Jó anyag a műanyag?

Lilla legközelebb az iskolaudvaron találkozott Galagonyával.

Ebédszünet volt, a lányka egy padon ücsörgött lábait lógázva, kezében a sonkás szendvics, szeme az előtte ágaskodó sövényen, azon belül pedig a kis, ugribugri verebeken. Egyeseknek biztos szörnyen unalmas lehet vég nélküli áradozásokat hallgatni a napraforgómagról, a meleg napocskáról, a morzsát szóró nénikről, még több és több napraforgómagról… No igen, a verebek társalgása talán egy kicsit egysíkú, de egy mindenre elszánt, harmadikos Életőrzőnek veszettül izgalmas.

Épp egy kalandos harci históriát hallgatott végig az egyik szájhős veréb csőréből, melyben a kis tollas egymaga győzött le tíz kiéhezett macskát; közben azon gondolkozott, hogy lehet az, hogy egyik napról a másikra megérti az állatok nyelvét. Úgy sejtette, a Galagonyától kapott titokzatos nyaklánc lehet az oka, amit most is viselt.

Jó anyag a műanyag?

Mintha csak az kellett volna, hogy rágondoljon, a zöld eb már meg is jelent előtte mint valami jelenés, és farkcsóválva üdvözölte a kislányt.

̶  Szervusz, kis Életőrző!

̶  Galagonya! – kiáltott fel izgatottan. – De jó, hogy látlak! Hogy van a szalakóta? – kérdezte és gyorsan belehajította egy kukába a sonkás szendvics szalvétáját és zacskóját.

A kutya aranyzöld szeme vészjóslóan csillant fel.

̶  Azt a zacskót biztosan ki akartad dobni?

̶  Igen – felelte csodálkozón a kislány –, már megettem a szendvicsemet.

Galagonya nem tűnt elégedettnek.

̶  Egy Életőrző nem csinál ilyet – mondta fejcsóválva, ám amikor látta, mennyire elszontyolodott Lilla, megenyhült.

̶  Tudod, ezek a nejlonzacskók nagy gondokat okoznak a természetnek. Az emberek rengeteg ilyen tasakot, szatyrot használnak, de sokszor csak rövid ideig, például, míg megeszik az ebédjüket. Aztán megy a kukába és onnan a szeméttelepre, vagy egyszerűen valahova az út szélére. Csakhogy ezek a zacskók nem bomlanak le olyan könnyen, mint mondjuk az almacsutka. Minden egyes műanyag szatyor legalább négyszáz évet pihen a földben, miközben folyamatosan mérgezi azt. Ha a tengerekbe kerülnek, szörnyű dolgokat okoznak… Múltkor beszélgettem egy szegény, sebesült kis fókával. Rátekeredett az uszonyára egy tengerbe dobott reklámszatyor és csúnyán felsértette a bőrét. Ha pedig a tengeri madarak, mondjuk az albatroszok, és más vízi élőlények egy-egy zacskót élelemnek néznek és megesznek, akár el is pusztulhatnak. Azt a zacskót, amit az előbb kidobtál, többször is felhasználhattad volna. De a legszerencsésebb az lenne, ha teljesen elhanyagolnád az ilyen nejlonzacskókat.

A kislány szörnyülködve hallgatta Galagonyát. Ilyen káros a műanyag tasak? Pedig mennyit használnak belőle! Anyukája is mindig dupla zacsiba csomagolja a teáját, nehogy kifolyjon, nem is beszélve a szendvicsekről. Ő pedig milyen könnyelműen hajítja kukába a megunt műanyagokat!

̶  Mit kéne tennem? – kérdezte kétségbeesetten.

Galagonya ráhunyorgott, és játékosan megbökte orrával.

̶  Szerinted mivel tudnánk helyettesíteni őket?

A kislány gondolkozott egy kicsit. Eszébe jutott Anyukája szépen hímzett vászon bevásárlószatyra.

̶  Vászontáskákkal? – pillantott kérdőn barátjára.

Galagonya elégedetten vakkantott egyet.

̶  Pont ez volt az ötlete több iskolának is! A gyerekek vászontáskát terveztek, logót rajzoltak, arról beszélgettek, hogyan lehetne lecsökkenteni a nejlonzacskók használatát.

Lilla ezt hallva összemosolygott a farkcsóváló kutyával. Remek ötlete támadt.

A kislány elmesélte tanító nénijének mindazt, amit Galagonyától hallott, aztán pedig a saját ötletét. Kata néni mosolyogva hallgatta, s a következő technika órán színes anyagokat, csillogó gombokat, tűt és cérnát osztott a gyerekeknek. Aztán mindenki nekiállt megvarrni a saját, környezetbarát uzsonnás zacskóját, mindenki olyan színűre, annyi gombbal és úgy, ahogyan csak akarta. Lilla nagyon elégedett volt a tervével és boldogan mesélte barátnőinek, hány és hány fókát, tengeri madarat és más állatot mentenek meg így. Este, lefekvéskor pedig boldogan gondolt arra, hogy az aznapi technika órán titokban egy kicsit minden osztálytársa Életőrzővé válhatott.

˄