NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Az élő holtág

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Veszélyes pihenőhely
Hát a fákra ki vigyáz?
A sasok legjobb barátja
A troli visszatér
Búvárlabdacs bevetésen
Mert énekelni jó
Amit nem szabad elfelejteni
Az élő holtág

Bence bácsi, az erdész, ritkán dicsekedett vele, hogy nemcsak remek vadász, de szenvedélyes horgász is. Kedvenc pecázó helye az Ó-Dráva volt.

− Miért Ó? − kérdezte Lilla, miközben elszántan botladozott sárga gumicsizmájában a part menti bozótosban. Őt sem lehetett kihagyni egy ilyen kalandból, főleg, hogy még sosem volt horgászaton.

− Azért − dörmögte hosszú, kusza bajusza alatt, − mert ez a régi Drávának egy leválasztott holtága. Sok-sok éve vágták le a folyó szabályozásakor.

Lilla fejében a fogaskerekek újabbat zökkentek, miközben a kisvödörrel és a halfogásra szánt hálóval követte nagybátyját árkon-bokron-gizen és gazon át.

− Mi az a holtág?

Bence bácsinak nagy türelme volt erdőkhöz, vadakhoz, a horgászathoz és a gyerekekhez.

− A holtág, ahogyan az imént mondtam, a folyó egy ága vagy kanyarulata, amely vagy természetes úton, a hordaléktorlaszok miatt, vagy mesterséges úton, a folyószabályozás során került leválasztásra. Ezekben az állóvizekben (hiszen a holtág gyakorlatilag egy álló vizű tavacska) sokszor nincsen utánpótlás, ezért az évek során kiszáradás lesz a sorsuk. Máskor a folyó egy-egy áradása feltölti a holtágat is, így biztosítva az élet megmaradását.

− Azt hittem − folytatta a kislány, − hogy az ilyen vizekben nem is lehet már élet. Hiszen ezt jelenti a neve is, nem? Holt-ág.

Bence bácsi dörmögősen nevetett.

− Ha nem lenne élet benne, szerinted mit keresnénk erre? Tudod, kicsi lány, ezekben a holtágakban sok-sok hal talál otthonra. Ideális hely az ikrázásra, halbölcsődének is mondhatnánk. No és persze ideális hely a magunkfajta horgászoknak is.

Lilla nem volt annyira biztos benne, hogy a gyakran látogatott pecázóhelyek ideálisak lennének a halak számára, Bence bácsi azonban nagyon elégedetten kezdte lepakolni a horgászfelszerelést egy kicsi, víz melletti tisztásra. Neki tényleg tökéletes horgászhely volt az Ó-Dráva.

Amíg felállítgatta a botokat és elrendezte a vedrek és csalik sokaságát, Lilla is felfedezőútra indult. Csodaszép helyen voltak, susogó lombú fák alatt, árnyak rejtekén, kicsit távolabb pedig kezdődött a holtágba nyúló homokos partszakasz. Itt gázolt bele a sekélyesbe, hogy vödrével és hálójával halacskák után kutasson.

Tűzött a nap, nyári meleg volt. Valahol a közelben gólyák kelepeltek, a zöldes-barnás vízben rákok, apró, síkos testű halak cikáztak. Lilla azonban hasztalan próbálta kifogni őket; a kis, barnás csöppségek folyton-folyvást meglógtak előle. Lassan-lassan unni kezdte az eredménytelen kotorászást, és egyre kedvetlenebbül rázogatta ki hálójából a hínárfoszlányokat és békalencse darabkákat. Ám még mielőtt feladta volna, fénylő pontra lett figyelmes nem is olyan messze.

A többinél jóval nagyobb, szépséges, csillogó pikkelyű halacska vergődött a homokos, sekély vízben. Úszói pirosas színben pompáztak, szeme pedig egészen vörös volt, akár egy ékkő; mintha nem is a látást, csupán a széplést szolgálná. Lillában feléledt a vadászösztön, pontosabban halászösztön, és egy pillanattal később már a hálójában is volt a halacska.

A fény felé fordítva még szebb volt, pikkelyei vakítóan szikráztak, hűvös, selymes teste két tenyerében éppen elfért. Sokáig azonban nem gyönyörködhetett benne, ugyan is a hal hangtalanul, számára mégis jól érthetően kiáltozott.

− Eressz el! Engedj vissza kérlek! Megfulladok idekint!

A kislányt rémület öntötte el.

Az élő holtág

−Kedves halacska, ne haragudj! − mondta, és futott befelé, a holtág egyre mélyülő vizébe. Ott, ahol már térdét csapdosták és csizmájába kúsztak a hűvös hullámok, a vízbe merítette a hálót. Zsákmánya boldogan úszott ki a csapdából, s azonnal eltűnt a zöldszínű mélyben.

−Várj! −szólt Lilla csalódottan. −Ne menj el csak úgy! Nem akartalak bántani... bocsáss meg! Legalább a neved áruld el, hogy megnézhesselek a halhatározómban!

S lám, csodák csodája, egy-két perc múltán megmozdult a vízfelszín, és hullámfodrok közepette feltűnt a piros szemű, csillogó halacska.

−Jól van, nem kell rögtön megsértődni! − mondta kedvesen. − Képzelheted, hogy megijedtem! De elárulom a nevemet: Bodorka vagyok. Te pedig minden bizonnyal életőrző vagy, másként nem is beszélgethetnénk.

Lilla boldog nevetéssel csapta össze kezeit.

−Kedves Bodorka, köszönöm, hogy visszajöttél! Életőrző vagyok, Galagonya barátja, és a természet barátja... Bence bácsit kísértem el horgászni, és annyira szerettelek volna megnézni közelebbről! Tényleg ne haragudj rám!

−Nem haragszom − válaszolta Bodorka, − de szerencséd van, hogy engem fogtál ki! Mi, bodorkák nem vagyunk veszélyeztetett faj, de ha véletlenül egy szivárványos öklét vagy vágócsíkot fogtál volna ki, nagy kárt is okozhattál volna. Itt az Ó-Drávában egyre több a védett halfaj, ám sajnos az utóbbi időben nem annyira kellemes itt lakni.

−Miért? − kérdeze a kislány gondterhelten. − A horgászok miatt?

− Ugyan, a horgászat a legkisebb gondunk! Látod, te is visszaengedtél a vízbe. Sokkal nagyobb baj az, hogy a meleg idő miatt a holtágban egyre kevesebb víz van, és sajnos a környezetszennyezés, no meg a rossz vízgazdálkodás miatt egyre szűkül az élőhelyünk. Látod, nem véletlenül találtál rám, olyan iszapos már a víz, hogy egészen eltévedtem benne, így kerültem a sekélyesbe.

Lilla elszomorodott. Kívülről nem is látszik, hogy ennyi nehézséggel küzdenek az Ó-Dráva lakói .

−Az életőrzők nem tesznek semmit?

Bodorka felvidámodott.

−De, és épp ebben van a reménységünk! Miután megtudták, milyen gondjaink vannak, nagy munkába kezdtek. Gátakat építenek, hogy több víz maradjon a holtágban, fákat telepítenek, hogy a környező ártéri erdőkbe egyre több védett madár költözzön vissza. A minap láttam, hogy két feketególya is fészket rakott erre. Visszajönnek a vidrák és a hódok, és persze barátaim, a csíkok és öklék. Tudom, hogy nemsokára ismét sok víz lesz a holtágunkban, és visszatér ide az élet!

A kislány megnyugodott; ahol szükség van rá, az életőrzők munkához látnak. Büszkeség öntötte el a szívét, és elhatározta, hogy ha kicsibe is, de segít Bodorkának.

−Bodorka, nagyon örülök, hogy találkoztunk! Most vissza kell mennem Bence bácsihoz, mert már biztosan aggódik értem. Adok egy jó tanácsot; feljebb, annál a fekete nyárfánál horgászik, szólj a barátaidnak, és kerüljétek el azt a helyet ma délután. Nem szeretném, ha bajotok esne!

A halacska hálásan csapott egyet az uszonyával.

−Ez nagyon kedves tőled, életőrző kislány, köszönöm! Vigyázni fogunk!

Ezzel búcsút intett, és el is tűnt a barnás-zöldes hullámok között.

Lilla pedig boldog szívvel ment vissza Bence bácsihoz, aki eleinte derűsen, majd kicsit morcosan várakozott a kapásra. Hiába, azon a délutánon minden halacska messzire elkerülte a horgokat.

 

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat