Vissza | |||
NYERŐMAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött | |||
Meggymag és a zongoraMeggymag és a zongoraLilla családjának nappalijában állt egy szép, kicsikét vén pianínó. Olykor-olykor édesanyja fellibbentette róla a sötétzöld drapériát, felnyitotta és kezét szeretetteljesen végighúzta a fekete-fehér billentyűkön. Majd leült játszani. Ilyenkor rendszerint Lilla is oda óvatoskodott, s le-le ütött egy-egy sima érintésű billentyűt, bár olyan gyönyörű hangokat, mint anyukája, nem tudott kicsalni belőle. Az ő hosszú, vékony ujjai alatt mint egy szelíd jószág, énekelt, dorombolt, csengett-bongott a zongora. Mikor Lilla egyedül volt otthon, bátrabban nyitogatta a hangszert. Egy péntek délután is, mikor kicsit hamarabb ért haza az iskolából, kedve támadt megpróbálkozni a játékkal. Fekete-fehér cicája biztató dorombolásától kísérve telepedett a hangszer mellé. Egyenes derékkal, felszegett fejjel, finomnak szánt mozdulattal fogott hozzá a zenéhez, ám bárhogy igyekezett, csak fals szólamok keveredtek ki a kezei alól. Végül elszomorodva vonult vissza a szobájába. Ám alighogy levetette magát kedvenc, zöld karosszékébe, gyönyörű, csilingelő dallamok zendültek fel a nappaliból. Már megjött volna az édesanyja? Csodálkozva lopakodott vissza a zongorához… és elállt a lélegzete. Meggymag, a fekete-fehér cica lépkedett föl-alá a billentyűkön nagy élvezettel. Mancsa nyomán muzsika támadt, bajusza büszkén rezonált. − Meggymag! – kiáltott fel Lilla elképedve. – Hát te meg mit csinálsz? A macska sárga szemei nagyra tágultak a riadalomtól. Leszökkent a billentyűkről a zongoraszékre, és bűntudatosan kezdte tekergetni farkincáját. − Kérlek, ne haragudj rám! Bocsánat! Csak hát olyan ritkán hagyjátok nyitva… De nem tettem kárt benne, nézd, behúztam a karmaimat! – magyarázta puha mancsát emelgetve. Lillát most legkevésbé a zongorán ejtett esetleges karcolások izgatták. − Hiszen te gyönyörűen játszol! Hol tanultad ezt? Meggymag olyannyira zavarba jött, amennyire macska csak képes ilyesmire. − Én nem is tudom… olyan szépen dorombol, ha rálépek. Nem tanultam sehol. Még az egérfogásnál, meg a radiátoron való szunyókálásnál is jobban szeretem… A kislány ölbe kapta a zavart cicát, Meggymag pedig nem értette, hogy az értékes hangszeren való mászkálást miért simogatással, és nem hangos „Sicc!”-cel jutalmazzák. − Egy zongorázó cica! Meggymag, te egy valódi csoda vagy! Igazi tehetség! Meg kell, hogy mutassunk az egész világnak! Az ötlettel nem akárkihez futott Lilla; meg sem állt Tündéig. A tündérszép lány már annyi jó tanácsot adott neki, hátha segít Meggymagot híres zongoraművésszé képezni! Nem kellett csalódnia, Tündének ez alkalommal is volt valami remek ötlete. − Egy zongoristáról kérdezel? Úgy hallottam, a Zeneakadémián most még inkább figyelnek a tehetséges zongoraművészekre. Egy program keretében segítik őket, hogy Európa több országában, sőt, még akár Kínában is koncertezhessenek az igazán tehetséges zenészek. Így a még felfedezetlen fiatalok ismertté válhatnak, támogatókat tudnak találni, oktatókkal és mesterekkel találkoznak. − Igen – kiáltotta Lilla lelkesen, − pont erre van szükségünk! Ó Tünde, ha hallanád milyen szépen játszik! − Na de áruld már el végre, hogy kicsoda! − mondta nevetve barátnője. − Hát Meggymag! Tünde értetlenül pislogott. − A cicád? A kislány boldogan bólintott, és már bele is kezdett volna a végeérhetetlen lelkendezésbe, ám Tünde közbeszólt. − Sajnálom Lilla, de kétlem, hogy a Zeneakadémia macskák felkarolását is vállalná. Ez a lehetőség tehetséges fiataloknak szól, fiatalembereknek, s nem fekete-fehér cicáknak. − De hát még a billentyűkön is jól mutat! – görbült le a kislány szája. – Szegény Meggymag, nagyon csalódott lesz. Annyira örült, hogy végre valahára másnak is megmutathatja magát! Ráadásul olyan félénk… szinte rá kellett beszélnem, hogy összeszedje a bátorságát. Tünde átkarolta az elszontyolodott lánykát. − No, azért ne lógasd a nózid! Nem mondtam, hogy Meggymag nem koncertezhet! Pár nappal később a nappalit izgatott zsibongás töltötte meg. A körben felállított kisebb-nagyobb székeken, puffokon, zsámolyokon ott szorongott Lilla összes kedves ismerőse. Tünde, Konrád, Miri, Csongor, mellettük Galagonya lihegett édesanya kedvenc szőnyegén. A nyitott ablakban madarak, szomszéd cicák, galambok hada tolongott, sőt, még a szalakóta is ellátogatott a nagy eseményre. Mikor mindenki elcsöndesedett, Lilla jelt adott, és a következő pillanatban puha, kecses léptekkel megérkezett Meggymag művésznő, nyakán piros szalaggal, az izgalomtól és a boldogságtól hangosan dorombolva. Meghajtotta magát, majd fölszökkent a leporolt, fényes zongorára, hogy a boldogság kurrogó hangjait felváltsa a pianínó gyönyörű zengése. | |||