Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség

Az alulról szerveződő sportdiplomáciáért!

„Ha sportdiplomáciáról beszélünk, akkor jellemzően arra gondolunk, hogyan használják a kormányok, államok a sportot, mint eszközt a kapcsolatfelvételre. Gondolhatunk akár Észak- és Dél-Koreára, vagy a pingpong-diplomáciára, amivel az USA felvette a kapcsolatot a kommunista Kínával, vagy akár bármilyen nemzetközi sporteseményre, amelyen míg a versenyzők egymással mérkőznek, a politikusok eszmecserét folytathatnak egymással a lelátókon. Az alulról szerveződő sport nemzetközi tevékenységei kevesebb figyelmet kapnak, és a szabadidő-, diák- és hallgatói sport sem jelenik meg úgy a közgondolkodásban mint a diplomácia egyik eszköze.” – hangsúlyozza a projektötlet fontosságát Garamvölgyi Bence projektszakértő.

A Grassroots Sport Diplomacy Erasmus+ projekt azt is megmutatta, hogyan segítheti elő az alulról szerveződő sport és a tömegsport a nemzetközi diplomáciai kapcsolatok kialakítását, illetve hogyan teremt kultúrák és nemzetek közötti kölcsönös megértést, valamint hogyan segítheti a társadalmi és gazdasági fejlődést is. Az alulról szerveződő sportdiplomácia tartós párbeszédet alakít ki, erősíti a kulturális megértést, elősegíti az ismeretek átadását, valamint hozzájárul az egyéni fejlődéshez az egészségügy, az oktatás, a sport vagy a társadalom területén.

A kétéves projekt folyamán (2018. január – 2019. december) a programba bevont közintézmények, sportszövetségek, sportklubok és a sport területén aktív NGO-k szakmai együttműködésére került sor, amelynek fő célja az uniós szintű sportdiplomácia kialakítására vonatkozó ajánlások megtétele és az alulról szerveződő, ún. grassroots sport területén diplomáciai pilot tevékenységek megvalósítása volt.

A 2017. márciusában megrendezett EU Sport Fórumon a projektet koordináló Nemzetközi Sport és Kultúra Szövetség (International Sport and Culture Association – ISCA) magyar kormányzati partnert hívott meg a projektbe, amelyhez e felkérésre a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ), mint köztestület csatlakozott. A tíztagú partnerség szektorközi (sport, kulturális és oktatás) együttműködésre épült, és különböző szinteket képviseltek az alulról szerveződő sportszervezetektől kezdve a köztestületekig.

A sportdiplomácia régóta fontos téma európai uniós szinten is. 2015-ben létrejött egy magas szintű szakértői csoport, a High-Level Group on Sport Diplomacy, amely munkájának köszönhetően az Európai Bizottság ajánlásokat fogadott el a sportdiplomáciáról. Ennek köszönhetően magasabb szinten is megindult a gondolkozás a sportdiplomácia hasznosságáról – az ISCA ezt vegyítette a saját filozófiájával, mivel ők az alulról szerveződő tömegsporttal és abban való részvétel ösztönzésével foglalkoznak.

A projekt ötlete és koncepciója a High-Level Group on Sport Diplomacy szakértői csoport által megfogalmazott ajánlásokon is alapszik. A projekt során a partnerek mind elméletben és mind a gyakorlatban feltérképezték az alulról szerveződő sportdiplomácia tevékenységeit a világ minden tájáról, és ebbe beletartoztak az ezekben a tevékenységekben részt vevő szervezetekkel folytatott konzultációk is. A jógyakorlatok feltérképezését követően három szinten – európai uniós és nemzeti szintű döntéshozói szint, szervezetek szintje és egyéni szint – tettek ajánlásokat.

A kialakított koncepciót pilot projektekkel tesztelték: hét kísérleti intézkedés keretében a kiválasztott alulról szerveződő sportszervezeteknek lehetőségük nyílt kipróbálni a diplomácia különböző megközelítéseit ágazatokon és határokon átnyúlóan. A magyar partner egy ifjúsági cserét valósított meg Kolumbia és Magyarország között. 2018. novemberében egy fiatal úszókból, valamint egy kolumbiai edzőből és diplomatából álló kolumbiai küldöttség látogatott Budapestre. A kezdeményezés a kolumbiai külkapcsolatok minisztériumának sportdiplomáciai programjának is részét képezte, és célja az interkulturális megértés, a kölcsönös párbeszéd és együttműködés erősítése a fiatal amatőr sportolók nemzetközi mobilitásának támogatása révén. Az intenzív sport- és kulturális tevékenységek során a fiatal úszók megismerték a magyar kultúrát és számos oktatási programban vettek részt. Edzhettek a Duna Arénában, valamint több magyar olimpiai bajnokkal is találkozhattak, utolsó budapesti napjukra pedig egy megbeszélést szerveztek Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, aki volt sportolóként szintén tanácsokat adott nekik a jövőbeli sport- és tanulmányi pályafutásukhoz.

2019 októberében Budapesten rendezték meg az ISCA éves kongresszusát, amelynek keretében bemutatták a projekt eredményeit. A projekt végén a partnerek javaslatokat tettek a jövőbeli munkára ezen a területen, és elindítottak egy új platformot, amely videó alapú online oktatási anyagokat, új ismereteket, bevált gyakorlatokat és hálózati lehetőségeket kínál a civil társadalmi szervezetek számára.