy fogalma sincs, mi a különbség a kisbolygó és az üstökös között.
– A kisbolygó, vagyis aszteroida olyan, törpebolygónál kisebb, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitest, amely egy csillag körül kering. Néhányuknak saját holdja is van – érkezett a hadart felelet.
– És az üstökös nem kisbolygó?
– Nem – magyarázta izgalomtól elfúló hangon Csongor, – az üstökösnek van csóvája, a kisbolygónak nincs! Ráadásul a naprendszer más-más szegletéből származnak.
Lilla megvakarta a fejét, majd a jegyzetfüzetbe az erre a célra hozott zseblámpa fényénél lerajzolt egy üstököst és egy kisbolygót, hogy biztos ami biztos, ha erre járnak, felismerje őket.
– Lehet, még egy kérdésem, Csongor?
A fiú, habár le sem vette szemét az égboltról és szinte eggyé vált a távcsővel, készségesen válaszolt.
– Hát hogyne!
– Miért olyan fontos, hogy felfedezzünk egy kisbolygót?
– Nagyon jó kérdés! – szólt elismerően, és a témában jártas emberek magabiztosságával Csongor. – Elmagyarázom: a Magyar Tudományos Akadémia csillagászai egy olyan kutatásban vesznek részt, mely során a már ismert kisbolygók további tulajdonságait vizsgálják. Így talán meg lehet jósolni jövőjüket is, például azt, hogy a Föld légkörébe érve elégnek-e vagy becsapódnak. Ami – és itt jelentőségteljes pillantást vetett a kislányra – nagyon nem mindegy.
– De ha már ismert kisbolygókat kutatnak, akkor miért kell újakat felfedeznünk?
Csongor mellkasát mély, tragikus sóhaj hagyta el.
– Mivel csillagászati ismereteim még meglehetősen szerények, kétlem, hogy be tudnék kapcsolódni egy ilyen komoly kutatásba. Ugyanakkor feladatomnak érzem, hogy ezt a rendkívül fontos témát valahogyan támogassam. Tehát: újabb kisbolygókat fogok azonosítani, hogy azok az adatbázisba kerülve még több információval szolgálhassanak. Persze ehhez ez az „Apró tudós - távcső kezdőknek” valójában édeskevés, de ha minden jól megy, karácsonyra kérek egy professzionális űrtávcsövet. Addig is, próbálkozni lehet.
Lilla megveregette Csongor vállát.
– Sőt, ez a lényeg! Hogy meg akarunk tudni valamit. Valami többet. Én tudom, hogy belőled nagy tudós lesz!
A fiú meghatottan nézett rá a zseblámpa gyenge fényében. Mellettük Csongor apukája békés hortyogásba kezdett.