Szolga helyett barát

Galagonyát és Lillát rendszeresen meg szokták keresni az erdők és mezők kisebb-nagyobb lakói, hogy tanácsot kérjenek tőlük. A probléma legtöbbször az emberekkel való együttélés: féltik lakóhelyüket, táplálékukat, kicsinyeiket és fajuk fennmaradását. Ez alkalommal azonban Lillát és Galagonyát egy városbeli lakos kereste fel, aki úgy tűnt, nem igazán boldogul a természettel.

Tatóka a közeli város egyik legismertebb alakja volt. Hatalmas szántóföldek közepén éldegélt egy tanyán, traktorok, különböző jószágok és csengő kacagású gyerekek, meg felesége, a pirospozsgás Gerlice mellett. Terményei ott voltak minden család asztalán, és minden aratáskor több teherautónyi búza és kukorica hagyta el birodalmát, hogy a közeli malomban lisztté és darává változzon. Ezúttal azonban mintha messzire tűnt volna Tatóka derűje.

– Galagonya, Lilla, nagy bajban vagyok, segítsetek! – mondta kezét tördelve, és kivezette őket egy hatalmas, gazokkal tűzdelt, kopár parcellára, ahol épp csak egy-két kisült kukoricapalánta kókadozott. – Már második éve, hogy a legnagyobb parcellám nem terem! A növények már csemetekorukban kipusztulnak, kiszáradnak, elhervadnak. Hatalmas károk érnek, és nem tudom, mit tegyek. Nem használ a trágya, nem használ az öntözés…

Galagonya szakértően szemügyre vette a területet. Futott egy kört, majd orrát a földhöz szorítva szimatolni kezdett, végül ásott egy-két középmély gödröt. Végül földes orral, fekete mancsokkal, mindentudó képpel tért vissza hozzájuk.

– Tatóka, mit termesztettél ezen a földön?

A gazda tétován felelt.

– Kukoricát.

– Azon kívül?

– Hát… kukoricát?

– És még?

– Kukoricát.

Tatóka itt már fülig vörös volt, Galagonya szörnyen rosszalló képet vágott, Lilla pedig semmit sem értett.

– Mondjátok már el, mi a baj a kukoricával!

– Nem a kukoricával van baj, hanem általában azzal, ha egy földterületen hosszú évekig csak egyfajta növényt termesztenek

– mondta az eb komolyan. – A változatosság és pihentetés hiánya előbb vagy utóbb teljesen kizsigereli a földet, kimeríti, ahogy mondani szokták. Elfogynak belőle azok az értékes tápanyagok, melyek a növényeket éltetik, a szerkezete is átalakul és alkalmatlanná válik a növénytermesztésre. Ezzel a kukoricás parcellával pontosan ez történt.

– De hát ez a legnagyobb terület, és a kukoricát viszik a legszívesebben! – fakadt ki a gazda. – Mit tehetnék Galagonya?

– Most a legkisebb gondod a termelés! Ha szeretnéd megmenteni a földed, hogy még az unokáid is művelhessék, komolyan kell venned a tanácsaimat! Először is, egy évet pihentesd a földedet. Utána alakíts ki vetésforgót: tervezd meg, milyen növényeket fogsz ültetni milyen sorrendben! Legyenek leveles, gyökeres, hüvelyes zöldségek, változatos fajták minden évben. Ezeknek más és más anyagokra lesz szükségük a növekedéshez, és lebomlásukkal más és más értékes anyagokat juttatnak a talajba, tehát nem egysíkúan zsigereled ki a földet. Gazdálkodj bölcsen Tatóka, és ne aggódj a vásárlók miatt; hidd el, az egész város örülni fog a változatos zöldségeknek és gyümölcsöknek!

Tatóka komolyan bólintott.

– Megfogadom a tanácsaidat és nem fogok annyit aggódni a bevétel miatt! Gondolnom kell a földemre és a jövőnkre is.

Galagonya megcsóválta a farkát.

– Helyes! Meglátod, könnyebb jóban lenni a természettel, ha a szolgád helyett barátoddá teszed!