Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Kriszti és a városontúl

Kriszti és a városontúl

Lilla, nagymamájának hála, pontosan tudta, hogy a burgonya a földben, a borsó a földön, a pöszméte pedig bokron terem. Tudta, mikor érik a cseresznye, és hogyan kell úgy leszedni a körtét a fáról, hogy ne huppanjon óriásit. Tudta, meddig kell a csirkéknek darát adni, az aludttej jót tesz a tollaknak, és a kicsik fejlődésének. Sok osztálytársa azonban egészen másképp volt ezekkel a dolgokkal.

Kriszti például világéletében a városban élt, panellakásban, ahol szülei csak az aranyhalakat tűrték meg. Kirándulások alkalmával zsigeri rettegéssel figyelt minden neszt, kényesen ügyelt rá, hogy nehogy bármilyen koszos dologhoz hozzáérjen, a szúnyogriasztót és a naptejet pedig ipari mennyiségben használta el. Egyszer komoly sírás lett abból, mert elbotlott, és egy pocsolyába esett. Lilla legtöbbször kicsit értetlenül, kicsit sajnálkozva figyelte Kriszti küzdelmét a városon túli világgal, de akkor komolyan elgondolkozott, mikor osztályfőnökük kijelentette: egy teljes napot fognak a közeli Kisfoltos-tanyán eltölteni.

Lilla lelkesen ünnepelte a kirándulást, míg padtársa, Kriszti szeme előtt elsötétült a világ. Mit volt, mit tenni, a kötelező iskolai program kötelező iskolai program. Gumicsizmát fel, irány a Kisfoltos!

Lilla elhatározta, hogy segít barátnőjének átvészelni a kirándulást. Ő azonban már a buszon elkezdte az ellentaktikát, telefonjába merülve próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy szép lassan elhagyják a városka utolsó házait is. Amikor pedig megérkeztek, és az osztály lelkes hévvel özönlött le a járműről, panaszos sóhaj kíséretében fejébe nyomta fülhallgatóját, s egy vértanú ábrázatával hagyta el a fedélzetet.

A telefon rövid időn belül tanárnőjükhöz került, aki szigorú mozdulattal cipzározta hátizsákja feneketlen gyomrába. Lilla jónak látta vigasztalón megsimogatni barátnője hátát.

− Meglátod, nagyon jól fogod érezni magadat!

Ekkor megérkezett a tanyagazda, Ferkó bácsi, pirospozsgás, folyton mosolygó, kedélyes ábrázattal.

− No gyerekek! Üdvözöllek benneteket a Kisfoltos-tanyán! Azért vagytok itt, hogy kicsit megismerkedjetek a vidéki élettel. Ma már a fiatalok szinte csak a városokban tudják elképzelni a mindennapjaikat, jól mondom? Azonban a “Vissza a földekre” program segít, hogy megismerjétek a földművelő-gazdálkodó életmódot; a mai napon mindannyian egy kicsit vidéki emberekké válhattok! Tanulunk pár dolgot a kertészkedésről, a földművelésről és a háziállatokról. Mit szóltok?

A többség lelkesen bólogatott, egyedül Kriszti tűnt riadtnak. Ijedelme egyre csak fokozódott, miközben bejárták a tanyát, megnézték a szántóföldeket, ahol Ferkó bácsi a föld megmunkálásáról, a vetésről és aratásról tartott beszámolót. Azután átmentek az istállókhoz, ahol a lovak, tehenek, kecskék között egy szem szürke szamár álldogált mélabúsan. Itt Ferkó bácsi a felelős állattartásról beszélt, és arról, mennyi mindenben segítenek a lovak, a csacsi és a tehenek egy tanya életében.

Kriszti és a városontúl

Kriszti szörnyű gyanakvással nézte az állatokat, ám az igazi baj akkor történt, mikor finom kis rántást érzett a pólóján. Hátrakapta a fejét, s szinte azon nyomban óriási sikoly hagyta el a torkát. Egy, ki tudja honnan, elszabadult kecske rágcsálta csendes mélabúval a pólója egyik csücskét. A kislány hiába próbált szabadulni, a kecske rendíthetetlenül majszolta a rózsaszín felsőt. Kriszti felcsuklott, és már el is öntötte a zokogás.

Még mielőtt mindenki kétségbeesett volna, Ferkó bácsi odalépett a rosszcsont kecskéhez, és a riadt Krisztihez, s láss csodát, a kötözködő patás az első szavára eleresztette áldozatát. Azután szépen kézen fogta a pityergő lánykát, és elvezette a verandához.

Kriszti szomorúan hüppögve telepedett le a tömör fából faragott padra, és kicsit bánatosan hagyta magát megkínálni némi elemózsiával. A finom falatok csodák csodája, egy-kettőre megvigasztalták. A sajt ízes volt és puha, a málna és az eper édes, a kenyér pedig ropogós héjú és foszlós. Egyre derűsebben lógázta a lábát, és mintha a tanya felett is szebben sütött volna a nap. Ferkó bácsi végül kedvesen a kislányhoz fordult.

− Megnyugodtál?

− Igen, jobban vagyok – szipogott a lányka. – Nagyon gonosz volt az a kecske.

A tanyagazda elmosolyodott.

− Hidd el, Bogyó nem gonosz, inkább csak játékos. Ő az egyik kedvencem, finom tejet ad, ezt a sajtot is abból készítettem.

Kriszti csodálkozva pillantott a kezében tartott sajtdarabra.

− Sőt, a málna és az eper ugyancsak nálunk termett, a kenyeret pedig a saját búzánkból sütöttük. Meg kell szokni ezt a világot, és bizony, a kecskéket is, de ha türelemmel és szeretettel munkálkodsz, a föld, a természet és az állatok meghálálják. Ki tejjel, ki pedig gyümölccsel.

A kislány már szipogni is elfelejtett. Kezdte megérteni, miért is szeret annyira Ferkó bácsi tanyán élni, süt a nap, a távolban mekegnek a kecskék, a házacskából kenyér illata száll kifelé a nyitott ablakokon, Ferkó bácsi felesége pedig ribizliszörpöt tesz az asztalra. A láthatár peremén észrevétlen sarjad a zöld vetés, nő a kukorica. A következő pillanatban pedig Bogyó, a korábban olyan riasztó kecske ugrott fel a verandára, és bocsánatkérően dörgölőzött a lányka térdéhez.

Kriszti óvatosan megsimította a csillogó szőrű jószágot, és lassan, de biztosan érezte, hogy elszáll belőle a félelem.

− Nem is olyan rossz itt – pillantott fel Ferkó bácsira, aki, mintha tudta volna, hogy ez következik, mindentudóan mosolygott.