Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Bay Zoltán Kft.

Budapest

Magyar kutatók a csontritkulás ellen

Az egykori Vas- és Fémipari Kutató Intézet környékén, Kelenföld szegletén sétálva mindenre gondol az ember, csak arra nem, hogy az egyik kerítés mögött több világszínvonalú kutatás folyik. Magyarország legnagyobb és legsikeresebb alkalmazott kutatási intézménye, a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. kísérletei éppen itt zajlanak, kimagaslóan jó nyerési rátájuknak köszönhetően jelentős részben uniós forrásokból. Eredményességük azért is példaértékű, mert a 2014-2020-as pályázati időszakban Magyarország már nem részesül újonnan csatlakozott tagállamként semmilyen előnyben. A magyar pályázóknak a legnagyobb német, francia, angol, stb. kutatóintézetekkel kell megküzdenünk a támogatásokért.

Magyarok a csontritkulás ellen

A tavaly elindított Horizon 2020 a tagországok között fog össze minden kutatás-fejlesztésre szánt támogatást. A Bay Zoltán Kft. már azzal is büszkélkedhet, hogy Magyarországon elsőként hívhatott le közvetlen brüsszeli forrásokat ebből a keretprogramból. Egyik legizgalmasabb, 100 000 euróval támogatott aktuális projektjükben Dr. Balázsi Csaba vezetésével tanulmányt készítenek 2016 nyarára arról, milyen módszerrel lehetne kezelni az űrhajósok csontritkulását már a súlytalanság állapotában, a világűrben is.

Egy-egy űrutazás során akár 1-2 százalékot is veszíthet egy űrhajós a csonttömegéből havonta. A feladatunk olyan csontpótló anyagok fejlesztése, amelyek az űrhajósok különösen súlyos csontritkulás problémáira is megoldást nyújtanak. Kalcium-foszfát alapú anyagokkal kísérletezünk, amelyek por, granulátum, vattaszerű anyag, valamint vitaminok formájában helyi kezeléssel elősegíthetik a csontosodást. Ajánlásainkat tanulmányban foglaljuk majd össze – mondja a kutatás vezetője, és nem sokkal később át is vezet a laboratóriumba, ahol a 3D-nyomtató szomszédságában éppen az említett vattaszerű anyagot állítják elő a kutatók.

Dr. Balázsi Csaba szerint ettől a fázistól még éveknek kell eltelnie, mire az űrhajósok a száz százalékban magyar kutatás nyomán képesek lesznek küldetés közben is kezelni, megelőzni a csontritkulást önmaguknak adagolt helyi kezeléssel. A tanulmány elkészülése után hosszas laboratóriumi és klinikai kísérletek következnek. A kifejlesztett anyagoknak azonban jelentőségük lehet a földi körülmények között kialakult, súlyos mértékű csontritkulás kezelésében is. A kutató szerint ahhoz sem kell már sok, hogy a tudomány képes legyen mesterségesen előállítani a csontszövettel szinte teljesen azonos tulajdonságú anyagösszetételt.

Magyarok a csontritkulás ellen   Magyarok a csontritkulás ellen