Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Menzai maradék mentés

Menzai maradék mentés

Kanál- és villacsörgés, kiabálás, csörömpölés. Lilla szerette a sulimenza zajait; felszabadultságot, szünetet és persze a mindig jóleső evést jelentették számára. Egy ideje azonban gondterhelten figyelte a félig evett rizses tálak, összetúrt főzelékek és épp csak megkezdett csirkecombok vándorlását vissza a konyhás nénik birodalmába.

Lillának nagyon fontos volt, hogy éppen csak annyi ételt vegyen ki a tányérjára, amennyit egyébként is megenne. Nem szeretett maradékot hagyni maga után, főleg, mióta Galagonya felvilágosította az ételpazarlás szörnyű következményeiről. Az ember által megtermelt és előállított élelmiszerek egyharmada a kommunális hulladékba (vagyis egyszerű kukába) kerül. Ebből az irdatlan mennyiségű ételből csaknem minden éhező országot jó lehetne lakatni. Ezért nem csak a kislány, de édesanyja és édesapja is ügyelt rá, hogy a lehető legkevesebb ennivaló kerüljön a szemetesbe. Minden ott kezdődik, hogy nem vásárolnak felesleges mennyiséget semmiből, épp csak annyit, amennyi befért a hűtőbe, vagy felhasználásra került egy-két napon belül. Ha mégis elvétik az arányokat, mondjuk túl sok rizst főznek ebédre, a maradékot hasznosítják: tejberizs, rizsgombóc vagy rizottó készül belőle. Lilla azonban nem tudta megnyugtatni a lelkiismeretét. Zavarta, hogy a hét öt napján, minden délben szembesült azzal, micsoda pazarlás folyik a menzán.

A gyerekek ugyanis válogatósak. Nem szeretik a paradicsomlevest, vagy épp a főzeléket, ki nem állhatják a puliszkát, a meggyszószos marhahúsból pedig csak a darát eszik meggyszósszal. Nem csoda hát, ha a konyhás nénik mély szomorúsággal öntik ki nap, nap után az el nem fogyasztott fogásokat.

─ Csókolom Ilus néni, ez a sok maradék hova kerül? ─ oldalgott Lilla ebéd után a konyha ajtajába, ahol már gyűlt a hatalmas maradékos vödrökben a moslék.

─ Hát, Kiscsillag, mikor hova. Néha viszek haza a malackáknak, de általában kiöntjük a kukába.

A kislány komoran bólintott. Épp erre számított. A terv azonban, melyet napok óta dédelgetett, már készen állt a fejében.

─ Beszélnem kell Emese nénivel! ─ kiáltotta elszántan. Emese néni volt az étkeztetésért felelős iskolatitkár; szigorú arcú, szemüveges hölgy, aki számológépe és vaskos notesza nélkül sosem mozdult ki az irodájából, száját pedig mindig összeszorította, mintha folyton-folyvást mentolos cukorkát szopogatna. „Kihallgatást" kérni tőle emberfeletti bátorságra vallott. Lilla azonban elhatározta, hogy megvalósítja a tervét, s ehhez bizony épp erre a vaskalapos hölgyre volt szüksége. Emese néni komoly arccal fogadta, teával kínálta, majd rászegezte szigorú szemeit orrára biggyesztett szemüvege felett.

─ Hallgatom a tervedet.

Lilla nagy levegőt vett, és belekezdett.

─ Rengeteg meghagyott ételt dobunk ki a sulimenzán nap mint nap. Hiába mondogatom a barátaimnak, hogy inkább vegyenek kevesebb ebédet, vagy el se vegyék azt, amiről tudják, hogy nem fogják megenni, még így is sok maradékot hagynak a tányérjukon. Ez a rengeteg étel azonban még hasznosítható lenne, környezetszennyezés helyett jó célokra is felhasználhatnánk.

Például, ha nem tányérban kapnánk az ebédet, hanem tálakban, amelyekből önállóan szedhetnénk, mindenki annyit enne, amennyi jól esik. A megmaradt, de érintetlen ételt pedig összegyűjthetnénk, és mondjuk rászoruló embereknek adhatnánk vacsorára. A maradékot, ami már emberi étkezésre alkalmatlan, átvihetnénk iskola után a közeli menhelyre, ahol a kutyusok örömmel elfogyasztanák. A fel nem használt zöldségeket és a zöldhulladékot pedig komposztálhatnánk és hasznosíthatnánk a kert gondozásában.

Menzai maradék mentés

Emese néni szeme kerekre tágult.

─ Ezt mind egymagad találtad ki?

─ Nem! Magyarország is részt vesz egy olasz kezdeményezésű programban, ahol a cél az élelmiszer-felesleg csökkentése. Galagonya hívta fel erre a figyelmemet... ─ Lilla elharapta a mondatot. Galagonyáról, a beszélő csodakutyáról nem volt ajánlatos idegeneknek fecsegni. Emese néni azonban elmosolyodott, és cinkosan a lánykára kacsintott.

─ Mindent értek! A tervet remeknek tartom, azt javaslom, dolgozzunk tovább rajta közösen. Én is régóta tervezem a menzai maradékkezelés megújítását. Az életőrzőknek össze kell fogniuk, hogy nagy dolgok szülessenek... Galagonyát pedig szeretettel üdvözlöm!