Pettyek a lapon

Pettyek a lapon

Lilla szép lassan összebarátkozott Imre bácsival, a vak öregúrral, aki minden meleg, napos délután kint üldögélt a városka főterén. Iskola után sokszor odatelepedett mellé a padra, hogy a galambokat etesse és elmesélje, milyen napja volt az iskolában. Imre bácsi jó hallgatóság volt, s ráadásul remek tanácsokat tudott adni, mit tegyen a kislány, ha összekapott a barátnőivel, vagy éppen rosszul sikerült dolgozatot kell hazavinnie.

Egyik délután Lilla épp egy csúnya, sértődős jelenetet akart elbeszélni, ezért hát gyorsan szedte a lábát, remélve, hogy idős barátját a szokott helyen fogja találni. S valóban, Imre bácsi megbízhatóan üldögélt a napsütötte padon, és épp egy könyvet olvasott.

Lilla lefékezett és megdörzsölte szemeit. Nem képzelődött, az öregúr valóban egy könyvet lapozgatott elmélyülten. A lányka halkan közelebb somfordált, ám a bácsi fülét nem lehetett becsapni.

− Á, Lillácska! Szervusz! Hogy vagy? – mosolyodott el a kislány közeledtét hallva. A hátizsákjára akasztott kulcstartó zörgése mindig elárulta.

− Csókolom Imre bácsi, köszönöm jól vagyok! – szólt illedelmesen, és letelepedett a padra. − És Imre bácsi?

− Remekül fiacskám, remekül! Épp egy nagyon érdekes regényt olvasok.

Lilla szemei nagyra tágultak.

− Tényleg?

Az öregúr felnevetett.

− Nem hiszed, ugye? Nézd csak meg magad!

Ezzel odaadta a vastag kötetet. Lilla kíváncsian ütötte fel, ám a látványtól a szava is elállt. A könyvben ugyanis nem betűk voltak, hanem számos apró pontocska, melyek sűrűn pettyezték a papírt. Lilla megsimogatta az oldalakat, és csodálkozva érezte, hogy a pontocskák tapinthatóan kidomborodnak, érdessé teszik a lapokat. S ebből állt az egész, hosszú-hosszú regény.

− De Imre bácsi! Ebben a könyvben nincsenek betűk!

A bácsi újfent nagyot kacagott.

− Hát hogyne volnának! Tele van betűvel, sok-sok csodálatosan izgalmas szóval.

− Ezek a pontok?

− Azok bizony!

− És hogyan tudja őket elolvasni?

Az öregúr végighúzta az ujjait a lapokon.

− Kitapintom őket; úgy is mondhatjuk, hogy az ujjbegyemmel olvasok. Ez a Braille-írás, amit Louise Braille-ről neveztek el, egy tudós, ugyancsak nem látó francia emberről.

Lilla ámulva simogatta az oldalakat.

− Még sose láttam ilyen könyvet!

− Nem is csoda; kevés könyv jelenik meg Braille-írással, és sajnos nagyon sok pénzbe kerül. Ezért is várom annyira, hogy megjelenjen a boltokban a Brailljet.

Brailljet? Az meg mi lehet? Lilla el se tudta képzelni, ám Imre bácsi lelkesen tovább magyarázott.

− Ez egy olyan, magyar feltalálók által kitalált nyomtató, ami képes lesz Braille-szövegek kinyomtatására is. Sőt! Bármilyen szöveget lefordít majd erre az írásmódra, és egy különleges, por alapú tintával ehhez hasonló, domború pettyekkel teli oldalakat tud majd alkotni.

A kislány rögtön megértette a lényeget.

Pettyek a lapon

− Így Imre bácsi még többet olvashatna! Nem kellene aggódnia a drága könyvek miatt, igaz?

− Így igaz! – szólt az öregúr, és megsimogatta őszes bajuszát. – Sőt, leveleket is írnék, amiket postára adva elküldenék a barátaimnak. Vagy kinyomtatnám az aznapi újságcikkeket, és végre teljesen egyedül elolvashatnám a vasárnapi sportrovatot! Ami pedig a legjobb, hogy ez a nyomtató számunkra is látható képeket tud készíteni ugyanezzel a technikával. Vagyis azokat a fotókat, amelyeket eddig el sem tudtunk képzeli, kitapinthatjuk− a bácsi elmosolyodott. − Láthatnám a kisunokám fényképét, állítólag gyönyörű kislány! Sajnos nagyon messze élnek tőlem. De jó is volna megismerni őt… − sóhajtotta álmodozva.

Lilla is mélyet sóhajtott. De jó is volna! Sőt, azzal a lendülettel szaladt volna az áruházakba, hogy megvegye a csodanyomtatót, és a bácsi akkor olvasson sportrovatot, amikor csak akar, és megismerhesse az unokáját. De a Brailljetre várni kell, tenni viszont addig is lehet.

− Imre bácsi! – kezdte a kislány. – Én szívesen felolvasom Imre bácsinak a sportrovatot, amíg megjelenik a nyomtató, ha nem baj, hogy egy kicsit akadozok. Levelet is írok, bár néha összekeverem a j és ly betűket.

Az öregúr megpaskolta Lilla kezét.

− Nagyon kedves tőled, fiacskám, köszönöm! Várni foglak!

− Én pedig jönni fogok! – szólt derűsen, és már futott is, hogy megnézze a legfrissebb sportújságokat.

˄