Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Majdnem Híres Rocksuli

HEMI: Közép- és Délkelet-Európa zeneiparának fejlesztéséért

Honnan jött a projekt ötlete?

Tizenkét évvel korábbra kanyarodnék vissza az előzményekhez, amikor is elindult a Majdnem Híres Rocksuli, amelyet hiánypótló céllal hoztunk létre. Korábban Magyarországon nem volt elérhető zeneiparral, zenei menedzsmenttel foglalkozó képzés – sem az állami iskolarendszeren, sem magánúton. Aki a kulturális szférán belül könnyűzenével menedzserként, promoterként, bookerként vagy más szakértőként szeretett volna foglalkozni, gyakorlatilag autodidakta módon tanulta meg és a saját tapasztalatai alapján rakta össze magának az alapokat. A Majdnem Híres Rocksuli azért jött létre, hogy legyen egy olyan képző intézmény, ahol a szakmai színvonalat is szavatolni tudjuk. Az indulási szándékunk tehát egyfajta kulturális misszió volt.

Londonban, New Yorkban, Berlinben nincs olyan művészeti képzés, ahol kizárólag művészettel foglalkoznak, mindig megtanítják a hallgatóknak azt is, hogy a háttériparág hogyan működik, hiszen, ha enélkül tanítanak, akkor a főiskoláról, egyetemről kikerült fiatalok nem fogják tudni, hogyan működik a show business – pedig ez nélkülözhetetlen tudás a sikeres karrierhez. Külföldi intézményi, képzési minták voltak előttünk, mivel meg akartuk ismerni, hogy hogyan működik a music business képzés olyan országokban, ahol a popkultúra sokkal profibban működik. Ez azért is fontos, mert ha a megfelelő szakemberek dolgoznak egy területen, akkor egyrészt a művészeknek nem kell ezzel foglalkozniuk, vagy éppen ők is ismerik a zenei menedzsment feladatait, és számon kérhetik a menezsdereiken, másrészt, minél profibban működik az egész szegmens, annál több pénzt tud termelni. Nyilván mindehhez képest az idei év nagy átalakulást, újra tervezést és újragondolást jelent minden területen.

A korábbi nemzetközi együttműködések segítették a projektet megvalósító konzorcium megalakulását?

Igen, olyan külföldi előadókkal dolgozunk együtt, akikkel a többéves szakmai együttműködésünk mára barátsággá vált, és akik nemzetközi szinten is jegyzett szakemberek, mint Bodrogi András, a digitális zene-terjesztés szakértője és Jeges Zsolt, aki több zenekarnak egyengette már a zenei export útját. Az ő közreműködésükkel kerültünk a konzorciumba. A projekt azért kelet-közép-európai vonatkozású, mert ez a képzés nemcsak Magyarországon hiányzik, hanem regionális jelenség, hogy nincsenek zenei háttériparral kapcsolatos intézmények. Annak ellenére, hogy ez az utóbbi időben már változott, még mindig nagy hiányosságok és lukak vannak ezen a téren Kelet-közép Európában. 

Mi a projekt célja és milyen tevékenységeken keresztül valósítják meg?

Két évvel ezelőtt írtuk meg a pályázatot – ennek a koronavírus-járvány miatt van jelentősége, hiszen ez még a pandémia előtt volt. A projekt célja a regionális zeneipar fejlesztése és a kapcsolatokon keresztül megvalósuló tudástranszfer és információáramlás. Fontos megjegyezni, hogy a zenei export kérdését – a 2020 márciusa előtt időszak vonatkozásában – regionális szinten is fontosnak tartottuk. Sokán várták, hogy mikor lesz magyar világsztár, mikor fog befutni egy magyar zenekar külföldön is, mivel nagyon sok zenekar próbált érvényesülni Angliában vagy Amerikában . Azonban ezek a sikertelen próbálkozások is rávilágítanak arra, hogy a zenei export egyik útja inkább regionális szinten valósítható meg, vagyis sokkal jobban megcélozhatóak a környező piacok, mint például Amerika. Ez a koncepció is erősítette a regionális együttműködés szükségességét, így lett a projekt kiemelt célja is, hiszen míg azt látjuk, hogy regionális szinten érvényesülhetnének a magyar zenekarok, még sincs meg az a regionális információáramlás és kapcsolatrendszer, amely segíthetné ezt folyamatot.

Hogyan tudnak alkalmazkodni a Covid miatt kialakult helyzethez?

Két évvel ezelőtt, amikor beadtuk a pályázatot, még nem sejtettük, hogy mi vár ránk a Covid-19-járvánnyal. 2019 nyarán nyertünk a pályázattal, és 2020. januárjában indult el a projekt. Épphogy sor került a projektindító találkozóra, amelyen egyeztettük a feladatokat és felkészültünk a közös cél megvalósítására, már jött is a pandémia, és mindent alapjaiban megváltoztatott.

Az eredeti terv szerint a projektben résztvevő országok szakmai rendezvényeihez és fesztiváljaihoz HEMI-networking eseményeket szerveztünk volna, amelyekre szakembereket delegálunk. Ezt ugyan elmosta a Covid, de sok mindent online is meg tudtunk valósítani, például különböző kerekasztal beszélgetéseket tartottunk – és bár nem ezt terveztük a pályázat megírásakor, kénytelenek voltunk alkalmazkodni. Folyamatosan keressük, hogy az online térben hogyan tudják a projektet végig vinni, ennek egy új eleme például a HEMI Music Awards, amely egy tehetségprogram olyan művészeknek, akik szakmai támogatást keresnek, hogy határokon túl tudjanak új közönséget elérni és nemzetközi karriert beindítani. Olyan előadók vagy zenekarok jelentkezhettek, akik rendelkeznek az interneten promóciós anyaggal, illetve a főbb streaming platformokon elérhető zenével, valamint tapasztalattal az élő közönség előtti játékról – így a zsűrizés online is megvalósítható. A tehetségprogramba évente újabb és újabb előadók és produkciók kerülnek be a résztvevő országokból, egészen 2023-ig, amíg le nem zárul a projekt.

Mi a tapasztalatuk az EU hozzáállásáról a változó helyzetben?

Szerencsére, az EU rugalmasan állt hozzá a módosításokhoz, hiszen megértették a helyzetet. Egy olyan eseményt, amelynek célja a kapcsolati háló bővítése, a tudástranszfer biztosítása és amelyet a Covid-19-járvány előtt személyesen rendeztünk volna meg, most kénytelenek vagyunk online megvalósítani, hiszen az utazások és rendezvények jelenleg nem valósíthatók meg. Nagyon örülünk annak, hogy legalább így el tudtuk indítani a projektet.