NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
A fészektolvajok

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Veszélyes pihenőhely
Hát a fákra ki vigyáz?
A sasok legjobb barátja
A troli visszatér
A fészektolvajok

Egy reggel különös vendég érkezett Lilla ablakához. A kislány elsőre azt hitte a sűrű, kétségbeesett kopogtatásra, hogy kedves szalakótája tért vissza egy kis látogatásra. De ahogy odasietett, látta, valaki más nyújtogatja a nyakát türelmetlenül a párkányon. Egy, a csőrétől farkáig szénfekete varjú volt az.

− Halihó! – nyitotta ki óvatosan az ablakszárnyakat.

− Lilla, az Életőrző? Varjú Vendel vagyok! Fel akarok jelenteni egy fészektolvajt! – károgta felháborodottan.  – Egy fészektolvajt!

A kislány csak hebegni tudott. Ő nem tudta, hogy életőrzőként rendőri feladatai is lesznek.

− Milyen fészektolvaj? Valaki ellopta az otthonodat?

− El bizony! Mire visszatértünk kedves, drága feleségemmel, már ott voltak a piszkok! Az egész pereputty! Vérlázító! Szegény Vilmám már azt fontolgatta, gyászba vedlik…

Még ennél is gyászosabb öltözetbe? A panaszkodó varjúnál feketébbet Lilla el sem tudott képzelni. Úgy sejtette, komoly a baj.

− Ha tudok, segítek nektek… bár még nem volt dolgom fészektolvajokkal – szólt Lilla kissé bátortalanul. A varjú elégedettnek tűnt.

− Helyes-helyes! Siessünk is! Tegyük ki azt az otthonfoglaló tollkupacot!

Miközben Lilla kisietett az utca végén húzódó rétre, követve a felháborodott varjú útmutatását, végig azon járt az esze, hogy kik lehetnek a fészekfoglalók. Kinek kellhet egy varjúpár fészke? Kakukkfiókának? De hát akkor csak egy kiskakukk és nem egy „egész pereputty” foglalná el a fészket. Kikre panaszkodhat a varjúpapa?

Amint megérkezett a fészeknek otthont adó fához, meg is kapta a választ. Éktelen veszekedés hangjai hallatszottak, károgás és vijjogás zajai csaptak össze, és kitépett, kékesszürke és fekete tollpihék szálldostak a levegőben. Varjú Vendel egy percet sem tétovázott, kettőt csapott erős, fekete szárnyaival, és már fent is volt a fészeknél, a csata színhelyén.

A kislány összeszedte minden életőrzői méltóságát, és felkiabált a csatázókhoz.

− Gyertek le azonnal! Majd én rendet teszek, eldöntjük, kinek van igaza!

Lám-lám, az Életőrzőnek valóban szava s döntőbírói szerepe van a szárnyasok és négylábúak között is. A csetepaté csakhamar abbamaradt, a viseltes tollruhájú résztvevők leszálltak a kislányhoz.

Lilla a kékes színű pihéknél már kezdte sejteni, de amint megérkeztek a küzdő felek, meg is bizonyosodott róla: a fészekbitorló egy kék vércse pár. Ők azonban egész másképp gondolták a dolgot. A kis, kék tollazatú vércsehím (a tojó tollai barnásak voltak) meg sem várta a kislány kérdését, már rá is kezdett.

− Kedves Életőrző! Mi nem vagyunk tolvajok, kikérem magunknak! Találtunk egy elhagyott varjúfészket, és épp ideálisnak tűnt ahhoz, hogy kikölthessük a kicsinyeinket.

Ezt már Varjú Vilma, Vendel tűzrőlpattant felesége sem hagyhatta hang nélkül.

− Hát persze, mások fészkére pályáznak, mert annyi fáradtságot sem vesznek, hogy maguknak építsenek egyet! Ki hallott már ilyet?

A kék vércse lesajnáló pillantást vetett rá.

− Mi legalább nem halásszuk ki a szemetesből a kenyérhéjakat.

Ez volt az a pont, ahol akár vérre is mehetett volna a vita. Szerencsére Lillának eszébe jutott, mit is olvasgatott a madárhatározójában a kék vércsékről.

− Ezen kár veszekedni! – tárta szét a kezeit. – A vércsék más módon fészkelnek, mint a varjak. Valóban elhagyott fészkekben költenek, de hát nem tudhatták, hogy ti még visszatértek a tietekre. Nem hibáztathatjátok őket!

− Főleg úgy – folytatta a vércsemenyecske −, hogy egyre kevesebben vagyunk! Fogy az életterünk, és ahogy ti, varjak kevesebben lesztek, úgy lesz kevesebb költőhelyünk is. Szükségünk van rátok, az elhagyott fészkekre! Nem hagyhattok minket magunkra!

Lilla izgatottan fülelt, s közben azon töprengett, hogy mit is hallott még a vércsékről… persze, Galagonya mesélt róluk. Vércsementés, a madarak jeladóval történő ellátása, mesterséges fészkek kihelyezése… mesterséges fészkek? Itt a megoldás! A tökéletes megoldás!

A fészektolvajok

− Mindenki nyugodjon meg! – szólt az ötlettől lelkesülten. – Kedves varjak, megtarthatjátok a fészketeket!

Vendel és Vilma megnyugodva sóhajtottak fel, mindeközben a vércsék szomorúan horgasztották le fejüket. Lilla most hozzájuk fordult.

− De nektek sem kell aggódnotok! Az Életőrzők régóta tesznek ki mesterséges vércsefészkeket. Olyan, mint egy kedves kis faházikó. Ez lesz a ti saját otthonotok, és senkivel sem kell majd versengenetek érte. Ráadásul arra a fára tesszük, amelyikre szeretnétek! Ti döntötök a helyről!

A vércsék boldogan vijjogtak és repkedtek a levegőben, a varjak elégedetten károgtak, és végtelenül büszkék voltak az igazságszolgáltatásra, Lilla pedig arra gondolt, milyen szerencse, hogy van, aki vigyázzon a kék vércsére. Aztán kicsit elszomorodott. Egyre több olyan madárfajjal ismerkedik meg, akiket a kipusztulás fenyeget. Vajon sikerülhet megmenteniük őket? 

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat