Hősök két és négy lábon

Hősök két és négy lábon

Hősök két és négy lábon

Lilla sokáig úgy gondolta, Galagonya a legdolgosabb kutya a világon. Életőrző barátja mindig talpon volt, s mindig ott, ahol a természetnek épp szüksége volt egy segítő mancsra. Különleges zöld bundájával, értelmesen fénylő szemeivel, piros nyakörvével épp úgy festett, mint egy valódi csodaeb. Ám egy nap Lilla rájött, hogy az egyszerű, barna bunda is takarhat rendkívüli kutyákat, akik rendkívüli embereknek segítenek.

Épp biciklizett az utcájukban, szigorúan csak saroktól sarokig. Fel az emelkedőre, le az emelkedőről, oda-vissza, oda-vissza. Élvezte a suhanást, ahogy leszáguld a lejtőn, pörög a kerék, süvít a szél, zúg a füle mellett. Csakhogy a sebesség ritkán biztonságos dolog: amint sokadjára is végigszáguldott az úton, sikeresen belefutott egy apró kátyúba. Az a pici gödör pedig épp elég volt ahhoz, hogy ugyanazzal a lendülettel belebukjon az árokba biciklistől. Pár percig csak nyögött és sziszegett, miközben megpróbálta visszanyelni a könnyeit. A kerékpár súlyosan feküdt rajta, és úgy érezte, meg se tud moccanni. Hirtelen azonban egy nedves orr ért a karjához, majd valaki megszólalt fölötte határozott, pattogós hangon.

− Jól vagy, kicsi lány? Mi fáj? Ne félj, kiszabadítalak! – s valóban, pár pillanat múlva a szigorú hang gazdája lehúzta róla a felborult biciklit. Mire felocsúdott a döbbenetből, egy németjuhász okos, jóindulatú pofája hajolt fölé.

Hősök két és négy lábon

− Nagyon megütötted magad? Megsérültél valahol? – kérdezgette, miközben gondosan végigszimatolta a kislányt, számba véve rajta minden kis horzsolást és zúzódást. Lilla rögvest biztonságban érezte magát; úgy tűnt, a kutya pontosan tudja, mit kell tenni biciklis felborulás esetén. Lassan pedig a hangját is visszanyerte:

− Köszönöm szépen, kedves…

− A nevem Zsömle, és igazán nincs mit! Ez a munkám.

− Tényleg? – csodálkozott el Lilla, miközben Zsömlére támaszkodva lábra állt. – Segítő kutya vagy?

− Egész pontosan: mentőkutya. Bajba jutott embereket mentek, romok alatt kutatok, jelzem a bennrekedteket. Remek a szaglásom, gyorsan felderítek nagy területeket is. Meghallottam, hogy bajba kerültél, és jöttem, amint tudtam; itt lakom az utcában.

− Valódi hős lehetsz! – lelkendezett a kislány. Ki hitte volna, hogy ennek a németjuhásznak nem házőrzés, hanem életmentés a feladata? De Zsömle csak szerényen csóválta a farkát.

− Én hős? Ugyan már! Csak azért mondhatsz ilyeneket, mert még nem ismered a gazdámat. Ő az igazi hős! Nála bátrabb kétlábú nem is létezik: habozás nélkül indul a bajba jutottak megsegítésére. Én megtalálom a segítségre szorulókat, de őt aztán semmilyen rom, törmelék, földrengés, veszély nem állíthatja meg a mentés folyamán. Olyan boldog vagyok, hogy vele dolgozhatok!

Lilla egyre kíváncsibb lett Zsömle és gazdája munkájára. Miközben homlokráncolva vizsgálta meg kékre-lilára horzsolt térdeit, letelepedett az árokpartra. Nem is volt annyira vészes. Hálásan simogatta megmentőjét, Zsömle pedig örömmel simult a puha kislánytenyér alá.

− Szóval a gazdád tűzoltó? – kérdezte a kislány, miközben lelkesen vakargatta a kajlán álló kutyafülek tövét.

− Nem egyszerű tűzoltó – mondta büszkén a németjuhász. − A Hunor Mentőszervezetnél dolgozik. Ebbe az elitalakulatba a hivatásos tűzoltók közül csak a legképzettebbek kerülhetnek be. Gyorsak, pontosak, hatékonyak és bátrak. Segítenek robbanások, földrengések, árvizek esetén is. Legutóbb Angliában, Londonban voltak egy gyakorlaton; a szervezők több tonnányi törmeléket borítottak egy zárt környezetben felépített metróállomásra.

Lilla teljesen elsápadt. Több tonna törmeléket ráborítani egy állomásra, vagonokra, sínekre?

− De ugye nem sérült meg senki?

Zsömle megnyugtató kutyamosolyt villantott.

− Nem, dehogy! Valójában nem voltak igazi sérültek, ez egy gyakorlat volt, eljátszották a balesetet, hogy tudják, mit kell ilyen helyzetben csinálni. Persze nagyon komolyan vettük a mentést. Én is részt vettem rajta, hihetetlenül izgalmas volt, rengeteget tanultam közben! Ráadásul együtt dolgozhattunk más tűzoltókkal is, az angol mentőkutyák pedig igazán udvariasak voltak velünk. Egy jó mentőcsapat számára nagyon fontos a tapasztalatszerzés, és ez remek alkalom volt a tanulásra.

Lilla tátott szájjal hallgatta Zsömlét. Sosem hitte volna, hogy léteznek olyan komoly gyakorlatok, ami során romok alá temetnek egy állomást. Azután arra gondolt, milyen természetesen beszél mindezekről a németjuhász; mintha mindennapos dolog lenne, hogy az életüket kockáztatják bajba jutott emberekért. Hálás szívvel ölelte meg megmentőjét.

− Köszönjük! – súgta a nagy, kajla kutyafülekbe.

Zsömle pedig értette, hogy ez mindenkitől jött, mindannyiuknak szólt, mindenért.

˄