Legelésre fel!
A hortobágyi legelőtavak ökológiai állapotának javítása
Elnyert összeg: 7 248 869 euró
LIFE
―
LIFE interjúsorozatunk második állomásaként a hortobágyi legelőtavakhoz látogattunk el. Itt a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. munkatársai a legelőtavak élőhely-kezelésével, és a természetvédelmi legeltetés meghonosításával foglalkoznak. A szervezet a konzorciumi partnerekkel együtt minderre 7 248 869 eurót nyert; a megvalósításért többek mellett Illés-Tóth Marianna projekt menedzser és Balla Dániel terepi asszisztens felel, az ő vezetésükkel pillanthattunk bele a projekt részleteibe és a legelőtavak élővilágának mindennapjaiba.
―
„Kusid látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves” – a Fehér ló mondájának főszereplője így jellemezte az alföldi tájat. Nem nehéz elképzelni honfoglaló őseinket, amint kisebb-nagyobb tavak között, termőföldek és folyók mentén haladtak előre, és szerettek bele a Kárpát-medencébe. Bár éppen nem a termékeny földjéről híres, amikor a Hortobágyra érünk, a legendabeli kép mégis megelevenedik: szélesedő víztükröket, köztük zöld, füves szigetecskéket látunk, amelyeken madarak rakják fészküket. A távcsőbe kukkantva először a kis lilik csapatot pillantjuk meg, a vadludakhoz tartozó szárnyasok épp egy legelőtó mellett keresik táplálékukat. Nehéz helyzetben vannak, hiszen a huszadik század gazdasági rendszerei nem voltak épp kedvező hatással az élőhelyükre. Abszolút vörös listás fajként a teleszkópban látható 123 egyed szinte a teljes európai állományt jelenti. Később megjelennek a többiek is: az íbiszfélék családjába tartozó batlák, a sármányok, a piroslábú és a pajzsos cankók. S végül a tavak fehér királynői, a nagy kócsagok. Amint ők is leszálltak, mi is megkezdjük Daniékkal a beszélgetést a Tonnás csatorna tövénél.
Háborítatlan természet a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft által kezelt területen
– 2014 és 2020 között zajlik a projekt, aztán még öt év fenntartási időt vállaltunk, most a megvalósítás felénél tartunk – meséli Illés-Tóth Marianna projektmenedzser. Az élőhelykezelést két fronton végzik. Egyrészt felszámolják az oda nem illő, mesterséges csatornákat, gátakat, halastavakat, idegen facsoportokat; egyszóval minden tényezőt, ami a legelőtavak ökológiai állapotát veszélyezteti. A csatornák és gátak megakadályozzák a természetes vízmozgást, ami a legelőtavak idő előtti kiszáradásához is vezethet, ezért a Tonnás csatornát is meg fogják szüntetni. A halastavakat korábban gazdasági okokból hozták létre, mert gazdasági szempontból olyan rossz volt a talaj, hogy földművelésre nem használhatták, viszont halastavakat tudtak itt építeni, és ez bevételt jelentett a Hortobágynak. A mesterségesen betelepített fák, mint például a tölgy vagy a behurcolt amerikai kőris, nem csak az élőhely természetes jellegét rontják, hanem otthont adnak a helyi madarakat veszélyeztető dolmányos varjúnak és más ragadozó fajoknak is.
Illés-Tóth Marianna projektmenedzser: Most a megvalósítás felénél tartunk
Jobbra tekintve, kicsit messzebb, gémeskutat látunk, mellette egy legelésző szürkemarha gulyát. – Ők is fontos részei a projektnek – veszi át a szót Balla Dániel terepi asszisztens. A különböző állatfajtákkal más-más területek legeltethetőek, így a területek mozaikossága is fenntartható. Ez a madarak miatt fontos, akik a fel-felbukkanó füves terültekre szeretnek fészkelni. Legelés közben a szarvasmarhák letapossák a földet és a mocsári növényeket a medrekben, az elmocsarasodás megelőzésével pedig nyílt vizű, réti zónával rendelkező mozaikos területek alakulnak ki. Nem mindegy viszont, hogy ezeket az állatokat hogyan legeltetik. A projekt másik célja, hogy a területen legelő állománnyal természetvédelmi típusú legeltetést valósítsanak meg. Ez a módszer valószínűleg kicsit kisebb hasznot hoz a gazdaságba, viszont a természetes élőhelyek fenntarthatóságát szolgálja.
Balla Dániel, terepi asszisztens épp a legelő szürkemarha gulyát mutatja. Ők is fontos részei a projektnek.
Ha már gazdasági érdek, rátérünk a helyiekkel való kommunikációra is. Balla Dániel kifejti, néhány esetben azért van még némi nézeteltérés a gazdák és a természetvédők között, hiszen a földművesek az ősi élőhelytípus fenntartását túl költségesnek érzik, és gazdasági érdekből inkább a vizes élőhelyek lecsapolását támogatnák. Azért, hogy az érdeklődőket és az ottani lakosokat közelebb hozzák munkájukhoz, a pályázat keretében több madármegfigyelő állomás felújítását elvégezték már, továbbá a tanösvények infrastruktúrájának fejlesztését, bemutató táblák kihelyezését, vezető füzetek elkészítését, valamint a projekt eredményeit bemutató kiállítás megnyitását, illetve a laikusok számára is érthető, illusztrált, a szakmai közönségnek szóló legeltetési kézikönyv elkészítését és terjesztését is tervezik. – Eddig hasonló terület nem volt szabadon látogatható, azt szeretnénk, ha végre az igazi pusztát mindenki megcsodálhatná – teszi hozzá a terepi asszisztens.
Látogatásunk a Hortobágyi Nemzeti Parkban hosszúra nyúlt, akárcsak a délutáni verőfény, amely lassan alkonyiba fordult át. A selymes fűtől és a csillogó vizektől azonban nehéz búcsút venni – nem véletlen, hogy elődeink is a nagy Alföldet választották egy nép új otthonának. Indulás előtt még utoljára végignézünk a vacsorázó madárkákon, a hazatérő marhákon… És mi is útnak indulunk, ezúttal a Kiskunság felé.