Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Nyitott Kör

Budapest

Változni kihívás

Vajon mi közös lehet egy drámaíróban, egy közgazdászban és egy jogászban? Függetlenül attól, hogy Bulgáriából, Törökországból vagy Olaszországból jöttek, mindegyikőjüket vonza a színházi nevelés valamely formája. Van, akit a pantomim, mást a bábszínház érdekel. Közös vonásuk még, hogy életútjukon mindnyájan keresnek: új hivatást, új életcélt.

A Nyitott Kör Egyesület a színházi neveléssel, illetve kompetencia- és közösségfejlesztéssel foglalkozik. Missziója, hogy színházi játékokon és játékosságon keresztül mutassa be a valós élet problémáit, lényegi kérdéseit a fiataloknak. Tagjai színházi előadásokat, drámaórákat tartanak, workshopokat, művészeti tréningeket szerveznek. Nemzetközi szintű partnerségben állnak sok más intézménnyel is, épp egy külföldi társszervezet programján vetődött fel az egyesület vezetőjében, hogy pályázniuk kellene a közvetlen brüsszeli forrású Erasmus+ Programban.

Nyitott Kör
A Nyitott Kör missziója, hogy színházi játékokon keresztül mutassa be a valós élet lényegi kérdéseit a fiataloknak

– 2013 óta vagyunk benne az Erasmus+ EVS alprogramjában, azóta már a harmadik generáció tölt el nálunk egy évet – meséli az önkéntes program lelkes szervezője, Jozifek Zsófia. Először három magyar anyanyelvű és egy román önkéntest fogadtak Romániából, azóta Európa összes országából érkeznek, nemcsak az Unióból, hanem az EU program országaiból is (pl. Törökországból). Jelenleg két bolgár, két török és egy olasz fiatal dolgozik Budapesten a Nyitott Körnél. A résztvevők kiválasztásánál nem az iskolai végzettség, vagy a munkatapasztalat, sokkal inkább a motiváltság számít, így aztán igen különböző hátterű és identitású emberek kerülhetnek egy csapatba.

Nyitott Kör
Jozifek Zsófia: Már a harmadik generáció tölt el nálunk egy évet

Az önkéntes év fő célja, hogy a résztvevők a Nyitott Kör munkáján keresztül megismerjék a színházi nevelés módszertanát, és a tapasztalataikat később a saját közegükben kamatoztassák. Önkéntes munkájuk során bekapcsolódnak a szervezet életébe, drámaórákra járnak, két foglalkozást önállóan kell megszervezniük, nyári táborban kell segíteniük, illetve részt kell venniük a Dunabogdányi Cserebogár csoporttal való tevékenységben: itt enyhe és közepsúlyos értelmi fogyatékos fiatal felnőttek közösségre nevelésével és szociális kompetencia fejlesztésével foglalkoznak.



A szervezet gondoskodik arról, hogy aki belevág az EVS programba (nem csereprogram), lehetőséget kapjon arra, hogy lépéseket tegyen az álmai megvalósítása felé. A szálláson, ellátáson, költőpénzen felül magyar nyelvórákat, külső-belső mentorokat is biztosítanak az önkénteseknek. A tapasztalatok szerint az önkéntes év nem eredményez rögtön teljes átalakulást a résztvevők életében.

Nyitott KörEVS Program = Ugródeszka a boldogabb, teljesebb élet felé

Jozifek Zsófia szerint a legtöbben, akik bevállalják ezt az időszakot, eleve úgy érkeznek, hogy valamit másképp szeretnének csinálni, az évet lehetőségként, ugródeszkaként fogják fel. Az EVS Program egyrészt új távlatokat nyit meg a résztvevők előtt, másrészt egy olyan, európai szintű hálózatot hoz tető alá, ami – legyen az önkéntes akár színész, akár közgazdász – kifejezetten jól jöhet még későbbi hivatásuk során.