NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Budapest
A történet hangban
A történet mesében
Történetek
LFZE Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
MTA CSFK Csillagászati Intézet
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar
Magyar Turisztikai Ügynökség
Szegedi Közlekedési Kft
Legyünk újra sasbarát ország!
Az MME több mint negyven éve küzd a nagymadarak védelméért
LIFE

Alapvető tévedésnek esett áldozatul az utóbbi években egyik legnagyobb, legértékesebb ragadozó madarunk, a parlagi sas. A mérgezéses esetek visszaszorítására, megelőzésére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) több mint 1,5 millió euró brüsszeli támogatást nyert, így van remény, hogy néhány éven belül helyreáll az ősi rend.

 

Egy elárvult sasfióka, Kelemen sorsát figyelte a fél ország 2015 májusában, amikor a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság önkéntesei megtalálták egy elhagyott fészekben. Szülei valószínűleg elpusztultak, így még ki sem bújt a tojásból, máris árva lett. Szerencsére éppen akadt egy régóta megfigyelt, terméketlen pótszülő saspár a Jászságban, akikhez áthelyezték az MME munkatársai, és akik befogadták. Kelemen élete azóta is a nyilvánosság előtt zajlik: fészkében kamera figyeli és már műholdas jeladót is kapott, hogy kirepülése után is követhessék a sorsát. Mi tagadás, Kelemennek mázlija volt. Ha nincs az MME HELICON névre keresztelt sasvédelmi programja, biztosan elpusztul.

Magyar Madártani és Természetvédelmi EgyesületMesterségesen keltetett parlagi sas fióka. Fotó: Czimball Gyula, MME

Az MME több mint negyven éve küzd a parlagi sasok védelméért, ebben számos hazai és külföldi szervezet támogatta kisebb-nagyobb projektek részeként, a legutóbbi két, az Európai Unió LIFE Nature programja által is támogatásra ítélt projekt azonban mind közül kiemelkedik. Először 2002 és 2005 között kapott az egyesület 386.273 eurót sasvédelmi programjához, 2012-ben pedig ennél is komolyabb támogatást (1.606.198 euró) nyert 2016 végéig jelenleg is futó projektjéhez, amelyben nyolc partnerszervezettel működik közre. Utóbbi célja a sasbarát Magyarország megteremtése és az illegális mérgezéses esetek visszaszorítása.

Ki hinné ugyanis, hogy egész Európában éppen nálunk pusztult el a legtöbb sas mérgezés miatt? Az orvvadászok, a felelőtlen gazdálkodók és háziállattartók a tettesek, ráadásul úgy, hogy a nálunk fészkelő 150 költőpár önmagában kiteszi az Európai Unió parlagisas-állományának kétharmadát. A parlagi sas eszmei értéke egymillió forint, az egész világon nincs már belőle tízezer pár, világszerte veszélyeztetett, fokozottan védett. Szárnyfesztávolsága meghaladhatja a két métert.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
A mérgezések oka többnyire tudatlanság. Fotó: Horváth Márton, MME

A mérgezések oka többnyire tudatlanság, alapvető félreértés, ezért Dr. Halmos Gergő, az MME igazgatója szerint a projekt fő feladata az esetek felderítése mellett az ismeretterjesztés. – A mérgezések hátterében leggyakrabban az a tévhit áll, hogy az apróvad-, háziállat-, vagy halgazdálkodást csak ragadozómentes környezetben lehet jól végezni, és ehhez a leghatékonyabb eszköz a méreg. Holott mind a gazdálkodásra, mind a vadászható ragadozófajok (rókák és varjúfélék) gyérítésére vannak hatékony és sasbarát módszerek is. Ha ezzel szemben mégis a mérgezéses bűncselekmények elkövetése mellett dönt egy felelőtlen gazdálkodó, azzal nem csak börtönbüntetést kockáztat, de a sasok fennmaradását, és akár emberek életet is veszélyeztetheti – magyarázza az MME igazgatója.

<
>

Deák Gábor és Horváth Márton fotói, MME

A direkt uniós támogatásnak köszönhetően az MME vezetésével számos akciót szerveznek a tévhitek eloszlatásáért, a sasbarát Magyarország megteremtéséért. A projekt honlapján (parlagisas.hu) már most is bárki nyomon követheti a megfigyelt sasokat. 2015 év elején megnyitotta kapuit a jászsági „Sasközpont”, ahol parlagisas-védelmi kiállítás, előadóterem, tanösvények és szálláslehetőség várja az érdeklődőket. A partner nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata és az MME munkatársai, önkéntesei az eddiginél is fokozottabban ellenőrzik az ismert parlagi sas területeket, és a veszélyeztetett fészkeket is figyelik. Biztonságosnak ítélt helyekre mesterséges fészkeket helyeznek ki. A projekt résztvevői a Nemzeti Nyomozó Iroda koordinálásában azon is dolgoznak, hogy mérgezéses eset ne maradjon felelősségre vonás nélkül.

Így ha minden jól megy, 2017-ben „Kelemen” talán már egy sasbarátabb Magyarországon kereshet magának párt és költőhelyet, és akár 30 évig is háborítatlanul élhet.

Horizon 2020
Fenntartható környezethasználat
A szennyvíziszap égetése és zöld energiaként való további hasznosítása
BioFive Zrt.
Budapest / Eger / Szentgyörgyvölgy
LIFE
A szárazgyepek védelmében
Természetvédelem, -megőrzés és -helyreállítás kilenc közép-magyarországi területen
Duna-Ipoly Nemzeti Park – Gödöllő
Gödöllő
Horizon 2020
Fókuszban a felszín alatti vizek
Európai szintű hidrogeológiai tudástár kialakítása
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar
Miskolc
LIFE
A Biodiverzitás Fővárosa
Uniós törekvés az önkormányzatok környezetvédelmi szemléletformálására
Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.
Siófok
Fel kell készülni az extrém végletekre
A katasztrófavédelmi főigazgatóság kockázatelemzési módszere
SEERISK
Budapest
LIFE
Közösen a parlagi sasért
PannonEagle LIFE: az egész térségre kiterjesztve folytatódik a ragadozómadár-védelmi projekt
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Budapest-Kiskunság-Hortobágy

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat