Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

Budapest

Ősgabonákkal a változatosabb étkezéskultúráért

A történet mesében

Az ÖMKi 2011-ben jött létre azért, hogy az ökogazdálkodást gyakorlatias eredményeket hozó, hazai kutatással fejlessze. On-farm hálózatuk (a működő gazdaságokba, a gazdálkodó által meghatározott termesztési célokhoz illesztett kutatásuk) sikeresen működik és folyamatosan bővül. A kutatási munkába a gazdák önkéntesen kapcsolódhatnak be, és a különböző technológiai vagy fajtakísérleteket az ő igényeikhez igazítják. A dokumentációt közösen végzik, az adatokat az ÖMKi kiértékeli, és elérhetővé teszi a résztvevők számára. Ebbe a munkába illeszkedik a Diversifood hazai projektfeladata is, amelynek célja, hogy változatosabbá tegye az élelmiszer-gazdaságot, a termelést és az étkezési kultúrát. 

– Alapvetően az indította el a projektet, hogy rendkívül beszűkült a termelt növények és fajtáik köre, másrészt az étkezésünkből is kiszorultak azok a változatosságot biztosító elemek, melyek az egészséges táplálkozás szempontjából is fontosak – hangsúlyozza dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

Ökológiai Mezőgazdasági KutatóintézetDr. Drexler Dóra: Célunk, hogy az ősgabonák visszakerüljenek a köztermesztésbe

A Diversifood hazai kapcsolattartója szerint a projekt a rizs, a kukorica, a búza bűvköréből kíván kitörni, hogy kiszélesítse a termelést és fogyasztást a kisgabonákra, ősgabonákra is. Olyan tájfajtákra, amelyek nem professzionális nemesítési munka eredményeként jöttek létre, nem egységes genetikai hátterű fajták, hanem olyan populációk, amelyeket annak idején gazdálkodók válogattak le egy-egy területen, és amelyeket mára génbankokban (például a magyar NöDiK-nél – cikkünk erről ide kattintva olvasható) őriztek meg. – A kutatásunk célja, hogy az említett tájfajtákról a hazai ökológiai gazdálkodás keretei között minél több kézzelfogható termesztési és feldolgozási tapasztalat szülessen, és hogy ezek az ősgabonák visszakerüljenek a köztermesztésbe, a mindennapi élelmiszer-fogyasztásba – mondja dr. Drexler Dóra.

A hazai projektcsapat először arra volt kíváncsi, hogy melyik tájfajtával érdemes egyáltalán foglalkozni. A kisparcellás kísérletek és a felszaporítás folyamata már harmadik éve a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Kutatóintézetével közös munkában zajlik. A „jól vizsgázó” tételeket először felszaporítják, majd a bevont on-farm hálózati gazdákkal üzemi körülmények között is tesztelik. – Nemcsak kicsiben, egy helyszínen vizsgáljuk a tájfajtákat, hanem nagyobb léptékben, üzemi szinten is megnézzük, hogy a gazda miként boldogul velük, neki helyben megfelel-e, működik-e az adott tájfajta – mondja dr. Drexler Dóra.  

A hazai alakor- és tönkekísérletek a Diversifoodon belül egy nemzetközi hálózathoz kapcsolódnak: Magyarország mellett az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Cipruson is futnak kutatások ugyanezekkel az ősgabona-tételekkel. Alapvetően nemesítési kérdésekkel, regionális fajtakísérletekkel foglalkoznak, amelyekben nem a globális terjesztést, hanem a helyi diverzitást és ökológiai fenntarthatóságot veszik figyelembe. Statisztikai módszereket dolgoznak ki a gazdáknál beállított egyszerűbb kísérletek feldolgozására, de foglalkoznak a termékpályákkal is, azaz a nemesítés és fajtakísérlet mellett az élelmiszerpiacra való bevezetést, forgalmazást is szem előtt tartják.

– Az eddigi munkánkra építve még elérhetőbbé, a döntéshozók számára még kézzelfoghatóbbá szeretnénk tenni a mezőgazdasági diverzitást. Ezek a tájfajták azért is érdekesek, mert a kenyérbúzához képest más beltartalmi értékkel rendelkeznek, ezért például az enyhébb ételallergiákra, emésztési problémákra kedvező hatással lehet a fogyasztásuk. Egyúttal a tájfajták termesztése a gazdálkodók önrendelkezését is erősíti – nem beszélve arról, hogy az évek során a kiinduló tájfajtatételekből az adott gazdasághoz illeszkedő, helyspecifikus populációk alakulnak ki, ezzel is segítve az adaptív, ökológiai gazdálkodást. A projektünk végső soron ezekre a mezőgazdasági, szakmapolitikai és élelmiszer-önrendelkezéssel kapcsolatos kérdésekre keres válaszokat – foglalja össze a Diversifood misszióját dr. Drexler Dóra.