NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Dr. Rozmaring és Pimpiling

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Dr. Rozmaring és Pimpiling

Kórházba kerülni nem valami szerencsés, leginkább szörnyűséges, borzadványos, lehangoló, s mindenképpen szerencsétlen dolog. Lilla legalábbis így élte meg azt, hogy azok miatt a fránya mandulák miatt egy teljes napra be kellett feküdnie. A fránya mandulák voltak szívesek megduzzadni, nagyon fájni, s annyira begyulladni, hogy a doktor bácsi nem mondhatott egyebet: műtét mindenáron. Lilla pedig most, immár mandulátlanul, szerencsésen átevickélve a műtét nehézségein, szomorúan pislogott bele a kórterem hűvösébe.
Délután, csak addig kell kibírni. Délután már hazaengedik, megérkezik az anyukája, aki reggel is puszival köszöntötte, s hazaviszi. Otthon aztán ehet fagyit dobozszámra, csökkenti a gyulladást, orvosi utasítás! A kislány ezzel vigasztalgatta magát, miközben próbált nem gondolni lüktetve sajgó torkára. Bizalmatlanul figyelte, ahogy egy fehér köpenyes doktor néni ágyszomszédjához, a szintén mandulaműtéten túlesett Mirihez sétál. Rajtuk kívül még két kis sápadt, meggyötört arc bámészkodott félénken. A doktor néni elment, a percek lassan teltek. Lilla aludni próbált, de nagyon fájt a torka, az olvasás sem ringatta el, csak nézelődött tompán, fásultan…
Ekkor azonban énekszó zendült a kórterem ajtaja előtt. Lilla felkapta a fejét; mi lehet ez? Kétségtelen, nevetés, zene, csörgők, fütyülés… Egy pillanattal később pedig láthatóvá is vált a csinnadratta forrása. Két, fehér köpenybe bújt, ám mégsem doktornak tűnő alak lépett be a terembe. Nem… a doktoroknak nincs nagy, piros krumpliorruk, sem pedig mókás sapkájuk, színes sáljuk… ők biztosan nem orvosok.
− Megjöttünk, megjöttünk! Kézcsókok kisasszonyok, vizsgálat következik! – rikkantotta egyikőjük, a magas, szakállas, nevetős szemű bácsi. – A nevem dr. Rozmaring, ő pedig itt a társam – mutatott a mellette hajlongó copfos, piros orrú hölgyre−, dr. Pimpiling. Mi vagyunk a bohócdoktorok!
Pimpiling megpengette a kezében lévő mandolint, ami leginkább egy pici gitárra hasonlított. Lilla felült az ágyban. Bohócdoktorok! Micsoda vizsgálat lesz ebből! A többi gyerek is fészkelődni kezdett.
− Csókolom, csókolom! – kacsázott oda Lilla ágyához dr. Rozmaring. – Szuszogóvizsgálat következik! Meghallgatjuk, milyen remekül hörpölsz levegőt, rendben?
Lilla picit félve bólintott, nem sok jó tapasztalata volt a vizsgálatokkal. Aztán hirtelen elnevette magát. Ugyanis dr. Rozmaring, köpenye zsebébe túrva egy műanyag tölcsért kapott elő, amivel igencsak bajos a szuszogóviszgálat.
− Áhá, szóval kegyed kinevet! Nem jó az eszköz? Nem?
Lilla nevetve csóválta a fejét. Rozmaring megértően bólintott, majd elővett egy  habverőt.
Most már az egész kórterem kacagott.  Rozmaring doktor értetlenül pislogott körbe.
− Még mindig nem jó?
− A habverő nem erre való! – mondták a lányok. Dr. Pimpiling gyorsan kollegája segítségére sietett, és a kezébe nyomott egy fonendoszkópot. A bohócdoktor arca felderült.
− Ez jó lesz? – kérdezte diadalmasan felmutatva. A gyerekek kórusban helyeseltek. Rozmaring feltűrte köpenye ujját, majd fülébe akasztotta a fonendoszkópot és Lillához fordult.
− Sóhajts mélyeket!
Lilla engedelmesen beszívta a levegőt, ám ahelyett, hogy Rozmaring az ő légvételeit hallgatta volna, rátapasztotta a fonendoszkóp tappancsát a párna pufók tollhasára, majd komolykodva fülelni kezdett. Hirtelen kikerekedtek szemei, arcára rémület ült ki.
− Nem lélegzik! – kiáltotta kétségbeesetten. Lilla ekkor már visítva nevetett, és a többi lány is szerteszét gurult a kacagástól. A bohócdoktor társához fordult.
− Kérem a sürgősségi buborékokat!

Dr. Rozmaring és Pimpiling


Ezzel Pimpiling előkapott egy óriási buborékfújót és megtöltötte szappanbuborékokkal az egész kórtermet. A gyerekek tapsolva-nevetve kergették a tűnékeny léglabdákat.
Hihetetlennek tűnt, de Lilla a bohócokat figyelve el is felejtkezett a szörnyű torokfájásról. Hogy mije fájt? A hasa, hála a fékezhetetlen nevetésnek. Miközben levegő után kapkodott, a szeme sarkából észrevette, hogy az anyukája az ajtóban integet. Nemsokára hazamehet! Rozmarig és Pimpiling bohócdoktorok is lassan búcsúztak; zenélve, nevetve, gyógyulást kívánva vonultak át a következő kórterembe. Maguk mögött szappanbuborékokat, lufiállatokat és vidámságot hagytak. Lilla szívesen velük tartott volna… ám ekkor a doktor bácsi az ágyához lépett, nyomában Lilla mosolygós édesanyjával.
− Hogy vagyunk, Lillácska? – kérdezte kedvesen, miközben belekukkantott a kislány torkába. – Minden rendben van, mehetünk is haza!
A lányka arcán széles mosoly terült szét. Haza! Erre várt egész nap! Csak aztán…
− Doktor bácsi! Rozmaring és Pimpiling tényleg orvosok?
A doktor bácsi megsimogatta a kócos, barna tincseket.
− Bizony, hogy orvosok! Ők a vidámsággal gyógyítanak, mert a nevetés minden nyavalyára jó. A nevetés gyógyít, széppé tesz, fiatallá és egészségessé. Nem így gondolod?
− De! – mondta Lilla, hisz a csoda vele is megtörtént. Már nem is érezte a fájdalmat, nem is érezte szomorúságot, csak ezt az elburjánzó, napsugaras vidámságot.

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat