Tűk a szénakazalban
Gyógyszerkutatási vegyületeket tartalmazó online platform létrehozása
Elnyert összeg: 50 000 euró
Horizon 2020
―
A Horizon 2020 közvetlen európai uniós program 50 000 eurós támogatásából valósult meg az mcule Kft. Ultimate Database projektjének első fázisa, melyben a kutatók egy egyedülálló adatbázis fejlesztését alapozták meg a létező és virtuális vegyületek számára. A készülő gyűjteménybe várhatóan ötszázmillió különböző molekula fog bekerülni.
―
A gyógyszerkutatás számára jelenleg fizikailag is elérhető potenciális hatóanyagok számát jelenleg hét-nyolc millióra becsülik. Ezek különböző betegségeket gyógyíthatnak, első lépésként azonban azt a kritériumot kell teljesíteniük, hogy kötődjenek egy fehérjemolekulához, amely összefüggésbe hozható valamely betegséggel.
A fizikailag is már létező vegyületeken kívül, úgynevezett „virtuális vegyületeket” is számon tartanak, amelyeket még ugyan nem állítottak elő, de nagy valószínűséggel előállíthatók és így egy értékes “kémiai teret” jelentenek a gyógyszeripar számára. A projekt keretében tervezett ötszázmillió virtuális vegyület nagyságrendekkel több, mint a jelenleg fizikailag elérhető kémiai tér, így égető szükség van egy jól átlátható, intelligens keresőre, mely alkalmas ennek az ötszázmillió vegyületnek a kezelésére, ideértve molekulamodellezési szimulációkat is.
Ebben a műfajban alkotott nagyot az mcule.com Kft., melyet 2011-ben alapított négy tudós gyógyszerkutatási startupként. Egy online platform létrehozását célozták meg, ahová összegyűjtik az összes létező és még el nem érhető potenciális hatóanyagot, kitágítva ezzel a kémiai teret. Kiss Róbert cégvezető – akivel interjúnkat készítjük – ezt a jelenséget csak úgy jellemzi, hogy megnövelték a szénakazalt, amiben most több tűt lehet keresgélni.
Kiss Róbert cégvezető
Mindehhez segítséget adott a Horizon 2020 SMI Instrument alprogramja, melynek első fázisát pályázták meg. A projektidő alatt piackutatást végeztek és partnereket kerestek a következő, második fázishoz. A kérdőívekből az derült ki, hogy a vegyületek összegyűjtése csak a munka egyik fele: az ötszázmilliós virtuális adatbázis vegyületeinek több fontos kritériumot is teljesíteniük kell, így pl. a gyógyszerkutató cégek vegyület-választásai után 2-6 hét áll rendelkezésükre, hogy a még nem létező anyagokat elő is állítsák, ennyi ideig lehet fenntartani a gyógyszeripari cégek érdeklődését. Persze a kisérletezésnél több egyéb sztenderdnek is meg kell felelni, például alapvető követelmény, hogy a molekulák oldhatóak legyenek.
Az Ultimate Database Fázis 2 pályázatánál – melynek eredménye már csak hetek kérdése – az mcule.com Kft. a virtuális tér bővítését kémiai partnereikkel fogja validáltatni. Bár vannak versenytársaik a piacon, akik szintén a molekulák adatbázisba rendezésével foglalkoznak, a magyar cég molekulamodellezési eljárásokat és intelligens keresési megoldásokat is kínál, melyek segítségével pl. szimulálni lehet, hogy a virtuális vegyület képes-e az egyes fehérjékhez kötődni.
Kiss Róbert elmagyarázza, a molekuláris szimuláció fontos segítség lehet abban, hogy a szénakazalból (az ötszáz millió virtuális közül), kiválogassuk a tűket, melyek a legjobb esélyekkel indulnak neki a gyógyszerkutatás hosszú folyamatának. Ennek a megközelítésnek a minél szélesebb körű alkalmazása hatalmas előrelépést jelent majd a gyógyszerkutatásban.