Valami bűzlik

Lilláék iskolabuszában két jó dolog volt. Szép sárga volt, és gurult. Öreg járgány lévén bármerre is ment, fekete füstcsíkot húzott maga után, s néha nagyokat nyögött a kanyarokban. Mégis, az iskola diákjai egészen addig vígan utaztak vele, míg egy nap Marci rosszul nem lett.

 

Az osztályban mindenki megszokta, hogy Marci néha előkap egy kis, L-alakú tárgyat, majd gyorsan mélyeket lélegez bele. Ez leggyakrabban olyankor fordult elő, ha tesiórán túl sokat futkározott, hempergett a poros szőnyegeken, vagy beköszöntött a tavasz, s megindult a pollenek kegyetlen támadása. Ilyenkor gyakran rátört a fulladás.  Marci asztmás volt, és sajnos sokminden kiválthatta nála azt a szörnyű, száraz köhögést, aminek gyakran egyetlen ellenszere volt: a pipa.  Ám nem olyan, mint amilyet az idős bácsik és a mesebeli boszorkák szörtyögtetnek! Ez a kis szerkezet olyan gyógyszert tartalmazott, ami megnyugtatta a ziháló tüdőt, s megkönnyítette a légzést. Csak egy szippantás, s a görcsös köhögés mintha nem is lett volna. Nem csoda, hogy a kisfiú soha egy lépést sem tett a kis szerkezet nélkül. 

Kivéve aznap, azon a csípős októberi reggelen, mikor az iskolabusz dugóba került. A vén négykerekű harákolva szenvedett a sorban, körülötte a többi autó, mint szardíniák a dobozban. A gyerekek türelmesen vártak, Lilla rosszkedvűen nyomta orrát az ablaküvegnek. A város közepén jártak, mindenütt poros, szürke, füstös reggel volt. Mintha az autók által okádott szürkeség a házfalaktól kezdve az égen át mindent megfestett volna. Szürke, nyúlós, büdös hétfő reggel… büdös?

− Mi lehet ez a szag? – gondolkozott a kislány fennhangon. Ám a mellette ülő Marci nem válaszolhatott, ugyanis szörnyű köhögés tört rá. Elvörösödött, egész teste rázkódott… Sajnos már mindannyian ismerték ezt a száraz, gyötrő, fulladós köhögést.

− Hol a pipád, Marci? – kérdezte a kislány. A fiú kétségbeesetten csóválta a fejét, miközben kapkodva kutatott hátizsákjában.  Lilla segített, de közösen sem találták… a helyzet kezdett kétségbeejtő lenni.  A büdös pedig egyre csak erősödött… Lilla hirtelen rájött, mi ez a szörnyű szag. Kipufogógáz. De a busz belsejében? Hiszen csukva vannak az ablakok!

Ekkor már az egyik tanító néni is Marci mellett termett. A tesitanár volt, Ibolya néni, aki pontosan tudta, hogyan kell ilyenkor megnyugtatni a kisfiút, hogy újra szabadon kapjon levegőt. Félülő helyzetbe támogatta, majd megmutatatta hogyan fújja ki a levegőt nyugodtan. Lilla nagyon megijedt, de szerencsére egy-két perc alatt elmúlt az asztmaroham. Kinyitották az ablakot is, ahol a bentinél kevésbé büdös, de korántsem tiszta levegő hömpölygött be a busz belsejébe. Akkor Ibolya néni Lillához fordult:

− Mikor kezdődött a roham?

A kislány őszintén felelt: rögtön azután, hogy megérezték a büdös kipufogószagot, Marci köhögni kezdett.  De azt, hogy hogyan került a buszba a kipufogógáz, egyik gyerek sem tudta.  Ibolya néni arca azonban ijesztően komor lett.

− Az ilyen öreg buszok szörnyen veszélyesek! Biztos a csuklóban lesz a hiba, ha elöregedett a gumi, könnyen beszivároghat az apró kis repedéseken át a kipufogógáz. De ne féljetek, szólunk a Levegő Munkacsoportnak, majd ők segítenek!

Valami bűzlik

A gyerekek kérdőn pillantottak egymásra. Levegő Munkacsoport?

− Ez a szervezet évek óta küzd a tiszta, jó városi levegőért. Rengeteget tesznek azért, hogy az emberek felfigyeljenek a légszennyezés veszélyeire, s tudatosan tegyenek ellenük. Az egyik ilyen lehetőség, hogy jelented, ha füstölgő buszt látsz. Talán ők tudják, mit tehetünk ezzel az öreg iskolabusszal! – magyarázta Ibolya néni.

A gyerekek nagyon lelkesek lettek. Marci ragaszkodott hozzá, hogy a tanító néni levele mellé ő maga is írjon egy személyes beszámolót, milyen szörnyű is asztmásként egy füstös buszon utazni. Lilla életőrzői-kötelességének érezte, hogy pár sort ő maga is odabiggyesszen a végére: nem csak az asztmások, de minden ember számára káros az a rengeteg benzingőz, amit a dugókban a vén, régóta használt buszok okádnak. Mikor bedobták a postaládába a vaskos borítékot, nem is sejtették, hogy pár hét múlva gyalog kell iskolába menniük. Ugyanis a vén, sárga, büdös iskolabuszt elvitték megjavítani.

A következő hónapban Lilla és Marci elé egy sokkal szebb, sokkal csendesebb, alig pöfögő, tiszta busz gördült, hogy elvigye őket az iskolába. A kislány boldogan figyelte, hogy kis barátja remekül van, az orrfacsaró benzingőz többé nem bántja őket.  Azontúl akárhányszor föllépett a sárga járműre, hálával gondolt a Levegő Munkacsoport hőseire.          

˄