LATERNA MAGICA Nonprofit Kft.

Neuroandragógia a kirekesztés ellen

Erasmus+

Hogyan tanulhatnak hatékonyan felnőttként azok, akik iskolai kudarcot éltek át a múltban, akik gyerekként vagy tinédzserként sikertelennek érezték magukat, vagy akik nem látnak semmilyen lehetőséget a szellemi, szakmai és személyes fejlődésükre életkoruk, betegségük vagy gazdasági helyzetük miatt? Neuroandragógia a kirekesztés ellen című ERASMUS+-projekt számukra keresi a megoldást. A nemzetközi konzorcium magyar tagja a LATERNA MAGICA Nonprofit Kft., Bíró Dániel projektvezetővel beszélgettünk.

A neuroandragógia a felnőttoktatás egyik legfiatalabb és a legdinamikusabban fejlődő ága. Az emberi agy szerepét vizsgálja a tanulás, mint szellemi tevékenység során. A neuroandragógia koncepciója az, hogy a felnőttek oktatási folyamatának az agy munkájára vonatkozó információn és az emberi élet különböző szakaszaiban bekövetkező változásokon kell alapulnia. A felnőttoktatásban hatékony stratégiát jelent, mivel az ember biológiai és neurológiai működésével kapcsolatos növekvő tudásunkra épít. Mindenki számára segítséget nyújt a tanulás, a munka és a mindennapi élet problémáinak kezelésében, azok számára pedig valódi megoldás lehet, akik korábbi kudarcaik miatt nem képesek megkezdeni egy új képzést.

A projektet a lengyelországi Społeczna Akademia Nauk (Társadalomtudományi Egyetem, Lodz) koordinálja, Ausztria, Csehország, Görögország, az Egyesült Királyság és Magyarország olyan szervezeteinek részvételével, amelyek régóta dolgoznak a felnőttoktatás fejlesztésének és hatékonyságának növelése érdekében.

A projekt célja, hogy alkalmazza a neurodidaktika felnőttoktatásra vonatkozó legújabb ismereteit azon hátrányos helyzetű csoportjainak támogatására, akik olyan kompetenciákkal kapcsolatos hiányosságokat mutatnak, amelyek megakadályozzák a társadalmi és szakmai életben való hatékony részvételüket. Ezen kompetenciák közé tartozik az információszerzés és feldolgozás, kritikai gondolkodás, problémamegoldás, motiváció, önértékelés, kreativitás, – a hiányosságok pedig munkanélküliséghez, szegénységhez, társadalmi és kulturális kirekesztődéshez is vezethetnek.

A projektmunka során az ideg- és agykutatásokon alapuló legrelevánsabb oktatási stratégiákat gyűjtötték össze, hogy segítsék a felnőtt tanulókat az egyéni szükségleteiknek megfelelő készségek és kompetenciák fejlesztésében, amelyet így a társadalmi és szakmai kirekesztés ellensúlyozására használhatnak. A projekt során a hátrányos helyzetű felnőttek fejleszthették az alapvető kompetenciáikat és a tanulási képességeiket. A neuroandragógia módszerei egyaránt segítették őket a tananyagok önálló rendszerezésében és a tanulás iránti elkötelezettség növelésében, mivel a program fontosnak tartja a tanulás érzelmi aspektusát, a belső motiváció erősítését a tanulásban, ami különösen fontos a felnőtt emberek számára.

A projekt keretében a tanárképzési programok és tananyagok fejlesztése, valamint a résztvevők számára rendezett workshopok és tréningek lebonyolítása mellett létrehoztak egy új interkatív online oktatási platformot is: https://platform.neuroandragogy.eu/  A projektpartnerek bíznak benne, hogy a projekt eredményei segítenek abban, hogy a tanárok felismerjék a neuroandragógiában rejlő lehetőségeket és alkalmazzák azokat a felnőttoktatásban, valamint bővíteni tudják szakmai tudásukat a neurológia tudományán alapuló oktatási módszerek segítségével.  

 

<
>

˄