Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Önismeret- és pszichológiai készség-fejlesztés az ifjúságsegítőknek

Erasmus+

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a „Leadership through Humanitarian Values” projekt keretében Erasmus+-támogatással szervezett képzést ifjúságsegítők számára. A tréningen a hazai fiatalok mellett lengyel, lett, olasz, spanyol és máltai delegáltak is részt vettek. Beda Balázzsal, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt alelnökével beszélgettünk.

A tréning középpontjában a pszichológiai készségek és az önismeret fejlesztése állt. Hogyan fogalmazódott meg Önökben a projekt ötlete?

Elsődleges célunk az volt, hogy ifjúságsegítőknek teremtsünk olyan lehetőséget, amely révén a csoportvezetésben és az ifjúsági munkában szerzett tapasztalataikat pszichológiai nézőpontból is megvizsgálhatják. A projekt megtervezésében, a pályázat megírásában, majd a projektesemény és a tanulási folyamat koordinálásban is Gulyás Mária pszichológus kolléga volt a társam. Mindketten rendelkeztünk korábbról, más szervezetek révén Erasmus-os tapasztalattal – pályázatot ugyan még nem írtunk, de projektek megvalósításában vezetőként már vettünk részt. Ezekből a projektekből tapasztalatból tudtuk azt is, hogy az ifjúságsegítők nagyon sok területről érkeznek ebbe a munkakörbe, és a csoportvezetési tapasztalataik leginkább csak gyakorlati tudáson alapulnak. Ami nagyon jó forrás, de kritikus, éles helyzetek kezelésére a gyakorlati tudás nem elég, ráadásul az a korosztály, amivel az ifjúsági vezetők dolgoznak – tinédzserek, kamaszok – alapvetően speciális csoport, amellyel kapcsolatban nagyon sok nehéz helyzet felmerülhet. Ezért gondoltuk úgy, hogy az ifjúságsegítőknek szükségük lehet egy átfogó pszichológiai-pszichoszociális nézőpontra is. Erre építettük fel a projektet. Olyan ifjúságsegítőket vártunk, akik korábban már vettek reszt aktívan ifjúsági munkákban, és velük dolgoztuk fel a korábbi tapasztalataikat. Humanitárius és európai értékeken alapuló tréninget raktunk számukra össze, hogy inkluzívan tudjanak a csoportjaikhoz hozzáállni és megfelelő csoportvezetői és csoportdinamikai tudással kezelni az esetlegesen felmerülő nehezebb helyzeteket.

A projekt célja a csoportvezetői készségek bővítése mellett a kultúrák közötti együttműködés volt. Ezt azon túl, hogy a résztvevők hat különböző országból jöttek, miben tudták még kiaknázni?

Megpróbáltuk a projekt disszeminációját összefűzni más programjainkkal is, mivel a tréning egy helyszínen volt két másik ifjúsági programunkkal, amelyeket a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat és a Hétcsoda Élménytábor önkénteseinek szerveztünk. Ezeket az önkénteseinket is be tudtuk vonni az esti közös programokba, ezáltal elterjesztve az európai uniós értékeket és lehetőségeket. Mivel a tréningen résztvevő külföldi ifjúságsegítők jelentős Erasmus-tapasztalattal rendelkeztek, a magyar önkéntesek a velük való beszélgetéseken keresztül megismerhették az egyetemi Erasmus-os lehetőségek mellett az egyetemen kívülieket is, amelyek nagy újdonságot jelentettek számukra, mert sokan azt hitték, az Erasmus egyetemhez kötött, így viszont meglátták, hogy milyen sokféle lehetőséget kínál az Erasmus külföldi csereprogramra vagy képzésre is.

Hogyan építették fel a projektet?

Magát a projekteseményt, a tíz napos képzést egy olyan előkészületi rész előzte meg, amely során a partnerszervezetek által kiválasztott résztvevőknek online adagoltunk egy kis előkészítő részt videókkal, hogy mire hozzánk érkeznek, már legyen egyfajta hangulatuk mindahhoz, amit csinálni fogunk, és legyen egy alaptudásuk is. A tréningen nonverbális és művészeti módszerekkel is dolgoztunk, a jelenlévő külföldi résztvevők már rendelkeztek nem-formális tanulási módszerekkel kapcsolatos tapasztalattal. A képzés utáni időszakban pedig mentorálást igényelhetett az, aki a projekt után aktívan dolgozott saját nemzetközi projekt kidolgozásán és megvalósításán – ez is volt az egyik célunk, hogy ilyen jellegű kapcsolódások és együtt-gondolkozások valósuljanak meg, és voltak, akik mindebből inspirálódva később meg is valósították saját projektjüket, amellyel később hatást érhetnek el az ifjúságügy területén.

˄