Levelek, sünik, lábnyomok

Egy délután Csongor hazakísérte Lillát. Nem mintha félt volna a kislány egyedül hazaporoszkálni, de a tanítás utáni beszélgetésüket képtelenek voltak abbahagyni. Épp heves vitát folytattak arról, hogy mire lehet képes egy szuperintelligens robot, közben pedig kényelmesen baktattak a napsütötte járdán. Egyszer csak Csongor, félbeszakítva a kislányt, felkiáltott.

− Érzed ezt?

Lilla valóban érezte, szörnyű, keserű füstszag kúszott az orrába. Rögvest köhögnie kellett tőle. Valamelyik kert végében levelet égettek. Ám a szörnyű szagnál sokkal ijesztőbb volt a járdára kibucskázó, füstölgő kis golyóbis. A két gyerek csodálkozva ment közelebb a labdacshoz.

− Mi lehet ez? – kérdezte Csongor gyanakodva. Lillának nem kellett válaszolnia, mert egy pillanattal később a labdacs megmozdult és egy félénk, köhécselő sündisznóvá változott. A gyerekek döbbenten kiáltottak fel, Lilla pedig azon nyomban a tüsszögő-harákoló kis jószághoz rohant.

− Jól vagy? –kérdezte a kislány aggódva.

A süni szipogott párat.

− Megmenekültem… jaj, úgy megijedtem! Igen, azt hiszem, jól vagyok, csak a tüskéim pörkölődtek meg egy kicsit.

Csongor csodálkozva pislogott Lillára.    

−Te megérted a sünik nyelvét?

Lilla elpirult zavarában… lelepleződött a titka! Hebegve-habogva próbálta valahogy kimenteni magát a helyzetből. Végül csak ennyit mondott:

− Varázslat… vagy olyasmi. Később elmagyarázom, most segítsünk a sünin!

A kis pára tényleg segítségre szorult, úgy tűnt, szörnyen rosszul érzi magát a sok belélegzett füsttől, tüskéi szenesek voltak.

− Mi történt veled? – kérdezte Lilla szomorúan.

− Épp elbújtam egy avarkupac alá – szuszogta a süni, − mikor hirtelen minden forró és füstös lett! Alig láttam, alig kaptam levegőt, épp hogy ki tudtam mászni alóla. Aztán kiderült, hogy a kert gazdája az, akinél egészen eddig laktam. Ő gyújtotta meg a kupacomat.

Lilla feldúltan tolmácsolta a tétován álldogáló Csongornak a sündisznó szavait. A fiú arca elkomorult.

− Ez nagy butaság! Azonnal meg kell keresnünk a tettest!

Lilla egyetértett. Óvatosan karjaiba vette a sünit, és rohanvást indultak el a kis jószág útmutatása alapján. Alig tettek egy-két lépést, meg is találták a kertet, ahonnan a sűrű, fehér füst ömlött. Hóhihorgas alak lapátolta a falevelet egy óriási, lassan égő kupacra. Csongor, még mielőtt a kislány bármit is tehetett volna, bekiabált a kerítésen.

− Hahó! Ezt azonnal tessék befejezni!

Az alak csodálkozva fordult hátra, a gyerekeket látva pedig összehúzta sűrű szemöldökeit. Szikár, idősödő bácsi volt.

− Mit beszélsz kisfiam?

A kisfiúban túlcsordult a tiltakozás.

− Bácsi, ezt nem szabad! Majdnem megégetett egy sündisznót!

Bizonyságul Lilla megmutatta az enyhén még mindig füstölgő tüskést. Az öregúr mintha kicsit összezavarodott volna.

− Micsoda? Miattam? Én nem akartam bántani ezt a kis jószágot, de hát a kerti szemetet nem hagyhatom csak úgy, szerteszét. Mindig így csináltam.

− Nem csak a süni miatt!− folytatta Csongor. – Ha mindig így tetszett elégetni a száraz leveleket, a bácsinak óriási lehet már a karbonlábnyoma!

Itt nemcsak a levélégető, de Lilla is furcsán kezdett nézni a fiúra. Csongor valódi kis tudós volt, minden érdekelte, de a karbonlábnyomról még Lillának sem mesélt eddig.

− A karbonlábnyom megmutatja, hogy az energiafelhasználó tevékenységeinkkel mennyi szén-dioxidot termelünk, s ez mennyit tesz az üvegházhatás kialakulásáért – magyarázta okoskodva a fiú. – Ez sokféle dologból tevődhet össze, legyen az az áramfogyasztás, tömegközlekedés, ételfelhasználás, szeméttermelés… a végén mind egyetlen nagy lábnyommá adódik össze, amellyel a környezet egészségébe taposunk. A levélégetés pontosan ilyen dolog, és nem csak a sünökre nézve veszélyes.

A bácsi elkomorult.

− Ez mind nagyon rosszul hangzik, de mégsem hagyhatom így a kertemet! Hova tegyem hát ezt a sok levelet?

− Hát komposztba! – szólt biztatóan a fiú. – A komposztálás során a növényi hulladékok a talaj számára értékes tápanyagokká alakulnak át! Az így keletkezett humuszt később fel lehet használni a kert termékennyé tételéhez.

Úgy tűnt, Csongor érvei hatásosnak bizonyultak, a levélégető elgondolkozni látszott. Nagy sokára szomorúan szólalt meg.

− Eddig nem foglalkoztam semmi hasonlóval … óriási lehet a lábnyomom, amivel a természetbe tapostam.

− Ezt megtudhatjuk!− mosolyodott el Csongor.− Egyre ismertebbé válik az a módszer, amivel ki lehet számítani a karbonlábnyomunkat. Erre odafigyelve sokkal energiatakarékosabban és tisztábban tudunk élni! Segítsek?

A bácsi arca végre-valahára megenyhült. Mosolyogva bólintott és kezet fogott a fiúval, Lilla ölében pedig megmoccant a süni.

− Azt hiszem, itt valami jó dolog kezdődik – motyogta boldogan.