Lóci színházba megy

Lóci színházba megy

Lilla már napok óta szeretett volna eljutni a színházba. Rajongott az izgalmas és színes előadásokért, az öltözködésért, készülődésért, hogy felveheti a legszebb tüllös ruháját és anyukája csillogó csatot tűz a hajába. A parfüm illata, Édesanya színházi lakktáskája, ami olyan pici, hogy szinte csak a papírzsebkendő fér bele, a színház lámpafényben ragyogó, cirádás termei, a színpad súlyos, fenyegető, vörös függönyszárnyai… Minden vágya volt, hogy ismét a bársonyborítású széken ülhessen, szívdobogva várva az este kezdetét. Addig-addig sertepertélt hát a szülei körül, míg beleegyeztek: menjen el egy előadásra hétvégén az egész család.

− Az egész? – hördült Lilla kétségbeesetten. – Lóci is?

− Hát persze! – mondta csodálkozva édesanyja. A kislány szája azonnal sírásra állt.

− De miért? – motyogta panaszosan.

Miért-miért – ez volt a nagy kérdés, és édesanyáék nem értették, mi okból durcáskodik Lilla. Sem a tanár nénik, sem az osztálytársak, senki sem tudta, mi okozza a kislány pénteki rosszkedvét. Hisz jön a hétvége és a színházlátogatás!

Egyedül Tünde volt annyira szemfüles, hogy tanítás után kis barátnője mellé szegődött, mondván, szívesen hazakíséri. Sejtette, hogy valami komoly dolog bántja.

− Mi baj van Lilla? – kérdezte kedvesen.

A lányka nagy sokára szólalt meg.

− Színházba megy az egész család.

− De hát te nagyon szereted a színházat, nem? Akkor mégis miért vagy rosszkedvű?

− Lóci is jön.

Tünde felnevetett és megborzolta a kislány haját.

− Lócikát is szereted, nem? A kistestvéred, s ráadásul olyan jókat szoktatok együtt játszani.

Lilla keservesen felsóhajtott.

Lóci színházba megy

− Én szeretem Lócit, de olyan kicsi. Még csak négy éves, és sose bírja ki a színdarabokat. Mikor az osztállyal előadtuk a Jancsi és Juliskát, akkor is végignyafogta az egészet, ráadásul pont, amikor én következtem. A többiek kérdezgették is, kinek a tesója bömbölt a nézőtéren. Ha most elvisszük, biztosan tönkreteszi az egészet, sírni fog, meg éhes lesz, meg pisilnie kell…

Úgy tűnt, Tünde érti Lilla baját, de csöppet sem keseredik el. Továbbra is olyan tündérszerűen derűs és nyugodt volt, letörölhetetlen, szelíd mosollyal.

− A kicsik gyorsabban elfáradnak, de nem igaz, hogy nekik nem való a színház. – magyarázta türelmesen. – Sokáig azt hitték, egyenesen káros kisgyerekekre a túlságosan korai színházi élmény, pedig a megfelelő színdarabokat nem csak értik, de élvezik is. Vannak kifejezetten nekik írt bábelőadások, zenével, játékokkal, versekkel, mondókákkal. Hidd el, Lócit is lekötné egy ilyen program.

Lilla szemében reménység csillant. Csak nem? Olyan színielőadás, amit Lóci is élvez? Ami tetszik neki? Nincs sírás, hajhúzás, nyafogás, hazakéredzkedés? A lányka kezdte jobban érezni magát. Izgatottan fordult barátnőjéhez.

− Gondolod, hogy találnánk ilyen előadást a hétvégére?

− Biztos vagyok benne! A Kolibri Színházban sok ilyen darabot adnak egészen kicsiknek is. Csecsemőszínháznak hívják, babáktól kezdve, hatéveseken át mindenki élvezheti az előadásokat. Szerintem neked is tetszene, s végre Lócika is megkedvelné a színházat. Aztán ha nagyobb lesz, szívesen elmegy veled komolyabb darabokra is.

˄