Akadálymentes égbolt a Duna felett a madarak védelmében

Elnyert összeg: 500 000 euró

LIFE

Hogyan óvhatjuk meg a vadon élő madarakat a nagyfeszültségű távvezetékekkel való ütközéstől? Melyek a leghatékonyabb megoldások az összeütközés elkerülésére és hogyan alkalmazhatók? A LIFE program támogatásával megvalósuló Danube Free Sky projekt ezekre a kérdésekre keresi a választ. A hét országból érkező tizenöt partner részvételével megvalósuló együttműködés magyar tagja a MAVIR ZRt., Bíró Györggyel, a MAVIR környezetvédelmi szakértőjével, projektmenedzserrel beszélgettünk.

Hogyan merült fel az ötlet, hogy LIFE projekt keretében keressék a megoldást a madarak távezetékkel való ütközésének problémájára?

Korábban már részt vett a MAVIR ZRt. két LIFE projektben, mindkettő a kerecsensólymok védelmét célozta. A fokozottan védett kerecsensólymok Magyarországon már szinte csak a távvezetékoszlopokon költenek, a projektek keretében biztonságos műfészkeket telepítettünk és megfigyeléseket végeztünk. Egy új LIFE-projektet is tervezünk – épp most zajlik a pályázat beadása –, amelynek keretében további műfészkeket telepítenénk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel.

A 2020 őszén indult 5 éves Danube Free Sky projekt szintén a távvezetékekkel kapcsolatos, a velük való ütközésektől óvjuk meg a madarakat.

Milyen veszélyt jelentenek a madarak számára a távvezetékek?

A projekt nevét magyarul Duna-menti akadálymentes égboltnak mondanám, ugyanis ennek biztosítása a célunk. A MAVIR ZRt. az átviteli villamosenergia hálózatot üzemelteti, amely részeként haladnak a 220 és 400 kV-os távvezetékek a különböző energiatermelőktől az áramszolgáltatókig. Ebbe a hálózatba nem a városokban, a házak között futó távvezetékek tartoznak bele, hanem azok, amelyek „kint a határban” futnak például az erőművektől a transzformátor állomásig, ahova az áramszolgáltatók vezetékei csatlakoznak be. Az átviteli hálózat vezetékeit 25-100 méter magas, egymástól mintegy 400 méteres távolságra elhelyezkedő oszlopok tartják, tehát a MAVIR hálózata esetében nem az áramütés fenyegeti a madarakat, hanem az ütközés veszélye. Az áramszolgáltatóknál pont fordítva van, ott közel vannak egymáshoz a vezetékek, így a madarak, ha ezeket testelik, áramütést kapnak, megégnek vagy elpusztulnak.

Hogyan kerülnek ilyen veszélyhelyzetbe a madarak, mint a távvezetékekkel való ütközés?

Két oka is van ennek. Egyrészt vannak olyan madárpopulációk, amelyek egy bizonyos természetvédelmi területen élnek, de amikor az ott lévő távvezetékeket, az átviteli hálózatot létrehozták, még nem volt természetvédelemi terület. 1972-ben mondták ki először az első nemzeti park megalakításakor, hogy az ott élő állatokat védeni kell, ekkor viszont már rég voltak távvezetékek. Tehát utólag kellett megoldani a veszélyben élő állatok problémáját. Magyarországon például a túzokokra kell jobban odafigyelni: ahogy a tojó veszélybe kerül, képes a kombájn elé lépni a kicsinyét védve, úgy a természetes ösztöneik miatt repülés közben is veszélyben vannak. Csapatostul repülnek, de külön a tojók és a hímek. Egymást is figyelniük kell és azt is, hogy mi van lent, viszont nincs éleslátásuk. A veszélyekre figyelnek, majd 360 fokban látnak maguk körül, de egy vékony vezetéket nem képesek maguk előtt észrevenni, így annak csapatostól nekirepülhetnek.

A másik ok pedig az, hogy a globális felmelegedés miatt megváltoztak a vándorló madarak szokásai, hiszen, amikor novemberben ideérnek hozzánk, egyre inkább azt tapasztalják, hogy nálunk még jó idő van, tovább maradnak itt, az időjárás nem kényszeríti őket arra, hogy rögtön tovább repüljenek. Amikor viszont hirtelen beköszönt a rossz idő, már nem abban a helyzetben találják magukat, amelyet többezer éven át begyakoroltak, hanem hirtelen nem tudnak mihez kezdeni a nagy ködben, így nekirepülnek a távvezetékeknek is. Megtanulni pedig nem tudják, mert nincs második esélyük, ha a madár ütközik, lezuhan és elpusztul.

Mit tudnak tenni a madarak megóvása érdekében?

A madarak védelmében a távvezetékeket kell olyan állapotba hozni, hogy azokat a madarak távolról is észrevegyék. Különböző kutatásokból megtudtuk, hogy milyen távolságból képesek erre, és azt is, hogy nem úgy látnak, mint mi, emberek. A vándorlómadarak például az ultraviolasugarakat hamarabb észreveszik. A nagy vonulás napkeltére és az est beálltára esik, ilyenkor leszállnak egy vizes élőhelyre – egy tó vagy mocsár területére vagy egy folyó partjára – és ott napközben kieszik a vízből azokat a kis élőlényeket, amelyek őket táplálják, aztán elmennek egy biztonságos helyre, fasorok közé vagy szántóföld mellé, ahol biztonságban vannak az urbanizációtól és ahol a hőmérséklet optimálisabb számukra, mint a vízparton. Reggel kihúznak a vizes élőhelyre enni, és este hazahúznak, tehát az eszköznek világítani is kell – ezért olyan madáreltérítő szerelvényeket kellett konstruálnunk, amelyek visszaverik az ultraviola sugarakat, nagyobb a sziluettjük mint a távvezetéké, így a madár észre tudja őket venni, és olyan anyagból készülnek, amely a naplemente után a napfényt magába szíva fluoreszkál-foszforeszkál. Ezen eszközöket a távvezetékekre feltéve csökkenthetjük a madarak ütközési veszélyét. Ezt a nemzeti parkok és a szakhatóságok is előírják számunkra: csak úgy lehet távvezetéket természetvédelmi területre telepíteni, ha felrakjuk a madáreltérítő eszközöket, amelyek a madarak repülési biztonságát jelentik – de a társadalmi szerepvállalásunk okán is elvégeznénk, a MAVIR Zrt. szemlélete az, hogy a természetet védeni kell. A természetvédelmi területek lehetnek nemzeti parkok területei vagy Natura2000-es területek, amelyek az ott élő madarak okán védett élőhelynek számítanak. Például egy kerecsensólyom esetében nemcsak a fészke körüli területtel kell számolni, hanem azzal a 25-30 km-es körzettel, amelyet naponta berepül. Tehát nagyobb területekről van szó, mint a költési terület.

Milyen tevékenységeket végeznek a projekt keretében?

Két fontos feladatunk van. Feltérképezzük, hogy az adott távvezetékek, amelyekről úgy gondoljuk, hogy veszélyeztetik a madarak vonulását, valóban veszélyt jelentenek-e, és ha igen, milyen mértékben, majd ezek alapján prioritásokat kell kialakítanunk. 50 km távvezeték-szakaszt fogunk megvizsgálni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ornitológusaival. Két nyomozó kutya is segíti a munkát, mivel a lezuhant és elpusztult madarakat sokszor kiszagolják a rókák és a kóbor kutyák, és elviszik a tetemeket, de a nyomozó kutyák el tudnak vinni minket oda, ahova elhurcolták, így tudni fogjuk, hogy azon a helyen is veszélyben vannak-e a madarak, leginkább a darvak, hattyúk, túzokok. A darvak és más védett madarak ősszel csapatostul vonulnak, ők az alanyai a legnagyobb madárpusztulásoknak a távvezetékek mentén (a Hortobágyi Nemzeti park területén hatvan daru pusztult el egyszerre a nagy ködben, Szeged környékén, a Fehér tónál pedig kilencven madár pusztult el egyszerre).

Az ország melyik területein végzik a kutatásokat?

Az elkövetkező két évben az országban két területén, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén lesznek a madárkutatások. Előbbin a vándormadarak, utóbbin a túzokpopulációk védelme érdekében. Szeretnénk minden olyan távvezetéket jelölni, amely áthalad a Duna felett. Az elmúlt években Ercsinél a Kis- és Nagy-Duna felett, illetve a Győr és Gabcsikovó közti Duna felett húzódó távvezetéket jelöltük.

Hogyan tudnak a Duna felett dolgozni?

Kollégáink görgős-csigás rendszerrel egy kocsinak nevezett eszközt húznak a távvezetéken, és a Duna felett ezeken csüngve rakják fel a madáreltérítőket, amelyekből a nagyobbak hatvan, a kisebbek húsz centi keresztmetszetűek. Több fajtát is fel szoktak tenni, mivel minden távvezetéken van egy védővezető, ami arra szolgál, hogy a villámvédelmet biztosítsa. Magyarországon az utóbbi időben már drón segítségével is helyeztünk fel madáreltérítőket, így a távvezetéket sem kell kikapcsolni és egy nap alatt kétszázat is fel tudunk tenni, míg egy ember egy hét alatt százat. A kutatásokat követően fogunk dönteni arról, hogy hova, milyen típusú és mennyi madáreltérítőt szerelünk fel a projekt második, 3,5 éves szakaszában – az biztos, hogy leginkább olyat szeretnénk, amit drónnal lehet telepíteni. Közel hatezer darab madáreltérítő felszerelését vállaltuk el, ebből legalább négyezret drónnal, a többit emberi erővel fogjuk telepíteni. A Duna feletti távvezeték-kereszteződésekre különösen oda kel figyelni, mivel ott nagyobb az ütközés veszélye, a víz miatt több madárcsoport repüli át, ezért már az elmúlt években is felraktunk ilyen eltérítőket. Ez alapján biztos, hogy ebben a térségben továbbiakra is szükség van, ezért itt kezdjük a projektet. A százhalombattai Kis- és Nagy-Duna- ágakat fogjuk a szerelvényekkel jelölni. A projekt végcélja, hogy a két nemzeti park területén biztosítani tudjuk a madarak vonulása szempontjából veszélyes szakaszok jelölését.

A projekt keretében nemzetközi madárvédelmi konferenciákat is szervezünk, továbbá tájékoztatjuk a közvéleményt, szemléletformáló tevékenységet is végzünk a lakosság körében, és egy rajzfilmet is készíteni fogunk a gyerekeknek környezeti nevelési céllal.

<
>

˄