NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Hazatérni szabad

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Vadludak városa
Surrogás
Lőtér, béke, gyurgyalag
Túzokmenyegző
Bányaseb és gyógyulás
Sós, mint a tenger
Hazatérni szabad

Aznap délután egy kislány kérlelésétől volt hangos a kert.

− Vigyél magaddal! Kérlek! – nyafogta Lilla Galagonya nyakába csimpaszkodva. Az eb megráncolta bőrös homlokát.       

− Lilla, ez nem játék! Fontos feladat!

−Tudom! De ezek… ezek kölyökvidrák!

Mikor Lilla megtudta, hogy Galagonya az esteli órákban vidrákat fog költöztetni a Duna mentén, elvesztette minden önuralmát. Ezek az állatkák nemcsak mókásak, okosak, de végtelenül aranyosak is. A kislány mindenképpen segíteni akart, elsősorban a vidrasimogatás, másodsorban a nemes feladat miatt.

− Kérlek! Jaj, kérlek, Galagonya!

Mit volt mit tenni, a csodakutya rábólintott.

− Ha a Mamát nem zavarja, velem jöhetsz!

 Hazatérni szabad

Vidránét nem zavarta Lilla jelenléte, vagy csak nem volt rá ideje, hogy különösebben izgassa magát, ugyanis három rosszcsont, virgonc vidrakölyökre kellett felügyelnie.

− Vencel, ha még egyszer Dunába ugrasz, rácsapok a füledre! Vili, tedd le azt a halat! Violka, mosd meg a mancsod, mielőtt az arcodhoz nyúlkálsz! –pattogtak a szigorú utasítások, ám a három vidracsemete mintha meg se hallotta volna, tovább ugrabugráltak, rendetlenkedtek, játszadoztak anyjuk körül, olykor rajta átbucskázva.

− Látod, Galagonya, – sóhajtotta a vidramama − ezért kértelek, hogy segíts. Még ma este szeretnék visszaköltözni velük a Szabadság-szigetre, de olyan kelekótyák, félek, az úton bajuk esik, ha nem figyelek rájuk. Hármójukra egyszerre pedig nehéz. De téged imádnak, neked biztosan szót fogadnak majd. A te segítségedet is köszönöm, Lilla!

− Nincs mit! – szólt vidáman a kislány, miközben épp Violkát próbálta elcsípni egy kis dögönyözésre. – De miért kell költözködnötök? Annyira rossz itt?

Vidramama fáradtan elmosolyodott, miközben feltuszkolta kicsinyeit Galagonya hátára. Violka úgy döntött, Lilla kezében fog utazni.

− Nem rossz itt, dehogy rossz, csak hát tudod, az igazi otthonunk a Szabadság-sziget. A nagyszüleim még ott laktak, ám mikor anyukám kis vidra volt, el kellett költözniük onnan.

− Hogyhogy?

Vidramama bajszos pofáján futó szomorúság tűnt fel.

− A Duna szabályozása a mellékágakra is kihat, így a Szabadság-sziget és környéke is megsínylette az emberi beavatkozást. Azért, hogy a folyó könnyebben hajózható legyen, egy óriási gátat húztak fel az emberek, a szigeten pedig elkezdték kivágni a fákat. Kedvenc szigetkéink, amelyeken olyan jó volt napozni vagy elfogyasztani az ebédet, feltöltődtek, így a mellékágban a víz egyre sekélyebb és iszaposabb lett, míg végül csak tocsogók maradtak. Eltűntek a halak, eltűnt a mellékág eredeti élővilága, így mondanom sem kell, hogy a vidrák sem maradhattak.

Lilla szomorúan hallgatta, hogyan indult pusztulásnak a Szabadság-sziget és környezete.

− S mindez az emberi beavatkozás miatt! – sóhajtotta a kislány letörten.

− De az emberi beavatkozás volt az, ami segített visszaállítani az otthonunkat! – folytatta a vidra. − Az emberek rájöttek, mekkora rombolást is okoztak, és a lakosok és környezetvédők összefogásával újra élővé varázsolták a mellékágat. Lebontották a gátat, kikotorták az iszapot, beszüntették a fakitermelést, és ennek hála, újra megindult a víz a mederben. A folyó formálja szigeteket, alakítja a medret és végre újra lakhatóvá lett régi otthonunk! Van mit ennünk, van hol vackot ásnunk magunknak, és a kölykeim már a Szabadság-szigeten nőhetnek fel! Ezért akarok most hazatérni annyi év után.

Vidramama bajsza hegyétől a farka végéig sugárzott a boldogságtól, Violka pedig izgatottan ficergett Lilla ölében.

− Csak érjünk már oda! – nyafogta.

Amikor megérkeztek a Szabadság-szigethez, a nap már búcsúzott a magasra nőtt fáktól és a lassan hömpölygő folyótól. A vidrakölykök, meg sem várva édesanyjuk engedélyét, belevetették magukat a vízbe, és hangosan prüszkölve-fújtatva kezdtek lubickolni. A vízben halak nyüzsögtek, a parton hódok építették váraikat, olykor egy-egy gázlómadár szállt le vacsorázni. A kölykök rögtön ismerkedni próbáltak egyikőjükkel, viháncolva hívták játszani. Vidramama ezúttal nem is próbálta meg csendre inteni őket, csak nézte, nézte meghatottan a virágzó, élettől nyüzsgő tájat. Azután mancsával szemérmesen megdörgölte szemeit.

− Hazaértünk.

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat