Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete

Szabad Európa TV – Retro-futurisztikus művészeti csatorna nemzetközi együttműködésben

A KÖME- Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete már részt vett egy Creative Europe-projekt, a Journey to the Beginnings megvalósításában. Ebben a partnerségben az volt a KÖME szerepe, hogy segítse azt a folyamatot, amelynek az eredményeképpen a teljesen különböző háttérrel rendelkező szakemberek együtt tudtak dolgozni egy örökségi alapú színházi játékon és a hozzá kapcsolódó digitális applikáción. Az előre kitűzött termékfejlesztési cél mellett nem kevésbé fontos volt maga a folyamat, azaz hogy hogyan tudnak együttműködni és közös célokat kitűzni előadóművészek, örökségi szakemberek, digitális applikáció tervezők, fejlesztők, régészeti múzeumok. A közös nyelv, közös platform megtalálásának szándéka képezi a Szabad Európa TV projekt alapját is.

A KÖME projektben részt vevő tagjai számára az örökség mindig összefüggésrendszerben létezik – konkrét példával élve, ha egy bronzkori településről beszélünk örökségként, akkor a valódi megértéshez arra is szükségünk van, hogy megvizsgáljuk, az adott csoport miért költözött arra helyre, miért hozott létre települést, hogyan viszonyult a természethez, ami körülvette, hogyan élt, milyen belső szerveződési elvek alakították a társadalmát. A KÖME tagjai az örökség értelmezéséhez mindig párbeszédet kezdeményeznek a jelen és a múlt között, azaz a bronzkori település példájánál maradva felteszik a kérdést, hogyan viszonyulnak az akkori közösségi életformák a maiakhoz, mit tudunk csinálni ma ezzel a tudással, és különösen: az adott helyszínhez közel élők mindennapi életéhez hogyan tud kapcsolódni ez a helyszín. A kulcsszó az átfogó, holisztikus szemlélet, amellyel az adott örökségi jelenséget szemlélik és elhelyezik múltbeli és jelenbeli közegében. Másik fontos elvük pedig – éppen ebből adódóan – hogy hidakat képeznek olyan szakmák között, amelyek nem feltétlenül állnak egyébként párbeszédben egymással. Például a természetvédelem és a kulturális örökség területeit erőteljesen próbálják összekapcsolni, hiszen egy örökségi érték nem értelmezhető a természeti környezete nélkül sem. Fontos ága a KÖME tevékenységének az is, hogy az örökséget kortárs nyelvekkel kapcsolja össze, ami lehet digitális technológia, de lehet kortárs kísérleti művészet is.

Ebbe a sorba illeszkedik a Szabad Európa TV projekt is, amelyben megpróbálják az örökséget a kortárs művészeten keresztül újraértelmezni úgy, hogy a mai befogadók, látogatók, kultúrafogyasztók számára is izgalmas és releváns legyen. Akár pár ezer évvel előtt, akár harminc évvel ezelőtt történt eseményekről van szó, fontos, hogy összekapcsoljuk azokat a minket foglalkoztató mai kérdésekkel.

A projekt egyik kiindulópontja, hogy harminc évvel ezelőtt zajlott le a rendszerváltás. A KÖME 2018-ban Kőszegen szervezett egy nemzetközi konferenciát Örökség és identitás címmel. Már akkor bejártak több olyan osztrák-magyar határmenti helyszínt, amelyek kapcsolódnak a rendszerváltáshoz, például a Páneurópai Piknik helyszínét, vagy Felsőcsatáron a Vasfüggöny múzeumot, más határmenti emlékhelyeket és megismerkedtek a rendszerváltás néhány aktív szereplőjével. Úgy látták, a rendszerváltás összetett folyamata 30 év távlatából új értelmezéseket kíván meg, és igazából nagyon keveset tudunk róla, különösen azok, akik akkor vagy azóta születte. Maguknak az Egyesület projektben részt vevő tagjainak is csak kisgyerekkori emlékei vannak a rendszerváltás éveiről.

A projektet az egyik KÖME-tag, Berecz Zsuzsa kezdeményezte, aki tagja egy művészeti csoport, a Pneuma Szöv.-nek is. A projekt művészeti koncepcióját Sarah Günther Budapesten élő német színházi alkotó, a Pneuma Szöv. egyik alapítója dolgozta ki. A Pneuma Szöv. már évek óta foglalkozik színházi és összművészeti médiakísérletekkel: csináltak már közéleti utcatévét, nézhető rádiószínházat, aszfaltra festett krétatévét. A Pneuma Szöv. médiakísérletei a tömegmédiumok reprezentációs technikáit és a közterek szokásos működését kérdőjelezik meg és lehetőségeket teremtenek arra, hogy játékos módokon összekapcsolódjanak az utca emberei és új lehetőségek szülessenek a párbeszédre fontos, égető témák körül.

A KÖME és a Pneuma Szöv. 2019 őszén elinduló első közös projektje, a Szabad Európa TV azt vizsgálja, hogy a rendszerváltás időszakában milyen kezdeményezések, példák voltak a szabad média és közélet megteremtésére. A Szabad Európa Rádió emblematikus médiuma volt ennek a folyamatnak, nemcsak közvetítette a rendszerváltást, hanem erőteljesen befolyásolta is, hiszen sok olyan hang vált rajta keresztül hallhatóvá, amelyet egyébként nem lehetett volna hallani a régióban. Akkoriban a tévé volt a legfejlettebb tömegmédium, így ezt a projekt játékos módon úgy használta fel, hogy létrehozta a Szabad Európa tévé ’89-ből kiinduló retro-futurisztikus médiumát, ami hidat képez 1989 és 2020 között. A jelent a Szabad Európa TV tele-víziója ’89 egyik lehetséges jövőjeként mutatja meg. A projekt a két időutazó tragikomikus moderátor, Marie és Mari figuráján keresztül kapcsolja össze a 30 évvel ezelőtti és a mai helyzetet. A kelet-német Marie és a magyar Mari duója 2017 óta újra és újra felbukkan a hazai és nemzetközi művészeti életben. Különféle helyszínekre és témákra adaptált late night show-ik adták a Szabad Európa TV művészeti kiindulópontját.

A projektet nemzetközi együttműködésben valósítják meg öt ország különböző, művészeti oktatással, örökség-interpretációval foglalkozó illetve művészekből álló szervezetei. Attól függően, hogy melyik szervezet milyen fókusszal és milyen módszerekkel dolgozik – legyen szó egyetemi órákról vagy kulturális rendezvényekről – a valós együttműködés és párbeszéd kialakítása a cél. A kezdeti elképzelés az volt, hogy a másfél éves projektben különböző helyszínekre adaptálható performatív „late night show”-k sora jöjjön létre, ám ezt a koronavírus-helyzet felülírta. Olyan pillanat állt elő, amikor valóban időszerűvé vált egy saját tévécsatorna létrehozása, azaz a Szabad Európa TV nem pusztán nevében, hanem médiumát tekintve is televízióvá vált a tavaszi időszakban.  Egy online digitális csatornát hoztak létre, amelyen keresztül meg tudták teremteni a lehetőségét annak, hogy a különböző országokban élő résztvevők kapcsolatban maradjanak egymással.

A tv-free-europe.eu honlapon 2020 júniusa óta egy folyamatosan futó, lineáris tévéadás látható. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy tévécsatornát, aminek van egy programja, tehát a tartalmakat nem lehet újra és újra előhívni. A hét körzeti stúdióban közösen alakított csatorna tartalma és formája igen sokszínű, hiszen más-más csoportok dolgoznak a tartalmakon. A budapesti állomás mellett Magyarországon még Szombathelyen van egy csoport, ez a tavaszi időszakban a Művészeti Szakgimnázium mozgókép és animáció szakos diákjait és az ELTE Savaria Egyetemi Központ vizuális kommunikáció szakos hallgatóit és tanáraikat vonta be a folyamatba. Ők oktatóik mentorálásával készítettek tartalmakat, foglalkoztak a televízió médiumával.  

A Szabad Európa TV hét lokális stúdiója rendszeresen tart szerkesztőségi találkozókat és közös online eseményeket is szerveznek. Szeptember 12-én például a 31 évvel ezelőtti nyugati határnyitás évfordulóján a burgenlandi Felsőőrön (Oberwart) szerveztek beszélgetést a regionális média szerepének alakulásáról. Az eseményen élőben találkoztak az oberwarti és a szombathelyi stúdió készítői, a budapesti stúdió pedig online adásban csatlakozott be az eseménybe a Színház-és Filmművészeti Egyetem elől, ahonnan élőben közvetítették a tanárok és diákok által kezdeményezett egyetemfoglalást.

A Szabad Európa TV mint alulról szerveződő csatorna azért is izgalmas, mert egyszerre tudnak helyhez kötődő dolgokkal foglalkozni, másfelől pedig nemzetközileg összekapcsolódni olyan csoportokkal, akik szintén helyi szinten, de a nemzetközi kapcsolódás szándékával dolgoznak – így tényleg alakul egy kísérleti médium, amely egyszerre lokális és globális. A tévé abban a vonatkozásban is fontos számukra, hogy kritikusan megvizsgálják, ma milyen lehetőségek vannak magában a médiumban, hiszen a televíziózás globális szinten egyre inkább marketingeszközzé, piacorientált vállalkozássá válik, és a közszolgálatiság veszhet el belőle.

A Szabad Európa TV a sokféleképpen használja inspirációul a rendszerváltás és a tévé kapcsolatát, de valamennyi helyi partner számára közös nevező a váltás-változás kezdeményezésére irányuló szándék.

Dán partnerük például a projekt keretében Koppenhága egyik külvárosában közösségi helyet hozott létre Tårnby Park Studio néven, ahol beszélgetéseket, művészeti és közösségi eseményeket szerveznek. Számukra kevésbé a 30 évvel ezelőtti rendszerváltások témája a fontos, mint inkább az, hogy a növekvő társadalmi határok mai kihívására válaszoljanak.

A projektben részt vevő művészek, kulturális szakemberek, oktatók közös tanulási folyamatként és első állomásként tekintenek a projektre, amelyet szeretnének a következő években is folytatni, továbbgondolni.

Különösen izgalmas számukra látni, hogy a diákok, akik frontális oktatásban vesznek részt, hogyan kezdenek el együtt dolgozni és – például a szombathelyi egyetemisták esetében – ’89 körüli fiktív perszónákat létrehozva saját mini tévés formátumokkal kísérletezni.

A Pneuma Szöv. és a KÖME- Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete kezdeményezésével létrejött projekt partnerei az OHO – Offenes Haus Oberwart (AT), University Nova Gorica (SL), UT Connewitz (Lipcse), Tårnby Torv Festival (DK), Pneuma Vizuál, BOHÉM Klub Szombathely, ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék, Szombathely Művészeti Szakgimnázium Mozgókép és animációkészítő tagozata, valamint egyéb bekapcsolódó diákok, művészek, alkalmi résztvevők és sztárvendégek.

A Szabad Európa TV itt érhető el:  https://tv-free-europe.eu/

 

Fotók: Simon Zsuzsanna, valamint a Mozgókép- és Animációkészítő szak, Szombathely