NYERŐMAGYAROK.eu
Az ember a siker mögött
 Nyitólap   Rólunk  Médiatár  Mesetár  Kapcsolat  Archívum 
OK
Akadálymentes verzió
Meggymag és a zongora

Mesék
A tündérmadár
Az Életőrzők
Egy kedves vipera
Jó anyag a műanyag?
Konrád és a járógép
Utcaszínház
Görbecsőr és Szépkarom
A szuperszemüveg
„Szeretnék egy gulipánt!”
Hortobágyi halvacsora
Csodaalga
Lóci színházba megy
A fészektolvajok
Hősök két és négy lábon
A Bátorító Csapat
Hazatérni szabad
Levelek, sünik, lábnyomok
Kincset érő magvacskák
Ragadozó, nem kártevő!
Dr. Rozmaring és Pimpiling
Barát vagy ellenség?
Valami bűzlik
A bogártudós
A puszta hősei
Hová visz a lefolyó?
Képek hangban
Ég és föld között
Kaszó kincsei
Meggymag és a zongora
Cukor nélkül édesebb?
Hasznos hulladék
Pettyek a lapon
Amit nem érdemes megszelídíteni
Kriszti és a városontúl
Pazar vagy pazarló?
Az élő holtág
Meggymag és a zongora

Lilla családjának nappalijában állt egy szép, kicsikét vén pianínó. Olykor-olykor édesanyja fellibbentette róla a sötétzöld drapériát, felnyitotta és kezét szeretetteljesen végighúzta a fekete-fehér billentyűkön. Majd leült játszani. Ilyenkor rendszerint Lilla is oda óvatoskodott, s le-le ütött egy-egy sima érintésű billentyűt, bár olyan gyönyörű hangokat, mint  anyukája, nem tudott kicsalni belőle. Az ő hosszú, vékony ujjai alatt mint egy szelíd jószág, énekelt, dorombolt, csengett-bongott a zongora.

Mikor Lilla egyedül volt otthon, bátrabban nyitogatta a hangszert. Egy péntek délután is, mikor kicsit hamarabb ért haza az iskolából, kedve támadt megpróbálkozni a játékkal. Fekete-fehér cicája biztató dorombolásától kísérve telepedett a hangszer mellé. Egyenes derékkal, felszegett fejjel, finomnak szánt mozdulattal fogott hozzá a zenéhez, ám bárhogy igyekezett, csak fals szólamok keveredtek ki a kezei alól. Végül elszomorodva vonult vissza a szobájába.

Ám alighogy levetette magát kedvenc, zöld karosszékébe, gyönyörű, csilingelő dallamok zendültek fel a nappaliból. Már megjött volna az édesanyja? Csodálkozva lopakodott vissza a zongorához… és elállt a lélegzete. Meggymag, a fekete-fehér cica lépkedett föl-alá a billentyűkön nagy élvezettel. Mancsa nyomán muzsika támadt, bajusza büszkén rezonált.

− Meggymag! – kiáltott fel Lilla elképedve. – Hát te meg mit csinálsz?

A macska sárga szemei nagyra tágultak a riadalomtól. Leszökkent a billentyűkről a zongoraszékre, és bűntudatosan kezdte tekergetni farkincáját.

− Kérlek, ne haragudj rám! Bocsánat! Csak hát olyan ritkán hagyjátok nyitva… De nem tettem kárt benne, nézd, behúztam a karmaimat! – magyarázta puha mancsát emelgetve.

Meggymag és a zongora

Lillát most legkevésbé a zongorán ejtett esetleges karcolások izgatták.

− Hiszen te gyönyörűen játszol! Hol tanultad ezt?

Meggymag olyannyira zavarba jött, amennyire macska csak képes ilyesmire.

− Én nem is tudom… olyan szépen dorombol, ha rálépek. Nem tanultam sehol. Még az egérfogásnál, meg a radiátoron való szunyókálásnál is jobban szeretem…

A kislány ölbe kapta a zavart cicát, Meggymag pedig nem értette, hogy az értékes hangszeren való mászkálást miért simogatással, és nem hangos „Sicc!”-cel jutalmazzák.

− Egy zongorázó cica! Meggymag, te egy valódi csoda vagy! Igazi tehetség! Meg kell, hogy mutassunk az egész világnak!

Az ötlettel nem akárkihez futott Lilla; meg sem állt Tündéig. A tündérszép lány már annyi jó tanácsot adott neki, hátha segít Meggymagot híres zongoraművésszé képezni! Nem kellett csalódnia, Tündének ez alkalommal is volt valami remek ötlete.

− Egy zongoristáról kérdezel? Úgy hallottam, a Zeneakadémián most még inkább figyelnek a tehetséges zongoraművészekre. Egy program keretében segítik őket, hogy Európa több országában, sőt, még akár Kínában is koncertezhessenek az igazán tehetséges zenészek. Így a még felfedezetlen fiatalok ismertté válhatnak, támogatókat tudnak találni, oktatókkal és mesterekkel találkoznak.

− Igen – kiáltotta Lilla lelkesen, − pont erre van szükségünk! Ó Tünde, ha hallanád milyen szépen játszik!

− Na de áruld már el végre, hogy kicsoda!  − mondta nevetve barátnője.

− Hát Meggymag!

Tünde értetlenül pislogott.

− A cicád?

A kislány boldogan bólintott, és már bele is kezdett volna a végeérhetetlen lelkendezésbe, ám Tünde közbeszólt.

− Sajnálom Lilla, de kétlem, hogy a Zeneakadémia macskák felkarolását is vállalná. Ez a lehetőség tehetséges fiataloknak szól, fiatalembereknek, s nem fekete-fehér cicáknak.

− De hát még a billentyűkön is jól mutat! – görbült le a kislány szája. – Szegény Meggymag, nagyon csalódott lesz. Annyira örült, hogy végre valahára másnak is megmutathatja magát! Ráadásul olyan félénk… szinte rá kellett beszélnem, hogy összeszedje a bátorságát.

Tünde átkarolta az elszontyolodott lánykát.

− No, azért ne lógasd a nózid! Nem mondtam, hogy Meggymag nem koncertezhet!

Pár nappal később a nappalit izgatott zsibongás töltötte meg. A körben felállított kisebb-nagyobb székeken, puffokon, zsámolyokon ott szorongott Lilla összes kedves ismerőse. Tünde, Konrád, Miri, Csongor, mellettük Galagonya lihegett édesanya kedvenc szőnyegén. A nyitott ablakban madarak,  szomszéd cicák, galambok hada tolongott, sőt, még a szalakóta is ellátogatott a nagy eseményre.

Mikor mindenki elcsöndesedett, Lilla jelt adott, és a következő pillanatban puha, kecses léptekkel megérkezett Meggymag művésznő, nyakán piros szalaggal, az izgalomtól és a boldogságtól hangosan dorombolva. Meghajtotta magát, majd fölszökkent a leporolt, fényes zongorára, hogy a boldogság kurrogó hangjait felváltsa a pianínó gyönyörű zengése.

NYERŐMAGYAROK.EU
Az ember a siker mögött

Impresszum| Jogi nyilatkozat| Kapcsolat