Animáció – a határokat elmosó lingua franca
Elnyert összeg: 33 000 euró
Creative Europe
―
Amikor az ország egy emberként hatalmas ovációval ünnepelte Magyarország Európai Uniós csatlakozását, az ezzel megnyíló lehetőségeket kihasználva, ő már az irodájában gépelte az első uniós pályázatát, melyet meg is nyert. Azóta egyre gyűlnek a fiókjában a sikeres brüsszeli pályázatok, legutóbb 33 000 ezer euró támogatást sikerült megpályáznia az éppen 20. évadát ünneplő Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. Liszka Tamás, a Szimplafilm Kft. és a Budapest Film Zrt. filmeket rajongásig szerető és értő igazgatója kalauzolt el bennünket az animáció varázslatos világába.
―
A fesztivál idén ünnepli a 20. születésnapját, mely eddig már többször is élvezte az unió Kreatív Európa programja támogatását. Ezúttal mire pályáztak?
Az elnyert támogatás most két fesztivál évadra, a 2021-es és a 2022-es évre szól. Ahogyan tavaly, úgy idén novemberben is körülbelül 8-10 egész estés film és 200-300 rövidfilm kerül majd vászonra. Hálásak vagyunk az uniónak, hiszen nagyon nagy könnyebbség úgy fesztivált szervezni, hogy már a szervezés legelején tudjuk, mennyi pénzből gazdálkodhatunk. Az eltelt két évtized alatt számos művész pályafutását tudtunk végig követni a kezdeti szárnycsapásoktól egészen odáig, hogy elismert, sztárrendezőkké váltak. Az, hogy ebben nekünk is részünk volt, valami csodás érzés. Így fordulhat elő, hogy feltételesen már akkor is be tudunk válogatni alkotásokat, amikor azok adott esetben még csak a rajzasztalon léteznek, hiszen nyomon követjük, hogy melyik műhelyben mi készül, és a művész neve sokszor már garancia a minőségre. Az unió mindösszesen egy dolgot kér a támogatásért cserébe, hogy a fesztiválon kellő mértékben szerepeljenek a hazai munkákon kívül más uniós országokban készült filmek is. Mivel azonban az egész film műfaj itt született Európában, s az animáció művészeti ága is ezen a kontinensen honos, ezt a feladatot nem nehéz teljesíteni. Azt a kiapadhatatlan, vizuális szellemességet, ami a francia animációsok sajátja, vagy a németekre jellemző professzionális technikát, vagy azt a fajta fanyar humorú dramaturgiát, amit a skandináv szakemberek tudnak felmutatni, az unió elvárásától függetlenül is úgy érezzük, muszáj látnia a hazai közönségnek is.
Az Ön neve egybeforrt a filmekkel. Mikortól eredeztethető a filmek iránti rajongása?
Amióta az eszemet tudom, szeretem a rajzfilmeket, ahogyan a művészet és kultúraközvetítés missziója iránti vágyam is velem született indíttatás. Amikor aztán kinőttem a mesefilmekből, és fiatal felnőttként rácsodálkoztam az animáció világába, felismertem, hogy ez egy hatalmas, szinte kiaknázhatatlan kincsesbánya. A Cinema Paradiso című film hatására annyira beleszerettem a mozigépházak hangulatába, hogy éreztem, én ebben akarok létezni. E szenvedély mentén alakult meg először az irodalmi kávéházként működő Szimpla Kávézó, majd a Szimpla Kert, mely csak részben volt vendéglátó helység. A kertben emellett napi 2-3 művészfilmet vetítettünk az érdeklődőknek.
Innen egy véletlennek köszönhetően, de már csak egy ugrás volt az animációs filmfesztivál létrejötte.
Kezdetben, 2003 nyarán még a Millenáris parkjában kialakított szabadtéri mozinkban tartottuk a piknik szerű vetítéseket. Gyakran 100-150 néző is összegyűlt, hatalmas rajongótáborunk lett. A kezdő naivitásom lendületével besétáltam a Mokép videóforgalmazójához és onnan kölcsönöztem a filmeket, melyeket VHS-ről egy vörös téglafalra vetítettük. Imádták a nézőink, mert már akkor tudták, hogy egy mozi nem feltétlenül attól jó, hogy mennyire kárpitozottak az ülések és hogy hány literes popcornt adnak, hanem valami teljesen másról szól. Ugyanitt, a Millenárisban az egyik csarnokban volt egy kifutó kiállítás, s a tulajdonosoknak még nem volt ötlete, mit hozzanak a helyére. Nekünk volt: itt csináltuk meg az első animációs filmfesztiválunkat, mely annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, évenkénti rendezvénnyé duzzasztjuk. 2004-ben aztán átvittük a rendezvény helyszínét egy igazi moziba, az Uránia Filmszínházba. Olyan unikális, európai animációs filmeket gyűjtöttünk össze és vetítettünk le, amelyek egyébként nem kerültek volna se moziba, se tévébe Magyarországon.
Mi volt a fő üzenete, célja a fesztiválnak?
Abban az időben még élénken élt a köztudatban a hit, miszerint az animációs filmek egyet jelentenek a mesefilmekkel és a családi szórakoztató filmekkel. Én akkorra már megjártam a világ különböző filmfesztiváljait, és tudtam, ezek a filmek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Elképesztően gazdag műfajt foglal magába az animáció, a történelmi drámáktól kezdve az animált dokumentumfilmeken át, számtalan műfaj létezik benne, ami egyébként az élő szereplős filmek halmazában is megtalálható. Szerettük volna, ha ezeket is megismeri a magyar közönség, főként ezért hoztuk létre a fesztivált. Az animáció szerepe azonban ennél jóval messzebbre mutat. Egy olyan műfaj, egy igazi lingua franca, mely lebontja a határokat, ami a zenéhez hasonlóan nem szorul különösebb értelmezésre, fordításra. Ha valami, hát ez közel tudja hozni mondjuk a stockholmi, madridi, rigai, dublini és a budapesti közönséget.
Az, hogy bekerültek a nemzetközi vérkeringésbe pusztán a pályázatoknak köszönhető?
A Szimplafilm legtöbbször az animációs filmfesztivál révén tudott az európai térben létezni, de abban, hogy ma már a mozis és filmforgalmazó szakmában otthonosan mozgunk, más lehetőségek is segítettek. Hosszú éveken keresztül forgalmaztunk olyan művészfilmeket, melyekkel mások, ilyen vagy olyan okok miatt nem foglalkoztak. S bár a piaci szereplők nem láttak bennük fantáziát, az unió meg azt gondolta, hogy ha valaminek van értelme, az ez, ezért gyakran kaptunk a filmjeink forgalmazására is támogatást. Egyik évben arra is volt lehetőségem, hogy a brüsszeli pályázati elbíráló zsűriben részt vegyek, igy testközelből megismerhettem a működés logikáját. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, mennyire objektíven és szakmai alapon döntenek a bírák. Emellett a Berlinalén, Cannes-ban és más nagy filmfesztiválon, filmvásáron az olyan kisebb, induló cégeknek is teremt az EU bemutatkozási lehetőséget, akik a nagyobbakhoz képest jóval szerényebb büdzsével gazdálkodnak – így jutottunk ki mi is több alkalommal. Emellett a Cartoon Media is sokakat beköt az európai filmes vérkeringésbe, melyet ugyancsak támogat az unió. Ez a szervezet a koprodukciós, európai, animációs filmek gyártást készíti elő, s olyan rendezvényeket hív életre, ahol producerek és alkotók tudnak egymással találkozni, beszélgetni, és legfőképpen bemutathatják filmterveiket.
Filmbe illő a szakmai élete, ilyenről álmodott gyermekként a Vízipókot nézve?
A legszebb gyerekkori fantáziámat is túlszárnyalta a való élet. Azon szerencsések közé tartozom, akik eljutottak odáig, hogy azzal foglalkozhatnak, ami a mindenük. Voltak hangok az én fiatalkori éveimben is, amelyek azt sugallták, észszerűbb lenne jogásznak vagy közgazdásznak mennem, ne vállalkozzak olyan nehéz és sokszor kiszámíthatatlan pályafutásra, mint amellyel a filmezés vagy a képzőművészeti szakma jár. Szerencsére nem hallgattam ezekre, mert akkor ma valaki egészen más lennék, és nem biztos, hogy úgy tudtam volna kiteljesedni, ahogyan ezt az utat járva tudok.